Kővágótöttös | Szent Miklós-templom

A honfoglalás korából származó, ősmagyar település. Nevét 1332-ben a pápai tizedjegyzékben említették először Thutheus néven. 1332-ben Thetheus, 1397-ben Teuteusnak írták. Egy 1332-ben készült összeírás szerint a legkisebb méretű települések csoportjába sorolható. Kővágótöttös birtokosa mindvégig a pécsi káptalan volt. A falu a török hódoltság alatt ugyan mindvégig lakott maradt, népessége azonban megfogyatkozott. A 18. században a Rákóczi-szabadságharc itteni hadmozdulatai, majd a „rácdúlás” a falu lakosságának is sok kárt okozott. A településnév helyesírása 2004. január 1-jéig Kővágótőttős volt. A Szent Miklós-templom, a falu temploma a 13. században épült. E korszakból maradt fenn a félköríves szentély, a déli bejárat és három ablak. A hódoltság idején majdnem megsemmisült, mert a török támadások mellett a rácok is megtámadták a települést 1704-ben. A templomot 1726-ban tatarozták, 1780-ban pedig barokk tornyot építettek hozzá. 1893-ban újra kifestették és a tornyot is felújították. Hajója síkmennyezettel fedett, a bejárati részen csehsüvegboltozatos kórus van. Szenteltvíztartója a román korból származik. Az 1871-ben átadott Angster-orgonáját 2011-ben restaurálták. A templom egy domboldalon áll, szépen gondozott park veszi körül egy első világháborús emlékművel.

A Mecsek déli lejtőjén, Pécstől nyugati irányban mintegy fűzérként fekszenek egymás mellett a kis települések: Patacs, Cserkút, Kővágószöllős, Kővágótöttös, Bakonya. Közös jellemzőjük, hogy minden egyes községben áll és funkcionál középkori eredetű templom. Közülük az egyik legkisebb és legjelentéktelenebb a kővágótöttösi. A középkori hajó teljes párkánymagasságig megmaradt, a toronymaradványt a 18. században körülépítették úgy, hogy a torony felépítménye is barokk kori, a szentély és sekrestye pedig teljes terjedelmében, alapozástól tetőgerincig az álló toronnyal egyidős. Ilymódon a barokk hozzáépítések a román hajótestet három oldalról körülveszik. A templom helyreállítása során eredeti formában egészítették ki a déli román bejáratot, továbbá egy román ablakot és még egy, a barokk kori nyílással átvágott kis ablak töredékét is bemutattak.

A templom belsejében, a szentélyben kialakítandó új elrendezéshez felhasználták a korai templom félköríves szentélyének előkerült alapfalait. A mai szertartáshoz szolgáló berendezési tárgyakat – sediliát, pasztoforiumot – ott helyezték el, ahol a középkorban az ülőfülke, illetve a román pasztoforium helye lehetett. A sima, nyersfából készült bútorzathoz egyszerű formájú oltár és a diadalív alatt felolvasó állvány – ambó – tartozik. A diadalív északi pillérénél előkerült középkori oltáralapra állították a templom megmaradt legnagyobb kincsét, a román kori keresztelő medencét. A diadalívre függesztve nagyméretű fa feszület került, a helyi egyházközség és a helyreállítást vezető lelkipásztor kívánsága szerint. A kisméretű templomhajó északi oldalán elbontották a 19. századi szószéket, ezzel lehetővé téve az új padsorok zavartalan elhelyezését. A hajó felett a tönkrement, borított fafödém helyett több rétegű pallóból új födémet terveztek. A végigfutó pallósorok között mód nyílt az új, korszerű elektromos világítás elhelyezésére. A templomhajó nyugati végébe a 19. században lapos szegmensívekkel boltozott, klasszicista karzatot építettek. A karzat falazott mellvédje éppen belevágott déli oldalon az egyetlen épen maradt, megnyitható román ablakba. Ezért a falazott mellvéd mindkét oldalát megbontották egy-egy 65 cm széles sávban, a mellvédgerenda végeit levágva újonnan beépített fa korlátoszlopokkal támasztották alá. 

Forrás:
Schönerné Pusztai Ilona: A kővágótöttösi római katolikus templom helyreállítása In.: Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet – műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)