Budajenő | Szent Mihály temetőkápolna

A település nevének első ismert, írásos említése 1225-ből származik, Jenő (villa Jeneu) formában, amikor is II. Endre király a budai szigeten levő Szent Mihály egyháznak adományozta a szolgagyőri várjobbágyok két itteni telkét. A falu területén előkerült régészeti leletek, illetve a Kálvária-hegyen állt régi templom maradványainak építészeti jellegzetességei arra utalnak, hogy a települést ennél régebben alapíthatták. A középkori falu ez utóbbi templom környékén terülhetett el, lakói bizonyára a telki apátság béresei voltak, akiknek élete minden tekintetben az apátsághoz kötődött. Egy 1253-ből származó határjárási okmány szerint az esztergomi és az óbudai káptalannak, illetve a szigeti apácáknak is voltak itt birtokaik, az említett, Szent Mihály nevére szentelt premontrei monostor pedig ebben az évben újabb jenői birtokkal gazdagodott: IV. Béla király egy lopás vétségében bűnösnek talált, néhai Bálint nevű ember György nevű fiának birtokait adományozta a részükre. 1455-ben Garai Lászlót, 1465-től pedig Guti Országh Mihály nádort említik itteni birtokosként.

Buda eleste, 1541 után ez a térség is török kézre került és teljesen elnéptelenedett. A telki apátság monostora is elpusztult, pár évtized elmúltával már a helyét sem tudta megmutatni senki. Az ekkoriban Puszta-Jenő néven említett területet 1593-ban Etyeki Józsa vette meg, 1663-ban királyi adományként Boronkay István érsekújvári katona tulajdonába került, 1667-ben pedig Széchenyi György győri püspök vette meg. A török kiűzése után először skót bencések kezdtek itt új telepeseket letelepíteni, akik miután megszerezték a telki apátságot, nem Telkit, hanem Budajenőt kívánták inkább fejleszteni és benépesíteni, 1703-tól kezdődően. Az új település már a jelenlegi ófalu helyén jött létre, az első telepesek Németország szász és frank területeiről, valamint a Fekete-erdő vidékéről érkeztek.

A falu északi végénél levő kis utca vezet fel a temetőhöz és a dombtetőn álló kápolnához, az egykori kálvária képoszlopai (stációi) mellett. A kápolnát középkori eredetű műrészletei (egy dombormű, a sokszögzárodásu szentély, a hajó nyugati sarkain levő támpillérek) miatt műemlékeink közé soroltuk. Az elmondottak és a ma elhagyottan, de festői környezetben álló kápolna mérete, tömegének arányai egyaránt arra utaltak, hogy az az Árpád-kori Jenő falu plébániatemploma volt. Ezt a feltevést megerősítette a közvetlen környezetében végzett terepbejárás, a templomhoz felvezető utak nyomvonala és a környéken talált középkori edénytöredékek. Írásos adatok is utaltak a középkori, a tatárjárás idején elpusztult, de újratelepült falu egykori létére. A temetőkápolna régészeti feltárására 1973-ban került sor. Az akkor nyert adatok, megfigyelések alapján, az 1974-ben végzett helyreállítással párhuzamosan végezték el a templom körüli kisebb szintsüllyedést, tereprendezést. 

Az elhanyagolt, falun kívüli középkori kápolna teljes külső és belső helyreállítása készült el 1974-ben. A fedélszék cseréjével külső tömege változatlan formájú maradt. A belsőben kijavították a keresztet és új falappal lefedett oltárt emeltek. A kápolna helyreállításával egyidejűleg rendbe hozták az oda vezető út mentén álló stáció-építményeket is. A falu északkeleti dombján emelkedő, legutóbb 2007-ben helyreállított, kora gótikus, csúcsíves, támpilléres építményt az Árpád-korban állították. A sekrestyeajtó feletti, Árpád-házi Szent Erzsébetet és apját II. Andrást ábrázoló román stílusú kőfaragvány a 12. században készülhetett. A templomhoz közel egy 19. századi német temető elhagyott, elhanyagolt maradványai láthatók.

Forrás:
Kozák Károly: Korai sokszögzáródású templomok megjelenése az ország középső és nyugati részén In.: Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)
Koppány Tibor: Az Országos Műemléki Felügyelőség helyreállításai 1973-1974-ben In.: Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)