Hontvarsány (Kalinčiakovo) | Református templom

A történelmi Hont vármegye Szent István király idejében keletkezett, kevéssel az első ezredforduló után. Előzménye a Duna-jobbparti Visegrád volt, a pilisi várispánság központja, a folyóra letekintő kővárral szomszédos, 1009- ben alapított Szent András esperesi székhellyel. István a bajor Gizella hercegnő kíséretében magyar földre beköltöző Hont-Pázmány lovagnak adományozta a Garamtól keletre, az Ipolytól északra elterülő földeket és erdőket, a magas Börzsöny ormaitól a selmeci érchegyekig. Hont határosai Nógrád, Zólyom és Bars vármegyék voltak a 11-12. században – egészen a 20. század elejéig -, azokban alapítottak, építettek plébániákat az esztergomi érsekség területén. A tatárjárás megállította a fejlődést, tönkretette az első magyar virágkort. Az elkészült templomok és a lakosság kilenctized része elpusztult, csupán néhány románkori kőegyház élte túl a gyilkolást, rombolást. Mindössze a bényi premontrei templom és rotundája, Ipolykiskeszi és Bagyán körtemplomai, a nagybörzsönyi Szent István-egyház, a Szent Illés-templom, továbbá a garamszentgyörgyi, ipolypásztói, szászfalvi, középtúri és hontvarsányi maradt fenn különböző állapotban. Tizenegy román stílusú műemlék, ma már szlovák területen.

Megtetszhetett a lankás vidék Árpád fejedelemnek és lovas vitézeinek, a Hont megyei helynevek tanúsága szerint mindegyik honszerző nemzetségből voltak letelepedők a folyók közelében. A máig élő Kér, Keszi, Kürt, Gyarmat, Nyék, Jenő, Megyer és Tarján falvakon kívül továbbiak is igazolják a fejedelem ideje óta folytonos jelenlétüket. Ilyen az uralkodói központok közelében gyakran előforduló Varsány is. E korszak kitűnő ismerője, Györffy György professzor (1917-2000) szerint a jász vagy alán (kabar) eredetű helynév az udvari katonaság falvait jellemzi, amelyek mind az első ezredforduló előtti időkben keletkeztek. Léva város központjától öt kilométerre keletre, a Sikenice-folyó partjánál fekvő Hontvarsány (Kalinciakovo) egyike a vármegye legrégibb településeinek. A falu a 13. század második feléig királyi birtok volt, az érsekség szolgáira tartozott a közeli nemesfémbányák fegyveres védelme. Varsány első említése az 1242 és 1272 közötti évekre tehető, az ipolysági premontrei konvent levelei egyikében, „Wosyan” írott alakban. A tatárjárás után IV. Béla király a Varsányi családnak adományozta. Fényes Elek geográfiai szótára szerint Hont vármegye legrégebbről ismert lakói közé tartoztak a varsányi Simonyi, Szendi, Kálnay, Jánoky és Nyáry nemesi famíliák.

Messziről látszik az út menti magaslaton álló, faragott kőből készült templom, amely már a 12. században állt. Az egyhajós, keleten félkörzáródású épület románkori falusi templomaink egyik ritkasága, a hozzá formában legközelebbi, nagybörzsönyi Szent István-egyház társa. Mindkettő magán viseli az esztergomi építőműhely stílusjegyeit. A varsányit faragott szürke kváderkövekből rakták, vízzel locsolt forró mészhabarccsal. A keletek szentély párkányán körbefutó míves vakárkád magára vonja a figyelmet, hasonló részletek láthatók az esztergomi várkápolna faragott kő szegélyén is. A hajó déli oldalának sarkait jókora támpillérek hangsúlyozzák, a kisméretű tölcsérablakokat kőből falazott béltetek, a déli bejáratot faragott szemöldökkő. Urasági karzat épült a hajó nyugati oldala fölé, ahová kívülről lehet feljutni a torony alatti faljáratban. Az eredeti, homlokfal elé kilépő torony elpusztult a török hódoltság alatt, a jelenleg látható barokk változatát az 1800-as években építették.

Forrás:
Ludwig Emil: Román kori ritkaság