Nagyboldogasszony-templom | Legénd

Legénd az Árpád-korban alapított község. Tatárjárás előtti történetéről nem maradtak fenn írásos adatok, azonban azt, hogy azt megelőzően is lakott hely volt, megerősíti, hogy a Nógrádsáp felé eső részében álló ősi katolikus temploma körül még ma is gyűjthetők olyan cseréptöredékek, amelyek keletkezését a szakemberek a 12–13. századra teszik. Az egykori élet másik nyomát az ún. Bekavár nevű domb őrzi Legénden, melynek gerincén egy Árpád-korinak feltételezett földvár maradványai találhatók. Legénd első okleveles említését a váci káptalan egy 1338-as oklevelében találjuk meg. Ez arról tudósít, hogy Raph fia Lőrinc hat legen-i telkének váltságáért, mely 2 márkát tett ki, lejárt tartozását Pochou fiainak, Mihálynak, Istvánnak és Tamásnak meg nem fizette, az idézésre pedig nem jelent meg.

A Legéndy család első tagjai csupán a 14. század végén tűnnek elő a forrásokban. Nagy Iván, megyetörténeti munkájában, Mártont teszi a családfa élére, jelezve, hogy a reá vonatkozó adatok 1280–1300 között keletkeztek. A következő generációt a történettudós Márton fia Jánostól vezeti le, akinek Ilona, Benedek és György nevű gyermekét nevezi meg. Ilonáról tudjuk, hogy Bodonyi Csuda László felesége volt. A Bodonyi Csudák a Kartal nemzetséghez tartoztak, amellyel kapcsolatban a kiváló történész, Győrffy György azt feltételezte, hogy Árpád fejedelem kortársának, Kurszán kendének a leszármazotta. 1396-ban Csuda László bodonyi és szécsénkei birtokokon osztozott Legéndy András fiával. A jogügylet azt valószínűsíti, hogy a két családot nemzetségi kötelék fűzhette össze, vagyis – vélhetően – a Legéndyek is a Kartal nemhez tartoztak.

A család a 15. században élte fénykorát. A század közepétől vannak adataink arra, hogy Nógrád megye egyik alispáni székét is a család tagja, Ágoston töltötte be. Szintén alispán volt a század végén több évig Bertalan, aki zálogjog címén Szirákon, Kökényesen, Detrefalván és Ecseten szerzett birtokokat. Külön is említést érdemel Legéndy Katalin (soror Katerina), aki a nyulakszigeti (ma: Margit-sziget) domonkos kolostor apácája volt. Feltételezhető, hogy egy ideig ő vezette a kolostor könyvtárát és dolgozott az ott működő, kultúrtörténeti jelentőségű kódex-másoló műhelyben, melyet Ráskay Lea vezetett. Legéndy Kató volt az ún. Gömöry kódex másolója, melybe személyes bejegyzéseket is írt, többször említve betegségét. Halála időpontját is tudjuk: 1517-ben hunyt el.

A török hódoltság idején a település a váci náhijéhez tartozott. 1546-ban Mehmed budai beglerbég, hász-birtokos volt a földesura. A falu 3250 akcsét fizetett számára. 1559-ben 1474 akcse volt a kivetett adó, melynek haszonélvezője Ali bin Múszá tímár-birtokos volt. 1562–63-ban Perváne Redzseb török tiszt, tímár-birtokos kapta meg hűbérként. A fenti évek török összeírásaiban a következő legéndi családok tagjai szerepelnek: Bodoni, Gál, Tód, Nagy, Rése, Cse, Szabó, Kis, Vacsi, Jász, Pap. Közülük a Gál névvel évtizedekkel később is találkozunk, egy tanúmeghallgatás kapcsán, és esetleg az 1639-ben vallomást tévő, Legénden lakozó Tót Gergely is a 16. századi ősök leszármazottja. A magyar összeírásokban Legénd, 1546-ban, a szomszédos falvakkal együtt Cső várához tartozott.

A templom, mint viszonyítási pont köré települt a 18. század előtti régi Legénd, melyet az írott források, a közösségi emlékezet és a helynévanyag is ide helyez. Azonban együttesen sem árulnak el sokat az épület régmúltjáról. A középkorból mindössze egyetlen említést  tudunk kapcsolatba hozni vele, de ezt is csak fenntartással köthetjük közvetlenül a templomhoz. Lukcsics Pál közlése, hogy 1417. december 14-én, Legéndi Jakab fia Benedek Vác egyház- megyei áldozópap kéri V. Márton pápától a László fia György halálával megüresedett kanonoki állást és prebendát. Vélhetőleg a kérelmet teljesítették és a javadalommal kapcsolatos intézkedést a Monyrod-i apátra bízták. Benedek említése feltehetőleg legéndi plébánosságára utal, de szóba jöhet a faluban birtokos Legéndy családhoz való tartozása is. Már túllépve a vizsgált időszakon, még egy plébánosról van adatunk. A falu 1546. évi török összeírásában szerepel Damokos pap, akiről azonban 1559-ben már azt írják, hogy megszökött.

Az épületet a török alatti háborús évek alatt romba dönthették, mert az írott hagyomány szerint a 17. században itt élő kálvinista magyaroknak, „akik az előző helyen építettek szálláshelyet maguknak, lelkészük és fából készült imaházuk is volt.” Közéjük később evangélikus szlovákok érkeztek, „akik, hogy új imaházat építettek-e, vagy a kálvinistákét használták, nem tudni, elég az hozzá, hogy volt nekik”. A 17. század végi állapotokat tükrözi vissza az, amit 1731-ben, egy fiatal korában itt szolgált becskei jobbágy említ: gazdájának háza „az Puszta Templomon Fellül való Falu Sellin” volt. Az 1727. évi vizitáció is ebben az állapotban találta, mivel feljegyzik, hogy „Habet ruinatam et in ruderibus existentem catholico ritu situatam infra Pagum Ecclesiam”, vagyis a leíró szerint romokban hevert, akkor már a falun kívül. Az 1779-es püspöki látogatás azonban már felújításáról tudósít: „Mikor és ki építette eredetileg a templomot, és hogy mikor pusztult el, senki sem tudja. 1769-ben Klobusitzky István és a Balás család adománnyal és anyagi hozzájárulással felújította és újjáépítette a templomot. Fábián István váci kanonok, nógrádi főesperes és romhányi plébános 1777-ben áldotta meg és szentelte fel a mennybe felvett Boldogasszony tiszteletére.” A kanonoki stallumból következően csupán benedikcióra (megáldásra) kerülhetett sor, pontosan 1777. október 17-én.