Boldogasszony-templom (Temetőkápolna) | Hédervár

A templom a XIII. század második felében épült, majd a XV. és a XVII. században jelentős részekkel gazdagodott, bővült. A XIX. század második felében nyerte a most látható neogótikus formákat, akkor boltozták be hajóját is, A kisméretű templom az átépítések, bővítések következtében elvesztette eredeti formáját, de részletesebb vizsgálódás után felismerjük abban a különböző korok építkezéseit. A templom részletesebb vizsgálatát annak alaprajzi felmérése tette lehetővé. A helyszínen végzett megfigyelések (falkötés, egymás mellé építés, téglaméretek) és az alaprajz vizsgálata alapján pontosan kirajzolódnak előttünk a templom különböző időben épített részletei. Először az egyenes szentélyzáródású, négyzetes alaprajzú szentély épült fel a téglalap alakú hajóval. A kettő között van a kissé beálló, a két teret elválasztó diadalív, a hajó nyugati végében pedig a kegyúri karzat. Minden bizonnyal egy időben épült a templommal a szentély északi oldalán egykor álló sekrestye-kápolna, amelybe a szentélyen keresztül léphettek be.

Az elfalazott bejárat nyomai ma is megfigyelhetők a szentély északi, külső falán. Valószínűleg egyidős a leírt templommal a torony is, a felső emelet kivételével. A torony és egyben a templom jelenlegi, későgótikus bejárata a XV. század közepe táján készülhetett. Ez az egyszerű alaprajzi elrendezésű templom a XIII. század közepe táján épülhetett, amikor országszerte nagy számmal épülnek hasonlóak, különösen a század második felében. Az e csoportba tartozó falusi templomok között a hédervári Boldogasszony templom a közepes méretűek közé tartozik, s e típusnak ritkábban előforduló, a nyugati homlokzat elé épített, toronnyal bővített példájának tekinthető. Az építés említett időpontját bizonyítja a szentély keleti falának kívülről jól látható — belülről elfalazott — románkori ablaka. Az ilyen félköríves záródású románkori résablakok „utoljára” a XIII. század második felében készülnek, amikor már mind több alkalommal találkozunk az új ízlést követő „csúcsíves” ablakokkal. Ez az időszak hazánkban a stílusváltás kora, amikor a románkori formákat az építészetben felváltják a gótikus elemek, szerkezetek Az egyenes szentélyzáródású falusi templomtípus ez időben váltja fel a régebbi félköríves szentélyzáródást.

A hédervári románkori templom szentélyének déli falán is van egy hasonló ablak — amint ez általában szokásos volt e templomtípusnál —, de ennek keskeny résnyílását később kiszélesítették. Az ablak helyzete, járószinthez mért magassága és méretei azonban kétségtelenné teszik, hogy az egy időben készült a szentély keleti falában levő ablakkal. Három hasonló, „szimmetrikus” elrendezésű, félköríves ablak és egy bejárat lehetett a hajó déli falában, amelyre a falon látható elfalazások és egy múlt századi adat is utal. Úgy a déli homlokzatnak említett kialakítása, mint a már említett sekrestye-kápolna, jellegzetessége a XIII. század második felében épült falusi templomoknak. A torony déli falában mutatkozó keskeny résablakok befelé fülkévé szélesednek — kivéve a később készült felső, nagynyílású félköríves ablakot —, amely megoldás ugyancsak a XIII. század második felére utal.

A toronyaljba a bejárás korábban a hajó felől lehetett, amint ez a már említett egregyi templomnál is van. A karzatról juthatunk fel a torony felső szintjeire és onnan a padlástérbe, ahol jól látható a hajónak a jelenlegi neogótikus boltozat fölé felfutó vakolt falsíkja. Ez megerősíti a már említett, múlt század végén készült leírásának hitelét, amely szerint a hajót síkfödém fedte. így aztán előttünk áll a XIII. század közepe táján épített templom képe, figyelembe véve azt, hogy az a jelenleginél mintegy két méterrel alacsonyabb volt. A későbbi felmagasítás vonala jól kirajzolódik a nyugati homlokzaton, ahol lehullt a vakolat. A felmagasítás akkor történt, amikor az északi oldalon később felépített kápolnával együtt, közös tető alá helyezték a templomot.

