Evangélikus templom | Bakonyszentlászló

Az első templomot a 13. században építették, a tatárjárás után. A templom a későromán-koragót építészeti korszakból hazai viszonylatban jelentős méretű falusi templomnak számít. A felújításhoz kapcsolódó régészeti feltárásokból kiderült, hogy a templom környezete a kor szokásának megfelelően temetkezési helyül szolgált. A 14. századból tűzvész pusztításának nyomai kerültek elő, feltételezhető, hogy ekkor omlott össze a torony, amely jelentős károkat okozott. Ekkor építhettek egy ideiglenes istentiszteleti helyet, mert a templom déli oldalához egy kisméretű kápolna alapjainak maradványai csatlakoznak. Ezt a feltételezést igazolja a romokon jól látható nyugati bejárat és az oltáralapnak látszó maradványok megléte. Zsigmond király idejében maga a templom szolgált temetkezési helyül. Ezt igazolja az ásatások során feltárt sír is, amely egy fiatal leány jól felismerhető maradványait tartalmazta, az akkori korban vert ezüstpénzzel együtt.

A falut a törökök 1531-ben feldúlták, ezután épült a templom körül egy pálos kolostor, amelynek nyomai azonban mára már nem találhatóak. A templom a későbbiek során több jelentős átalakításon ment keresztül, 1753-ban erőteljesen barokkosították. Ekkor alakították ki a Dunántúl más templomairól is jól ismert, karzatot és hajót megvilágító szegmensíves négyszögletű ablakokat, a középkori déli kaput befalazták, és a nyugati oldalon nyitottak ajtót. Mivel a templomnak tornya nem volt, ezért a templomdombon, a déli oldalon egy harangláb állt, amelynek alapjai ma is jól láthatók. A feljegyzések szerint 1744-ben, egy tűzvészt követően új harangot helyeztek el a haranglábon. 1816-ban épült fel a nyugati homlokzathoz épített torony provinciális barokk stílusban. A templom a teljes műemléki rekonstrukció (2002) előtti tömegarányát, tetőszerkezetét és nyílászáróit egy újabb tűzvész utáni helyreállításkor, 1876-ban nyerte el. A templom jelenlegi állapota hosszas kutató és tervező munkát követően a lehető leghűségesebben tükrözi az eredeti, középkori állapotot. A megelőző képéhez képest 1,7 méterrel magasabb a hajó és a szentély, ismét kialakításra került a keleti oromfal a hozzá tartozó külön szentélytető-szerkezettel, a déli oldalon a teljes nyílásrendszer a középkori állapotot mutatja, és elkészült a rekonstruált déli kapu (porta speciosa) is. Az új tetőszerkezet a középkori építési elveknek megfelelően sokkal meredekebb, mint a megelőző, dőlésszöge 56 fokos.

A templom építésének korából származhat a falu mai neve is, ekkor volt szokás a szent kezdetű helységnévadás. A területhez tartozik a cseszneki vár, amely a Csákok, Garayak, Törökök, Szapolyai István és a Babics család birtoka volt. A török dúlása után, 1544-ben a területet még pusztaként említik. A 15 éves háború (1591–1606) után az Esterházy család kapta birtokul a várat és területét is. A Rákóczi-szabadságharc eseményei elkerülték a területet, bár a harcok idején a hagyomány szerint Bottyán János (Vak Bottyán) generális megfordult a településen, és az akkor már ismert gyógyhatású forrásnál pihent meg. A kutat ezért később róla nevezték el, a faluban a főutca Fenyőfő felé vezető szakasza ma is őrzi a nevét. 1735-ben Bél Mátyás azt írta, hogy a falu színtiszta magyar, és a salétromos forráshoz fürdő épült. A teljes etnikai egység katolikus vallású németek betelepítésével szűnt meg, akik a Bakony lejtői felé eső falurészen telepedtek meg. Ma is használatos a „Németfalu” elnevezés, amely ezt a területet, az ahhoz tartozó utcákat jelenti. 

Forrás: 
A reformációtól napjainkig