Késmárk (Kežmarok) | Thököly-vár

Késmárk szabad királyi város a XIII. századbeli okmányokban „forum Caseorum“ (Sajtvásár) neve alatt fordúl elő. Területe már a késő kőkorszakban lakott volt, a várban a puhói kultúrához tartozó telep maradványait tárták fel. Helyén egyesek szerint már 1190-ben apácakolostor állott, és eredetileg három település volt: a Poprád bal partján emelkedő dombon települt Szentmihály, amely valószínűleg királyi határőrfalu volt. A mai Szent Kereszt plébániatemplomnál állt Starý Trh szláv halászfalu, míg a Szent Erzsébet templom körüli harmadik falut – Kézsmárkot – a 13. században szászok lakták. A települést először 1251-ben említik, IV. Béla ekkor telepített ide német telepeseket. Városi jogot 1269-ben kapott, 1368-ban már városfalak védték. A város a 13–14. században sorra kapta szabadalmait és kiváltságait. 1431-ben és 1441-ben a husziták dúlták fel, ekkor pusztultak el Szentmihály és Szenterzsébet települések.

1440-ben a Szapolyaiaké, majd 1583-tól a Thökölyeké lett és csak 1655-ben vált szabad királyi várossá. A 16. század közepén viszály dúlt Lőcse és Késmárk között az árumegállító jog miatt, amely több fegyveres összecsapáshoz vezetett. 1741-ben és 1787-ben tűzvész pusztította. Az óváros északi részén áll a 15. századi vár, amely a huszita pusztítások után, a Szenterzsébeten állt korábbi kolostor felhasználásával épült. 1583-tól a Thökölyek birtoka. A várat 1570, 1620 és 1650 körül bővítették, 1577 és 1628 között pompás várkastéllyá alakították át. 1703-ban megvette a város. 1741-ben és 1787-ben a várossal együtt leégett, mely után épületeinek egy részét lebontották. A gótikus eredetű várkápolnában a Laszkiak és a Thökölyek sírjai láthatók.

Ez a felvidéki reneszánsz-építészet egyik legimpozánsabb alkotása. A tűzvész által 1575-ben elpusztított vár helyébe Thököly István építtetett új várat, minek bizonyítéka a főkapu fölé illesztett márványtábla, melynek latin szövege így szól: — »Turris fortissima, nomen Domini Stephanus Teökely de Késmárk. Anno salutis 1628. Hanc renovari curavit…« A vár egyik legépebb része, homlokzatával az udvarra néző kápolna, melynek stukkó-díszítményes dongaboltozatos mennyezete 1657-ben készült. Bár a kápolnában a későbbi restaurálások alkalmával a reneszánsz sok értékes emlékét pusztították el, a megmaradtakból következtetnünk lehet, hogy úgy a vár, mint ennek kápolnája, telve volt a renaissance értékes építészeti kincseivel. Bél Mátyás XVII. századbeli írónál a vár egykori berendezésére vonatkozólag igen érdekes adatokat olvashatunk. Ezek szerint a hajdan kettős kőrfalú, öt erős tornyú, mély sáncárokkal körülfogott vár a Thököly grófok valóságos paradicsoma volt.

Közepén hatalmas, a paloták egész sorával körülvett díszkúttal, tágas udvarral. Az udvarról nyíltak a várgrófok és vendéglek árkádokkal egybekapcsolt lakosztályai. Termei közül kivált a történelmi vonatkozású freskókban gazdag, arany-ezüst díszítésű, márványfalú, stukkóműves mennyezetű nagy ebédlő, melynek asztalai mellett kétszáz vendég foglalhatott helyet. Különös érdekessége volt a vár hjatalmjas alagsora, melynek egy része lovagló-iskolának volt berendezve. A főkapu melletti istállók is fejedelmiek voltak, amennyiben azokban márványjászlak sorakoztak a falak mellett s a jászlak fölött óriási tükrök függtek, melyek mintegy megsokszorozni látszottak annak amúgy is tekintélyes méreteit. Hogy a várkastély termei milyen pazarul voltak berendezve, arra nézve következtetni enged az a tény, hogy mikor Thököly Imrét az osztrák hatalom megfosztotta birtokaitól s köztük a késmárki vártól, a császári kegy megengedte, hogy több mint 16 társzekeret megtöltő legdrágább kincseit onnan elszállíthassa. A vár egykori szépségére ma csak egyik tornyának és bástyafalainak oromzatát alkotó, stilizált liliomokból összerótt frizei s hajdan híres sgraffitó-nyomai emlékeztetnek. A várban ma múzeum működik.

Forrás:
Bruckner Győző: Késmárk szabad királyi város műemlékei
Myskovszky Viktor: Késmárk szabad királyi város középkori műemlékei
Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)