Lábatlan | Református templom

Eredetileg Esztergom vármegyéhez tartozott a falu, ám épp a reformáció századában a török pusztítások következtében átcsatolták Komárom vármegyéhez, így a vármegyei irattárak is mostohán bánnak Lábatlannal. Mégis, mind a falu mind az egyházközség történetét érdekessé és sok tekintetben egyedivé teszi az a középkori templom, melyet ma is a reformátusok használnak. Ily módon a református egyház történetét a középkor századaiban kell kezdenünk. A kőkortól kezdve régészeti leletek sokasága vall arról, hogy Lábatlan területe folyamatosan lakott volt. Kőeszközöktől a vas-, bronz-, római, avar, keltákon leletek mind megtalálhatóak a falu területén. A honfoglalás utáni első ismert birtokosai az előkelő Zovárd nemzetség tagjai voltak. A Zovárd nembeli Vécs unokája, Miklós királyi főlovászmester 1267-ben szerez birtokot Lábatlanon. A nemzetség birtokainak központja a Lábatlan-Bikol-Karva-Nyergesújfalu terület volt. Karván állhatott a nemzetség családi temploma, temetkezőhelye, a falu eredetileg román stílusú, félkör apszisú, Szent Lőrinc tiszteletére szentelt temploma.

Ezt látszik megerősíteni az a tény, hogy még 1400-ban is Karván temetkeznek a „lábatlani nemesek”, holott ekkor már Lábatlanon is állt templom. A 14. század második felében egyesek szerint idegen család lett a falu birtokosa, mely Nagy Lajos uralkodása alatt telepedett volna le Lábatlanon. 1385-ben Lábatlani Hensling fia Pál, majd utána annak fiúsított leánya Ilona és férje Weecher Barnabás fia János voltak a földesurak. Rövidesen feltűnik a történelem lapjain egy másik Lábatlan(i) nevű család, melynek tagjai – különösen Lábatlan Gergely – felvirágoztatták a falut. Felépítették nemesi udvarházukat, melyet egy 1519- es oklevél szerint hajdan nemes Lábatlan Mihály és Gergely bírtak. 1489-ben Lábatlan Gergely azzal a kéréssel fordul a pápához, hogy a veszprémi egyházmegyében lévő lábatlani birtokán egy domonkos szerzeteseket befogadó házat létesíthessen és azt a boldogságos Szűz Máriáról és angyalairól nevezhesse el. Hamarosan megérkezett a pápai engedély a plébánia jogainak megtartása mellett, és már 1489-ből ismerjük a kolostor priorját, Tamás frátert. 1492-ből pedig már egy apácakolostorról is történik említés a faluban. Ezeknek emlékét ma is őrzi a Klastrom-dűlő és Apácakert elnevezés.

Lábatlannak egyes vélemények szerint már az Árpád-korban volt temploma. Írott emlékünk erről nem maradt fenn, de talán létét bebizonyítja a 2001-es esztendőben folyó régészeti kutatás. A jelenlegi templom hajójától északra egy kb. 5 m hosszúságú falszakaszt találtak a régészek a mai templomfaltól 60 cm-re, mely mindkét végén befordul a templom alá. Úgy gondolják, hogy ez a templom építéstörténetének első szakaszához tartozik. Ugyanebből a korból találtak egy kis falcsonkot a hajó északkeleti sarkánál. Miután ennek az épületnek legnagyobb része a mai templom alatt fekszik, sem alaprajzát sem pontos méreteit nem ismerjük. Kormeghatározó leletek sem kerültek elő, így az építés idejéről sem tudunk közelebbit, esetleg lehetett Árpád- kori. Ezt valamikor később kibővítették kelet felé. Ennek alapfalaiból is találtak töredékeket a régészek, a hajó mai északkeleti sarkánál fordulnak be. Ennek a második templomnak a sekrestyéje a mai szentélytől északra állt. Amikor a mai templom épült, ezeket az épületeket elbontották. A jelenleg álló templom építési idejét nem ismerjük, első okleveles említése 1400-ból származik. Ebből tudjuk, hogy a lábatlani kápolnát Szent Mihály tiszteletére szentelték és igazgatója akkor István pap volt. Valamikor a 14. században épülhetett. Talán segít jobban behatárolni, ha figyelembe vesszük, hogy az 1330-as évek elején készült pápai tizedjegyzék még nem beszél Lábatlan templomáról, 1400-ban pedig állt. A közbülső mintegy 70 évre helyezhetjük tehát az építését.

