Budapest, a rákosmezei Királydomb

A régi rákosmezei országgyűlések helyszíne, a főváros X. kerületének részét képező Királydomb a magyar államiság egyik szimbóluma. Rákosmező a különböző források alapján a pesti városfalakon kívül, a Rákospatak dunai torkolata és a kőbányai dombok közötti síkságon terült el. Az egykori országgyűlések központi helye a kőbányai Királydomb (vagy más néven Királyhegy) volt, ahol egykor a király sátra állt, ahogy azt a 18. század első felében Bél Mátyás, korának legnagyobb földrajz- és történelemtudósa is följegyezte. A 19. században többen is – köztük Boráros János – szorgalmazták, hogy a Királydombot mint a rákosmezei országgyűlések egykori helyszínét, méltó módon jelöljék meg. A Rákosmezőre tervezett emlékmű ügye a 20. században is többször felmerült, azonban a nemzeti emlékhely létrehozására a kommunista diktatúra idején nem kerülhetett sor.

Az Árpád-kortól kezdődően tartottak itt országos gyűléseket, főleg királyválasztás céljából. Háború idején a hadak gyülekezőhelye szintén itt volt. Az első országgyűlést a Rákos mezején 1277-ben, IV. (Kun) László király idejében tartották, egy már a korábbi évszázadokban is gyülekező helynek használt területen. Az ő uralkodása alatt a kezdik Rákosmezőt az „ország közepének” nevezni, noha a rendszeres rendi országgyűlések gyakorlata csak a 15. századra alakult ki. A köznemesség és a szabad királyi városok küldötteinek nagy létszáma miatt ideális helyszín volt a főváros tőszomszédságában lévő üres térség. (A főpapok, valamint a főurak ugyanakkor városi palotáikban üléseztek és követek útján tartották a kapcsolatot a Rákosmezőn táborozókkal.)

Rákosmezőn választották királlyá Károly Róbertet, Hunyadi Mátyást, és innen indult ki az eredetileg keresztes háborúnak induló Dózsa-féle jobbágyfelkelés, majd ugyanitt, ugyanezen évben lezajlott a megtorlást intéző országgyűlés is. Emlékezetes volt az itt hozott „rákosi végzés”: 1505-ben a magyar nemesség úgy határozott, hogy II. Ulászló (Dobzse László) halála után nem választanak többé idegen uralkodót, csak született magyart. A rákosi végzést az uralkodó nem szentesítette, így nem emelkedett törvényerőre, de a rendek sem tartották magukat hozzá… Az utolsó rákosmezei országgyűlést 1540-ben tartották, történetének végére a török hódoltság tett pontot. Ezt követően a törökök kaszálójaként funkcionált, majd mezőgazdasági területté vált Rákosmező. A Habsburgok előtti, független Magyarország emlékképeként, a régi dicsőség szinonimájaként hiába próbálkozott felélesztésével akár II. Rákóczi Ferenc vagy az 1848-49-es szabadságharc némely politikusa. A szellemét azonban másoknak sikerült visszahozni a köztudatba.

A neves történelmi helyszín mellett természetesen a nemzeti megújhodás korának költői sem mehettek el szó nélkül. Kölcsey Ferenc például már a Himnusz megírása előtt megemlékezett a rákosmezei országgyűlésekről. Első hazafias versében, a Rákos nimfájához (1814) címűben nem véletlen a helyszínválasztás, sőt későbbi, Rákos című versében a régi országgyűlések elképzelt hangulatát is megjeleníti. Az egykori országgyűléseknek volt egy ma is jól behatárolható központi helyszíne, a mai Kerepesi út és Rákos patak találkozásánál emelkedő Királydomb. Bél Mátyás, a 18. század legjelentősebb földrajz- és történelemtudósa Pest-Pilis-Solt vármegyét bemutató munkájában, a Rákos folyó Rákoskeresztúr alatti szakaszával kapcsolatban a következőkről tudósít: „…ezen a mezőn szokták tartani a gyűléseket. Valahányszor ugyanis kiadták a parancsot, hogy az ország előkelői jöjjenek a gyűlésbe, itt gyülekeztek; a Rákos körül ütötték fel táborukat, s fegyveresen, lóhátról tanácskoztak. A király sátra számára kiválasztottak egy halmot, amely még ugyanott, a folyó jobb partján emelkedik ki.”

A 19. századi beszámolók is teljesen természetesnek veszik a Királydomb itteni meglétét és kapcsolatát a rákosmezei országgyűlésekkel: „Nevezetes a Rákos mezőn emelkedő u.m. királyhegy vagy királydomb, mellyen első magyar királyaink választása történt.” vagy „ott hol a Rákos patak a kerepesi országutat szegi, gróf Széchenyi István malma áll. Ettől nem messze az úgynevezett Királydomb van, hol állítólag az országgyűlések alkalmával hajdan a király sátra állott.” A híres német író, történész és geográfus Adalbert Müller (1802-1879) nagyszabású munkájában, a „Duna az eredetétől a torkolatig” (1841) című művében megemlíti, hogy „a Rákos jobb partján még mindig láthatók a régi királydomb maradványai.” 

Brunszvik Teréz (1775-1861), „a Haza leánya”, az első magyarországi óvodák megalapítója a szabadságharc idején írt naplófeljegyzéseiben szintén megemlíti a régi dicsőség színterét, miután 1849. április 12-én meglátogatta a császári tábort Pest mellett: „Szép az öreg Rákos és környéke – szép a régi hőskor emléke. Gozsdu Gyula a Királyhegy magaslatán építette fel kisvilláját, ahol Corvin Mátyás, a nagy ember sátra állt, számtalan népei között, hogy a haza sorsát megvitassa velük.” Még 20. század eleji sajtótermékben is találkozunk azzal a hagyománnyal, hogy a Királydombon állt Mátyás király sátra. A Királydomb ma is megvan, bejárható, de területét mára már félig felfalták a folyamatosan épülő magánházak. A hely jelentőségét annak idején fel nem ismerő városvezetésnek sikerült a XX. század elején a Királydomb legmeredekebb, délnyugati lejtőjén keresztülvezetni a Nagyicce és Váltó utcát, elfedve így a domb természetes megjelenését. A Királydomb tengerszint felett 137 méteres, legmagasabb pontja ma a Nagyicce utca déli részén lévő családi házak kertjébe esik, a fennmaradó szabad helyen azonban még így is érezhetjük a magaslat nyújtotta kilátást és szabadságot. A kertek végében ott állunk tehát, ahol egykor királyokat választottak vagy éppen háború dolgáról döntöttek.

Forrás:
Nemzeti Örökség Intézete
Királydomb Nemzeti Emlékhely