Nagyboldogasszony-templom
Máriakéménd
Máriakéménd (Kéménd, Kémed, Egyházas-, Kis-, Váralja) már a csiszolt kőkorszakban is lakott hely volt, később trák-illír népcsoport, kelták, majd rómaiak is letelepedtek a környéken, az egykor itt áthaladó híres római borostyánút mellett. A falut 1015-ben már említette a pécsváradi apátság alapítólevele is, mint apátsághoz tartozó birtokot. 1237-ben a Győr nemzetséghez tartozó Óvári Konrád birtokaként említik az oklevelek Minori Kemud néven, Óvári Konrád baranyai uradalmának a központja volt. Ő építette a várat is, még a tatárjárás után. 1273-ban a hatalmaskodó Albert fia Mihály és Óvári Konrád közti vitában – mely a közeli cikádori konvent előtt folyt – említik újból a település nevét, majd újabb hatalmaskodásokat jegyeztek fel az oklevelek: 1285-ben és 1296-ban, mikor Lőrinc fia Kemény, majd Kórogyi Fülpös is lerombolta és kirabolta a települést. Kéménd várát említette Lodomér esztergomi érsek is 1279-1290 körül, mikor egyik levelében kérte Óvári Konrádot, hogy ide fogadja be és védje az új pécsváradi apátot. 1280-ban a kiskéméndi jobbágyokat is említették, akik Nadicán voltak szőlőbirtokosok, s 1295-ben Kéméndi Sebestyén nevét, aki Konrád mester megbizottja volt.
A 14. század elején a kéméndi várhoz és uradalmához tartozó Hásságy, Tabód, Héder, Olasz, Gyula, Belvárd, Nyomja, Petre, Geréc és Töl településeket a szomszédos szentlászlói monostorral együtt Héder nemzetségbeli Henrik fia János foglalta el, Károly Róbert király azonban visszaadta Konrád fia Jakab árváinak, akik később Kéméndi, Gyulai és Baranyai vezetéknévvel voltak a település birtokosai. 1330-ban a Konrád fia Jakab unokái osztoztak meg birtokaikon. Kéménd ekkor már 3 részből állt: a várból és az alatta kialakult Váraljából, Kiskéménd és Nagykéménd falukból. Híres hely lehetett, már ekkor vámhely volt, s vásártartási joggal is rendelkezett. A török hódoltság utáni felszabadító harcok alatt a település elnéptelenedett, sokáig néptelenül állt, majd horvátok telepedtek le itt, az ekkor a pécsváradi apátsághoz tartozó birtokra.
A község sváb lakói 1725-ben költöztek Fuldából Kéméndre, amely a pécsváradi bencés apátság birtoka volt akkor. A telepesek érkezésekor csak a középkori Szent Miklós-templom romjai látszottak a régi falu helyén. A környéken már laktak horvátok, akik a kátolyi plébániához tartoztak. A németek Szent Márton tiszteletére építették meg első, még fa kápolnájukat, amelyet a versendi plébánia látott el. Kéménd 1744-ben lett önálló plébánia. A búcsújáró hely kialakulása egy csodás jelenéshez kötődik. 1740 áprilisában a Szent Miklós-templom romjai között néhány helybeli kislány füvet gyűjtött, amikor egy mélyedésben a kis Jézust karján tartó Szűzanya fényben tündöklő szobrát pillantották meg. A szobrot nem tudták kiemelni a földből, eltűnt. A jelenés hírére hamarosan közelről és távolról jöttek zarándokok. Ezért a falu bírója a búcsúsok követelésére a romos Szent Miklós-templom szentélyét szalmával befedette, hogy ott misézni lehessen. Kéménd ekkor még az esztergomi érsekséghez tartozott(ún. exempt terület volt), ezért 1754-ben az ügyet kivizsgáló püspöki visitator, gróf Esterházy Károly is Esztergomból jött. Erre az időre (1753) fejeződött be a nagyobb templom építése. Az egy évtizeddel korábbi Mária-kápolna – a középkori romokon – az új templom szentélye lett. A kéméndiek 1754-ben rózsafüzér- társulatot alakítottak, s kiadtak egy német nyelvű ének- és imakönyvet. Ennek címlapján a híres budai rézmetsző, Binder János értékes metszete látható a kegyhely és a kegyszobor korabeli képével. Az egyházközséget 1776-ban a Pécsi egyházmegyéhez csatolták.
Máriakéménd első kegyképét egy pécsi asszony festtette 1746- ban, mert lánya szembajából Mária közbenjárására meggyógyult. Ennek helyébe 1758-ban egy újabb Mária-képet készíttettek, amely a filiális templomok patrociniumait is ábrázolta: Szent Józsefet (Márza), Szent Miklóst (Liptód), Szent Mártont (Kéménd) és Szent Lőrincet (Szederkény). Ezt másfél évtized múlva felcserélték a mai Mária-szoborral. A képre csupán kerete emlékeztet. A régi metszetek tanúsága szerint a Mária-szobor jobb kezében hármas rózsaszál volt, míg ma ott egy jogart látunk. Az 1770-es években kripta került a templom alá. A Kálvária a múlt század közepén épült, s ekkor állították fel Szent Anna- és Nepomuki Szent János-mellékoltárait is a templomban. Búcsúkiváltságait XIV. Kelemen pápától 1773-ban kapta Nagyboldogasszony napjára és más Mária-ünnepekre. A templom első lelkészei ferences atyák voltak, majd egyházmegyés papok után 1914 és 1926 között az Isteni Ige Társasága telepedett le itt.
A mai barokk templom szentélye a XV. századból származik. Egyedülálló és figyelemre méltóan szép a főoltár építménye, amelynek két oldalán rokokó keretekben hét-hét rózsafüzér-titok fára festett képe látható. A dicsőséges olvasó 15. titkát a kegyszobor jeleníti meg: „Ki Téged Szent Szűz a mennyben megkoronázott”. Ezért tartotta a jobb kezében Mária az örvendetes, fájdalmas és dicsőséges olvasót jelentő hármas rózsát. (Szilárdfy Zoltán művészettörténész megállapítása.) A templom déli oldalánál Antiochiai Szent Margitnak, a szülőanyák védelmezőjének szobra áll, amint a sárkányt legyőzi. A templom bejárata előtt Szent Bálint-szobor. A keresztút stációinak oszlopai a templomkertben állnak. A zarándokút során érdemes felkeresni a falu közepén álló Szent Márton-templomot is. Nem nagy kitérő Pécsvárad meglátogatása sem, ahol a XIV. századi várat az 1015-ben alapított bencés apátságból építették át. Az altemplom őrzi eredeti formáját. A XII. századból származik a temetői Mindszent-kápolna.
Forrás:
Györffy György: Baranya vármegye
Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon (Budapest, 1990)