Etyek | Szeplőtelen Fogantatás-templom (Botpusztai templom)

A falu neve a honfoglaláskori török eredetű Bod személynévből alakulhatott. Bot település a szomszédos Etyekkel együtt egy a középkorban még fontos, azóta már jobbára elkerült főút mellett terül el. A faluról először 1280-ban olvashatunk egy oklevélben. 1333-ból ismeretes a falu ispotálya és Sarlós Boldogasszonynak ajánlott plébániatemploma, melynek a plébánosát Istvánnak hívják. 1402-ben IX. Bonifác pápa Búcsú tartására ad engedélyt. A templomot a XV. században nagyobbá és díszesebbé építik. Ez a templom a török hódoltság során részben elpusztult. Az időszak nem kímélte a lakosságot sem. Lakosságát elhurcolták, ezután kezdték Botpusztának is hívni a falut. A falu ezután soha nem nyerte vissza a régi fényét. Az új birtokosok nem siettek újratelepíteni a falut. Sokáig csak állatok legeltetésére használták a területét.

Az első fontosabb esemény 1754-ben a Toesch vagy Tosch nevű birtokos nevéhez fűződik, aki kastélyt építtet, és újjáépítteti a romokból a mai kápolnát. 1758-ban a falut megszerzi Sándor Antal gróf. A szlavnicai Sándor-, majd a Sándor–Metternich család egészen 1945-ig földesura a falunak. Antal gróf kezdte meg a falu újra betelepítést. Ugyancsak 1758-ban telepszik meg Boton a nazarénus szerzetesrend. Ők Mária Terézia magyar királynő és fia, II. József haszontalan szerzetesrendek elleni politikája miatt kényszerültek elhagyni a falut. A Sándor grófok magas színvonalú mezőgazdaságot tartottak itt fenn. A második világháború után laktanyát alakítottak ki Botpusztán, amiben először a magyar magyar, majd a szovjet hadsereg állomásozott. Miután ők eltávoztak, a laktanya lakótelepét felújították, és új beköltözők lakják. Az elhagyatott kápolnát 1985-ben újították fel. Egy horgásztó is van a településen. Az Etyeki-patak duzzasztásával hozták létre.

Etyek községtől mintegy 5-6 km-re – az Etyékről Bicskére vezető út mentén — egy kiemelkedő dombon áll az elpusztult Bot falu temploma. A feltárás — 1981-ben – során sikerült tisztázni a templom különböző építési periódusait. Az eredetileg egyenes szentélyzáródású templom nagy részét a 15. század végén elbontották. A hajó északi falának felhasználásával egy sokszög szentélyzáródású, támpilléres templomot emeltek, melyet hálóboltozattal fedtek. A bordaindítások fallenyomata, valamint a pusztulási rétegekből előkerült bordák alapján megállapítottuk, hogy a boltozat kialakításakor csak kétszer hornyolt bordákat használtak fel. A templom bejárata délről nyüt, azonban annak pontos lezárását nem ismerjük. Sározott padlóját többször is megújították.

A 16. századvégén a falu elpusztult, temploma erősen megrongálódott (boltozata beszakadt, nyugati homlokzatának nagyrésze leomlott). A 18. század közepén az itt letelepedett nazarénusok a templomot kijavították, illetve átépítették. Északi homlokzatához egy igen szerény, téglalap alaprajzú kolostorépületet építettek. Az elpusztult nyugati homlokzatot felépítették valamint új ablaknyílásokat képeztek ki. Távozásuk után folytatódott a templom felújítása. Mai, végleges formáját a 18. század végére nyerte el. Ekkor helyezték el a nyugati falban a kőkeretes, évszámos (1794) kaput. Az 1984—86-ban végzett helyreállítás során a ma hiányzó középkori támpillér visszaállításával, a gótikus hálóboltozat homlokíveinek kirajzolásával utaltak a korábbi részletekre. A nazarénus ház lakásként való felújítására is sor került.

Forrás:
Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)