Egyhajós volt, szentélye a nyolcszög három oldalával záródott és észak felé egy sekrestye csatlakozott hozzá. A hajó déli oldalán egy kettős körtetagos kapu nyílott, tőle jobbra és balra egy-egy enyhén csúcsíves, befelé szűkülő ablak volt. A hajó sarkai faragott kövekből készültek, és a falban is láthatóak másodlagos beépítésű négyszögletes kőtömbök. A szentély sarkain támpillérek állnak, köztük mérműves gótikus ablakok nyíltak. A szentélyhez északról csatlakozó sekrestye belmérete 5,1×2,9 méter volt, s dongaboltozat fedte. Előkerült a szentélyből a sekrestyébe vezető ajtó elfalazott nyílása is. A templom belsejéről tudjuk, hogy ott a szentélyt és a hajót egy boltív választotta el, a mai szószéket tartó fal helyén állt az oltár, és a karzatot tartó északi vasoszlop alatt egy kripta található. Ez kőből volt építve, és benne 1894-ben mész között, megbolygatott állapotban egy férfi, egy nő és egy gyermek csontvázát találták meg, mellékletek nélkül. A templomdombon 1969-70-ben ablakborda- és béllet-darabok, valamint 14-15. századi vakmérműves, mázatlan kályhacsempe-töredékek kerültek elő. A 2001-es feltárás során újabb faragott kövek, valamint talán az egykori pasztofórium töredéke láttak napvilágot. A régészek valószínűsítik, hogy a templom faragott kőszerkezeteit több helyen kicserélték a 15. század végén. A középkor szokása szerint a templom körül temető is volt, amit előkerült csontdarabok, egyéb apró tárgyak és egy csillag és hold vésetű gyűrű bizonyítanak. Talán a középkori plébániatemplom felszereléséhez tartozott az a 15-16. századi gótikus kehely, melyet angyalok díszítenek és egy patonaszerű, ma kenyérosztáshoz használt tányér.

A templom hajója a fedélszékig középkori. A XIX. századi átépítés során egységes ablakkiosztást kialakítva eredeti ablakait részben kivésték illetve elfalazták, déli kapuját is kettévágja egy falpillér. Szerencsére a szentély ablakait csupán elfalazták, miután a szentélyt a poligonális záródásnál lerekesztették. Szentélyének négy eredeti ablakkeretéből kettőn még a mérművek indítása is látható, melyek alapján az ablak teljesen rekonstruálható. A templom 2001-es felújítása valamennyi középkori részét a lehetőségek szerint bemutatta. A templombelsőben a középkori részekből azonban semmi nem látható, ám nyilván ezt a jellegzetes múlt századi belső zavaró megbontása nélkül nem is lehetett volna megmutatni. A templom külsejének egységes színezése miatt a középkori részeket rusztikusabb felületük különbözteti meg a későbbi hozzáépítésektől. A neogótikus formájú új ablakok kiemelt keretezése azonban zavaró, akárcsak a szentély északi falán külön felületképzéssel érzékeltetett középkori rész, melynek különbözősége a szintén korabeli falszakasztól nem egyértelműsíthető. A templom összességében jó állapotban van, falai sajnos nedvesednek. Kiemelném a templom környezetének rendezettségét, mely igen kultúrált környezetet biztosít a szépen rendben tartott műemléknek.

Forrás:
Gerecsi Zsolt: A lábatlani református egyház és templom rövid története In.: Limes – Tudományos szemle, 14. évfolyam (Tatabánya, 2001)
https://reformacio.mnl.gov.hu/