Budapest, Rákoskeresztúri Újköztemető 298., 300. és 301. parcella

A 298-as parcellát 1944-ben kezdték használni, ide temették a sírhelyet megfizetni nem tudó szegényeket. A második világháborút követően kezdődött meg a börtönben elhunytak és a kivégzettek ide temetése, azonban 1952-ig a közsegélyes temetkezés is folytatódott. A 298-as parcella összetétele rendkívül vegyes képet mutat. A közsegélyes eltemetetteken kívül nyugszanak itt népbírósági perekben halálra ítélt háborús főbűnösök (jeltelen sírjaik azonosíthatatlanok, elképzelhető, hogy Szálasi Ferencet is ide temették), valamint koncepciós pereket követően kivégzett nem kommunisták és kommunisták is. Az utóbbiakat sújtó perek áldozatainak egy részét még az ötvenes években rehabilitálták és exhumálták, földi maradványaik a Farkasréti temetőbe kerültek, helyükre pedig néhány évvel később kivégzett ötvenhatos szabadságharcosokat temettek. A kádári vezetés mindent megtett azért, hogy a forradalom után kivégzettek sírhelyeit ne lehessen azonosítani. Három évtizedes hallgatást követően a temető 301-es parcellája a nyolcvanas évtized végére már fogalommá vált. Az itt nyugvók első névsorát a nyolcvanas években Rainer M. János állította össze. A listát 1987-ben a legismertebb szamizdat folyóiratban, a Beszélőben publikálta Fényes Elek álnéven. A történész vállalkozásának nehézségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy amikor az MSZMP vezetése 1988 tavaszán titokban döntött Nagy Imre és társai sírjainak azonosításáról, a feladatot végrehajtó Belügyminisztérium munkatársai komoly nehézségekbe ütköztek. Mivel a titkosított temetési dokumentációt valószínűleg a hatvanas években eltüntették, hosszas nyomozómunkára és az egyik családtag térképére volt szükség ahhoz, hogy megtalálják a sírhelyeket.

A 301-es parcellát sokan próbálták meg úgy bemutatni, mintha abban kizárólag ötvenhatosok lennének eltemetve. Így szerették volna ugyanis megkülönböztetni a kollektív emlékezetben kultikussá és emblematikussá vált parcellát a mellette lévő, problémásnak tekintett 298-astól. A két parcella története azonban szorosan egybeforrott, hiszen miután 1952-ben a 298-as megtelt, a 301-esbe temették a Budapesten kivégzett embereket és a fővárosi börtönökben, valamint a kistarcsai internálótáborban meghaltakat egyaránt. A zömmel politikai elítéltek között köztörvényes bűnözők is akadnak, bár fontos megjegyezni, hogy sok politikai elítéltet köztörvényes bűncselekmény elkövetésének vádjával fogtak perbe. A legnagyobb számban azonban kétségtelenül az 1956-ot követő megtorlás áldozatai nyugszanak a 301-es parcellában. A 301-es parcella első tizenkét sora már az 1956-os forradalom előtt betelt, a többi helyre kerültek a megtorlás áldozatai, köztük a szabadságharc olyan ikonikus alakjai, mint a Corvin közi és a Tűzoltó utcai fegyveres felkelők legendás parancsnokai, Iván Kovács László és Angyal István. Ide temették Nagy Imre miniszterelnököt, valamint titkárát, Gimes Miklóst és a forradalom katonai vezetőjét, Maléter Pált is. Nagy Imre holttestét először a Kisfogház udvarán, a kivégzés körülmények között nyugvó szabadságharcosokat (köztük két közismert ötvenhatost, a Szabad Nép székházában működő fegyveres csoport vezetőjét, Dudás Józsefet és a Széna téri felkelők parancsnokát, Szabó Józsefet, vagyis „Szabó bácsit”) 2014. január 20-án a 300-as parcellába helyezte át.

A három parcella a rendszerváltás idején vált az emlékezetpolitikai küzdelmek színterévé. A 300-as parcellát a politikai változások közepette, 1989-ben vették használatba. A június 16-án a Hősök terén felravatalozott újratemetettek közül négyen kaptak itt díszsírhelyet: a már említett, korábban a 301-es parcellában nyugvó Gimes helyén temették el 1958-ban, majd 1961-ben titokban, álnéven földelték el a 301-es parcella 23. sorába. A parcella kollektív emlékezetben betöltött szerepét tovább bonyolítja, hogy 1959–60-ban egykori csendőröket is kivégeztek 1945 előtti tetteik miatt. Az ötvenes években elhunytak sírhelyei közül több mint kétszáz más parcellákban található, míg az ötvenhatos szerepük miatt kivégzettek közül tizenöt embert a 233-as és a 235-ös parcellában temettek el. A Szabadságharcosok Közalapítvány kezdeményezésére a Nemzeti Örökség Intézete a 233-as parcellában méltatlan és Maléter, valamint a börtönben tisztázatlan körülmények között elhunyt Losonczy Géza és az elkülönített perben halálra ítélt Szilágyi József. A későbbiekben nem csak más parcellákból, hanem más temetőkből is helyeztek át ide 1956-hoz kötődő embereket, így került a 300-as parcellába az emigrációban elhunyt karizmatikus szociáldemokrata vezető, a forradalom alatt miniszterséget vállaló Kéthly Anna is. Itt látható a Jovánovics György alkotta elemi erejű emlékmű, amelynek alapkövét Nagy Imre újratemetésének napján tették le, de amelyet – komoly viták után – csak három év múlva avattak fel.

