Intercisa – ókeresztény templom
Dunaújváros
A Duna jobb partján húzódó 50-60 méter magas löszfalat csak két helyen szakítja meg tágas mellékvölgy. Ez indokolja az itteni település kialakulását is, hiszen itt nyílott út az élővízhez és az átkeléshez. Az 1951-ig Dunapentelének nevezett település vidéken az emberi jelenlét nyomai – a régészeti ásatások adatai alapján – az őskorig vezetnek vissza. A későbbiek során az itt kiépült Intercisa nevű római katonai tábor a hozzá kapcsolódó polgárvárossal együtt jelentős szerepet játszott a római birodalom keleti határának, a limesnek a barbár támadások elleni védelmében. Az Árpád-korban is létező település valószínűleg kora középkori, mára már elpusztult Szalki-szigeti kolostorának görög védőszentjéről, Szt. Pantaleonról kapta a nevét. Első említése 1329-ből származik (Penteley).
Pentele falu 1541-től 1688-ig volt török uralom alatt, a 15 éves háború alatt pedig a lakosság teljesen kipusztult, vagy elmenekült. Az újratelepítés során előbb rác, majd magyar lakosság kezdett új életet a faluban, s megindult a térség fejlődése is. 1830-ban a község jogot szerzett évente négy országos és hetente két hetivásár tartására, majd 1833-ban az uralkodó mezővárosi rangra emelte. A kiegyezést követő közigazgatási átrendezések során 1870-ben Dunapentelét a nagyközségek közé sorolták. Amikor a Duna Rácalmás-paksi szakaszát 1904-ben szabályozták, akkor a víziút biztonságát is megteremtő munka keretén belül téli kikötőt is építettek Dunapentele számára, ami javította a térség gazdasági felemelkedésének feltételeit.
Az egykori Dunapentele község déli oldalán emelkedő Öreg-hegy löszfennsíkjának északi, legmagasabb részén találhatók az antik Intercisával azonosítható római kori segédcsapattábor, kisebb-nagyobb megszakításokkal 1906 óta kutatott maradványai. A legkorábban létesült 1. századi palánktábortól északra, a 2. század elején, Traianus császár uralkodási idején felépült második palánktábor maradványai a későbbi kőtábor alatt találhatók. Az 500 fős germán és thrák lovascsapatok által használt kb. 165 x 190 méter nagyságú tábor gyeptéglafalait a déli oldalon kettős cölöpsorral erősítették meg. A 2. század utolsó negyedében épült fel a kb. 176 x 200/210 méter alapterületű kőtábor, ahol 176 után egy 1000 fős szír íjászcsapat állomásozott. A 3. század eső negyedében, Caracalla császár idején készültek el a befelé ugró saroktornyok és a kettős kaputornyok. A késő római korban (a 340-es években, II. Constantius császár idején) a tábor, legyező alakú saroktornyokat kapott, déli kapuját apszisos falszakasszal befalazták.
A kőtábor belsejében feltárt legjelentősebb létesítmény az erődítmény közepén álló parancsnoki épület, déli oldalán 4. században hozzáépített nagy méretű csarnokkal, kövezett központi udvarral és egy 100 m3-es nagyságú, falazott oldalú ciszternával. Az udvaron három császárszobor-talapzat került elő (Caracalla és Trebonianus Gallus császároké), amelyekhez bronz szobrok tartoztak (a principia területéről több Caracallaként attribuált bronzszobor-töredék ismert). A tábor tribunusának apszisos, háromhajós, bazilikális alaprajzú központi teremmel ellátott, freskó és stukkódíszítéssel ellátott rezidenciája a déli kapu északi szomszédságában került elő. A parancsnoki épület ciszternáján kívül csak az épülettől észak felé vezető, kőlapokkal burkolt római útszakasz és a déli kaputorony műemléki bemutatására került sor. Az északkeleti és a délkeleti legyező alakú saroktornyok maradványai a tábor sáncszerűen kirajzolódó keleti fala mentén, az Öreg-hegy keleti szélén kialakított sétaútról tekinthetők meg, melyeket a feltárt kőemlékek öveznek. A déli kapu közelében kőtár épület áll.
Forrás:
Magyarország műemlékjegyzéke – Fejér megye
Fitz Jenő: Gorsium Herculia – Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 46. (Székesfehérvár, 1996) A település és története
Entz Géza Antal – Sisa József (szerk.): Fejér megye művészeti emlékei – István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 34. (Székesfehérvár, 1998)