Református templom
Nagyharsány
Nagy- és Kisharsányt, a Szársomlyó lábához települt falvakat, 1235-ben említik először, mint a Buda felé vezető út melletti településeket. 1247-ben a „hétfői vásárra vezető utat” nevezik meg. Harsány kereskedelmileg jelentős helyen volt, s így nem meglepetés, hogy az 1289- ben említett Mindenszentek egyházának papja, Domonkos 1332-ben 50 báni dénár pápai adót fizetett. Ez a summa viszonylag komoly településre és nagyobb templomra utal. A település 1249-ig Baranyavárhoz tartozott. IV. Béla- a tatárok elleni hathatós védekezés reményében – Balog (Sinester) Miklós dubicai ispánnak, a király tárnokmesterének adta, akinek vára állt már a Szárhegyen. Egy ily jelentős helyen már 1241 előtt is kellett templomnak, sőt önálló plébániának is lennie. Ez az 1289-ben Mindenszentek névvel illetett templom volt.
A kutatás bebizonyította, hogy a mai épület nyugati felében egy hajós, keletek szentélyű, nyugati tornyos templom „állt” a 13. században. Ebből a hosszfalak tekintélyes magasságú része megmaradt, a nyugati és keleti falait a régészeti kutatás tette ismertté, sőt az is kiderült, hogy kegyúri karzata is volt, melyet két oszlop tartott. A falak nem voltak oly erősek (vastagok), hogy a boltozatot elbírták volna. Síkfödém fedte a néphajót. A déli oldalon – mint pl. Cserkúton – kiugró, timpanonnal fedett kapu állt, három résablak lehetett felette, de épen csak egy maradt meg. Az Árpád-kori részt csontfehér mészhabarccsal vakolták be.
A későgótikus, 15. századvégi bővítésben született a szentély, melyet idomtéglákból kialakított hálóboltozattal fedtek be. Három kőrácsos, mérműves ablak világítja meg és csúcsíves diadalívvel kapcsolódott az Árpád-kori részhez. A szentély — hazai viszonylatban – egyedülálló érdekessége a központjában emelkedő, idomtéglából falazott nyolcszögű pillér, melyre a későgótikus hálóboltozat támaszkodik. A pillér és a falak hordozzák a boltozatot s a bordák – ezidőben már gyakran – díszítő jellegűek. A török hódoltság első évtizedeiben előbb az unitáriusoké, majd a reformátusoké, akik 1756-57 során egy-egy karzatot is emeltek. A középkori torony 1896-ban ledőlt, helyébe egy neogótikus épült négy év múlva s ebben a stílusban alakították át a teljes épületkülsőt. Leglátványosabban a déli bejárati előcsarnok mutatja a historizálást, stílusutánzást.
A templombelsőt a reformátusok többször is kifestették. Öt periódust sikerült a restaurátoroknak felmutatni. Ezekből a második, többek között a szentély középpillérén fedezhető fel, és a „B.B.A.D. 1582.” felirattal datálható. 1640 körüli a boltozati bordák festése, valamint a diadalíven látható virágos töredék. 1687 előtt készült az a legnagyobb mértékben és viszonylag összefüggő felületen megmaradt virágmintás ornamentika, amely a szentély déli falán fedezhető fel. Ezzel egykorúak lehetnek a latin nyelvű, de gótbetűs feliratokat hordozó táblák, míg az utolsó festés 1782-es és a reneszánsz ornamentikát idézi, illetve azt újította meg.
Forrás:
Dercsényi Balázs: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Baranya megye középkori templomai In.: Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)