A Jovánovics által „Halálműnek” nevezett metafizikai emelkedettségű alkotás koncepciója – a pályázati kiírásnak megfelelően – a Tűzoltó utcai felkelők legendás parancsnokának, Angyal Istvánnak a búcsúmondatán alapszik:„Egy nagy rusztikus kő legyen a csőcselék emléke.” A teljes egészében a művész által tervezett 5300 m²-es területen megépült emlékmű két fő részből áll, amelyeket a 45 méteres Bánat Út köt össze. A Nyitott Sír közepén egy 1956 milliméter magas fekete hasáb áll, amit Jovánovics egy húsz évvel ezelőtti interjúban a következőképpen értelmez: „A halál, a halott ember, a halott, legyőzött ország, vagy a halott forradalom mint elvont fogalom van megjelenítve egy geometrikus testben, tisztán a fekete színnel és az évszámot misztifikáló, felmagasztosító megoldással.” A Nyitott Sírtól a Bánat Út vezeti az emlékezőt a monumentális rusztikus kövekből megépített Nekropoliszhoz, amelyről a művész így nyilatkozik: „Tehát ha a Nekropoliszig elmegyünk, többé-kevésbé végigjárjuk azt az utat, amelyet a halottakkal végigjárattak holtukban. Ez az a fájdalmas út, amely a temetőből – a Nyitott Sírtól – újra a temetőbe visz: a tiszta temetésig. Mert rendeztek ezeknek az embereknek, negyven évvel a haláluk után, egy új, igazi temetést. Ez történik meg a Nekropoliszon. Kezdődik ezekkel a durva kövekkel, melyek egyszerre jelentik a börtönt, a templomot, a ravatalozóhelyet, a halotti várost. Fölötte lebeg, a semmiben, valami irreális, könnyű túlvilágban, sok-sok tonnából egy fehér szarkofág. Ez a Hősök terén épült ravatal megörökítése.”

A 301-es parcellában látható 301 darab egyedi faragású fejfa 1989-ben került helyére. A fejfákat az 1956 emlékezetének felélesztésében élenjáró INCONNU művészcsoport tagjai készítették és helyezték el. A radikális ellenzéki művészek már 1988 tavaszán készítettek egy Pro Patria-fejfát, amelyet június 16-án akartak felállítani a 301-es parcellában, de a rendőrség elkobozta tőlük. A később visszakapott fejfát az INCONNU 1988. november 4-én, a szabadságharc bukásának évfordulóján állította fel. Az pártállam szétesését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a következő év tavaszán mindenféle engedély nélkül helyezték el a ma is ugyanabban a rendben álló fejfákat, amelyeket teherautón vittek a temetőbe, miközben javában folyt az állami ünnepséghez szükséges tereprendezés. A 298-as parcella helyzete rendeződött legkésőbb. A Politikai Elítéltek Közössége 1992-ben, nem sokkal a 300-as parcella Jovánovics-féle emlékművének felavatása előtt helyezett a sírokra fejfákat, így vizuális megjelenésében a 298-as és a 301-es parcella hasonlóvá vált. Bár korábban többen felhívták a figyelmet a problémára, a 298-as parcellában felállított névsoros emléktábla körül csak 2007 ben robbant ki nagy vita, miután egyértelművé vált, hogy a tábla háborús bűnösöket is „vértanúként” említ. Szakértők ezt követően megvizsgálták a 298-as és a 301-es parcella emléktábláit, és megállapították, hogy mindkettőn szerepelnek háborús bűnösök és köztörvényes elítéltek. Az érintett személyek nevei már nincsenek rajta a 2009-ben felállított új táblákon, sírjaikról pedig eltávolították a nemzeti jelképeket is. 2014. június 16-ra, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulójára megújult a Nemzeti Gyászpark, egységes és méltó környezetet teremtve az emlékezésnek. A Rákoskeresztúri Új köztemető három parcellája ellentmondásosságával együtt, a kialakításában meghatározó politikai szándékok különbözősége ellenére is betölti a nemzeti gyász terének szerepét.

Forrás és fotó:
Nemzeti örökség Intézete