A templomon a középkor folyamán jelentősebb bővítés nem történt. Ez eléggé feltűnő jelenség e nagynevű család esetében. Ezen időszak építkezéseinek emlékét csak a torony későgótikus bejárata őrzi. A szárköveket körtetagozatú bordák díszítik, s állatalakos (?) fejezetben végződnek. Innen indul a bejárat feletti ívmező csúcsíves, bordás tagozata, amely felül keresztrózsában végződik. A bejárat tagozatait egykor vörös és sárga festés díszítette, amelynek maradványai helyenként még ma is láthatók. A bejárat feletti repedések és a fent említettek miatt, úgy gondoljuk, hogy ez a bejárat később készült a toronynál, a XV. század közepe, harmadik negyede táján. A templom eredetileg plébániatemplom céljaira épült, ahol természetes a kegyurak és családtagjaik temetkeztek. Mai értelemben használt temetőkápolna jellegét valószínűleg csak a XVII. században kapta, amikor kihalt a Héderváry család és az ősi birtokot Héderváry Kata révén a Viczay család örökölte. A templomban található, szentély falaihoz erősített sírkövek, amelyek egykor a templom padlójába voltak süllyesztve, mind a Viczay család tagjainak sírhelyeit jelölték valamikor.

A sírok számának növekedésével a templom szűknek bizonyulhatott a család számára — hogy itt temetkezzék —, s ezért építhették a templom északi oldala mellé az úgynevezett lorettói kápolnát. A kápolna építését az utolsó Hédervárynak, Katalinnak (Viczay Jánosné) tulajdonítják. A plébánia régi feljegyzései szerint a templomot 1692-ben újrakövezték, a kápolnát pedig 1703-ban Illyés András püspök szentelte fel a Boldogasszony tiszteletére. Valószínűleg ez, az évszám a kápolna építésének befejezését jelzi. A templomban 1680-ban az evangéliumi oldalon Szt. Imre, 1711-ben pedig a lecke oldalon Szt. Antal oltárát említik. Az 1754. évi Can. Visitatio szerint a templomban három felszentelt oltár van, a negyedik pedig a lorettói kápolnában áll. Mária ünnepeken a plébános ebben a templomban misézik, hogy a hívek jámborságát erősítse. 1786-ban a Mária-szobor ruhát kapott és a kápolnát kifestették. A körüljárható oltár mögött rácson keresztül látható kegy szobor elhelyezése hazánkban érdekes és ritka megoldásnak tekinthető. A falakon és a falak előtt helyezték el Viczay család megholt tagjainak maradványait és emlékét őrző urnákat.

A templomot és a kápolnát 1808-ban renoválták és a kórus alatt új kriptát alakítottak ki. Elsőként Grassalkovich Anna grófnőt temették az új kriptába 1815. május 22-én. Ez után már csak a Viczay család kihalta után (1873) — rokoni ágon — következő új birtokos, Khuen Héderváry Károly idejében történt építkezés a templomon. Khuen Héderváry Károlyról feljegyezték, hogy jól gazdálkodott. 1883-tól 1903-ig horvát bán volt. Valószínűleg ez időben került sor a temetőkápolna és a kastély neogótikus átépítésére. 1918-ban halt meg: a család kriptája a Boldogasszony templom (temetőkápolna) előtti, 750 évesnek mondott nagy mocsári tölgy alatt van. A Boldogasszony templomot a neogótikus átépítés kívülről és belülről jelentős mértékben megváltoztatta, középkori megjelenését kedvezőtlenül alakította. Az 1954. évi nagy árvíz alkalmával a falak átnedvesedtek. A téglából rakott falak erősen megrongálódtak. 1957-ben tetőzetét kijavították.

Forrás:
Kozák K.: Adatok Hédervár műemlékeinek történetéhez In.: Arrabona – Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)