Ipolyság (Šahy) | Mária mennybemenetele-templom

Ipolyság (szlovákul: Šahy, németül: Eipelschlag) város Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában. A mintegy nyolcezer lakosú település egykor Hont vármegye és az Ipolysági járás székhelye volt. Pereszlény és Tesmag tartozik hozzá. Az Ipoly völgyében, annak jobb partján, a magyar határ mellett fekszik. A bal parti városrész neve Homok. Neve a régi magyar ság (= domb) főnévből ered, de mások szerint egykor kabar törzsnév volt. Területén már a történelem előtti időkben is éltek emberek. A régészek kőkorszaki település, valamint laténi kultúra és 9. századi település maradványait is feltárták itt. A magyarság megtelepedése az Árpád fejedelem vezette győzedelmes Pozsonyi csatával vette kezdetét, a 10. században.

Ipolyságot 1237-ben említik először „Saag” néven abban az oklevélben, melyben IV. Béla király egy malmot és birtokainak egy részét az esztergomi káptalannak adja. Premontrei kolostorát szintén 1237 körül alapította a Hontpázmány nemzetségbeli Márton bán, első erődítményei a 15. század közepén épültek. 1405-ben vásártartási jogot kapott. 1446-ban Lévai Cseh László cseh zsoldosaival elfoglalta, és kirabolta a kolostort. 1451-ben Giskra serege szállta meg, erődítményét pedig megerősítette, Hunyadi János foglalta vissza tőle. 1546-ban királyi rendeletre megerősítették, a kolostort várrá alakították át. 1550-ben a török sikertelenül ostromolta, de 1552-ben elfoglalta. 1595-ben szabadult fel, ezután erődítéseit lebontották, csak a kéttornyú templom és a kolostor épülete maradt meg, amelyet 1736-ban átalakítottak. 1624-ben átadási leltár készült a prépostság javairól Vinkovich Benedek prépost, zágrábi kanonok számára.

Ipolyság (Sahy) város magas löszdombjára építették a Szűz Máriáról címzett sági premontrei konventet 1236-1240 között a Hont-Pázmán nemzetségbeli alapítói, élükön Márton bán préposttal. A felszentelésre eljött Budáról IV. Béla király és udvari kísérete is. Az 1241-1242. évi tatárjáráskor a lakosság jóval nagyobb kárt szenvedett, mint a kőből falazott, időtálló építmény, ám aztán 1552-ben török hordák felgyújtották a kéttornyú konventet, majd később megszállták Ságot, egészen a század végéig. Végül elhagyták a kifosztott mezővárost. A 18. században jezsuita fráterek költöztek a dombházra, megint építőmestereket fogadtak, akik barokk stílusú terv szerint építették újjá a rendházat. Az egyetlen eredeti, késő román kori nyugati díszkapu túlélte a romos részek lebontását, így maradhatott meg a környék legbecsesebb szakrális műemlékének.

Forrás:
Ludwig Emil: Az elsodort templom
Danis Ferenc: Ipolyság, a határmenti város