Szent István-kápolna
Mecseknádasd
Mecseknádas község nyugati határában – a mai 6-os főközlekedési út mellett – a község felső végén lévő temető kápolnájaként használják még ma is a Szent István templomot. A templom egy kissé kiemelkedő dombon áll, amely mögött a Mecsek hegység északkeleti nyúlványa emelkedik, valamint a Rékavölgy bejárata nyílik. Nádasd község legkorábbi említését II. Endre Mázáról szóló adományleveléből – 1235-ből ismerjük. 1296-ban, mint „Possessiso et castrum Nadaso in comitatu de Tholna” említtetik. 1330-ban a tolnai főesperesség plébániái között szerepel Nádasd. Még 1454-ben is, mint „Possessio Nádasd” említik az oklevelek. A terület 1433-ban a Kórogyi családé. 1465-ben pedig, mint „oppidum Nádasd” a Martóhi család birtoka, míg 1473-ban Monostori Csupor Miklós kezére került.
A XV. század végétől kezdődően a falu történetére vonatkozóan egészen a török hódoltságig nincsenek adataink. Pécs 1543. évi elestét követően kerül Nádasd is a törökök kezére. Az 1554-ből származó legkorábbi török összeírás szerint a szászi náhiéban fekvő Nádasd községben a Felsőnádasd mahalléban 20, az Alsónádasd mahalléban 10, a Kisnádasd mahallában pedig 19 adózót említ. 1565-ben pedig Nádasd ,,város”-ban 68 adózót 1582-ben azonban már 124 adózót említenek a török adóösszeírások. A törökkori, illetve maguk a török források azonban nemcsak Nádasd lakosainak számára vonatkozóan tájékoztatnak, hanem igen jelentős adatokkal szolgálnak annak várával kapcsolatosan is. A visszafoglalás után a községben 20 református családot találunk, akik többségükben magyarok, majd a XVIII. század húszas éveitől kezdődően a falu lakosságát német telepesek alkotják, akik ebben az időben a Szent István templom körül települnek, ahonnan azután a későbbiekben a falu lefelé húzódik.
Az 1554 évi adat szerint egy Alsó-, Felső- és egy Kisnádasd mahalle van. Mivel a mahalle egy városon, vagy településen belüli rész – városrész, illetve negyed – megnevezésére szolgál, így nem kétséges, hogy e három rész egy községet alkotott. Ebből kiindulva azonban következtetni tudunk a középkori Nádasd települési viszonyaira is, amely feltehetőleg már a középkorban alakult így ki. E meggondolás alapján a Szent István templom körül kialakult középkori települést Felsőnádasddal azonosíthatjuk, annál is inkább, mivel még ma is ezt a részt nevezik a falu felső végének és a pataknak a folyása is erre enged következtetni. Kisnádasd helyét közelebbről meghatározni ugyan nem tudjuk, de feltehető, hogy az a templomos helyhez esik közel, tekintettel arra, hogy a mai Szent István templom a középkorban plébánia-templom volt, s ezért igen valószínű, hogy az Felsőnádasdhoz tartozott.
A templom első említését a már korábban idézett 1235-ös oklevélből ismerjük, amely ezzel kapcsolatosan a következőket mondja: ,,..s aztán pedig dél felől nyugat felé haladva, mégpedig az említett britannok földje mellett a Nagy Úton haladva, amely a hegytetőn van és amelyen folytonos határjelek mentén Szent László király egyházáig érünk és a váradi monostor határjeivel folytatódik...” Az idézett 1235-ös határjárás szövegéből világosan kitűnik, hogy templomunk középkori védszentje Szent László volt, amint mondja: ,,Ecclesiam Sancti Ladislai Regis…” A templomról, mint plébániáról 1330-ban történik említés. A templomról középkori leírást nem ismerünk, de annak építéstörténetére vonatkozóan igen fontos adatokat tartalmaz az 1721-től vezetetett História Parochiae, valamint a XVIII. századi visiták ilyen vonatkozású bejegyzései.
Az előbbiekben említett adatainkból kitűnőleg tudjuk, hogy a visszafoglalás után a templom restaurálására 1723-ban került sor, 1855-ben pedig a szentély kifestésére. 1936-38 között a Szent István év alkalmából a templom nagyobb arányú restaurálására került sor, amely ez alkalommal nyerte a jelenlegi helyreállítás előtti állapotát. A helyreállítást megelőző feltárási munkákat 1969-ben kezdték meg. A keletelt templom hajójának alapterülete 9,5x 9,10 méter – csaknem négyzet -, amelyhez egy 5×7,5 méter alapterületű egyeneszáródású szentély csatlakozik a téglalap hosszanti oldalával. A hajó oromfalához a templom hossztengelyétől kissé észak felé eltolva – négyzet alaprajzú, sátortetővel fedett többszintes torony csatlakozik. A szentély keleti falának tengelyében kisméretű, kőkeretes ablaknyílás volt látható, amely fülkeszerűen elfalazott volt. Észak és déli falát egy-egy nagyobbméretű neogótikus ablaknyílás töri át. A templom hosszháza déli oldalfalának középtengelyében többszörösen profilált gótikus kőkeretes ajtónyílás van, amelynek belső bélletét egyeneszáródású, kétszárnyas ajtó zárja le. Ugyane homlokzatot az emeleti szint magasságában három – lőrészszerűen kialakított – ablaknyílás töri át.
A templomhajónak az északi oldalfalát támasztó támpillér erősen lepusztult maradványa volt látható, amelyhez falcsonkok csatlakoztak. Ugyancsak az északi oldalon, – de a szentély falához csatlakozóan – a felszín fölé emelkedő falrészletek tűnnek elő. A templom tornyának északnyugati sarkát kettős saroktámpillér erősíti, amely nagymértékben lepusztult állapotban volt. A torony nyugati falát egyeneszáródású újabbkori ajtónyílás töri át, oldalt falait pedig az emeleti szintek magasságában elhelyezkedő keskeny ablakok törik át. Az egyes emeleti szinteket a homlokzaton visszaugratott falsíkok jelzik. A templom szentélyét dongaboltozat fedi, hajója pedig síkfödémes. A torony földszintje ugyancsak boltozott. A szentély déli falában szegmentíves záródású fülke van, melyet jelenleg faliszekrénnyé alakítottak át. A téglából épített mensát egyszerű fedkő borítja. A szentély padozata kelheimi lapokkal burkolt, míg a hajó padlóburkolatát lapjára rakott nyerstégla alkotja. A templombelső – a hajó és a szentély is – falsíkjait fehérre meszelt vakolat fedte. A homlokzat vakolata alól a középkori meszelt falfelületek nagyobb foltokban tűnnek elő. A templom kerítőfalának támfalszerűen kialakított maradványa volt látható az északi és nyugati oldalon. A feljárattól balra, – a temető első soránál közvetlen a felszínig lepusztult falmaradvány volt.
Forrás:
G. Sándor, Mária: A mecseknádasdi Szent István templom. Adatok Mecseknádasd középkori településtörténetéhez In.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 16 (1971) (Pécs, 1972)