Bicske | Templomrom (Kisnémetegyházpuszta)

Templomrom

Bicske (Kisnémetegyház-puszta)

Középkori templomrom. Épült román stílusban, a XIV-XV. században. A templom a késői középkor szokásos erődtemploma volt. Falai a bicskei homokkőbányából származó faragott kövekből épültek. Szentélye keletre nézett. A homlok előtti torony erős támpillérekkel volt megerősítve. A templom körül nagy kiterjedésű temető volt. A templom alapfalait a községi tanács 1964-ben időállóvá magasíttatta.

Fejér megye
2060 Bicske, Hősök tere

A templom rövid története

Nagyegyháza Bicskéhez tartozó puszta, mely 1850-től 1950-ig Nagy németegyháza, 1950 óta Nagy egyháza nevet viseli. 1850-től kezdve 100 éven át különböztették meg Nagy- és Kisnémetegyházát. Kisnémetegyháza lélekszáma azonban 1945 után gyors tempóban apadni kezdett, 1970-ben pedig már nem volt lakott hely. 1850-ig egyszerűen Németegyházának nevezték. Ez a név egyrészt templomos falura utal, másrészt arra, hogy lakosait a környék németeknek ismerte. Temploma valamikor tényleg volt a helységnek. A „Templomfölde” nevű területen fennmaradt egy templomrom, mely 5 öl (kb. 8 méter) hoszszú, 3 öl (kb. 5,4 méter) széles volt, 2,5 láb (kb. 85 cm) széles falakkal és félköríves apszisú szentéllyel.

Minthogy a helységről az első írott említés 1703-ból való, Károly János arra következtet, hogy a középkorban a település más nevet viselt és csak a török kiverése után kezdték Németegyházának nevezni. Károly következtetése annyiban helyes, hogy a templommal rendelkező falu fontosabb helység lehetett és különös, hogy ennek ellenére semmiféle írott adat nem maradt róla. Következtetése mégis téves, mert miért neveztek volna 1703-ban egy túlnyomórészt erdővel benőtt, kevés rétet felölelő lakatlan pusztát, melynek temploma már akkor romokban volt, ,,egyházá”-nak, pláne a lakosaira is utaló előtaggal. A német lakosokra való utalás egy lakatlan puszta esetében teljesen abszurd, de különben is az 1850. évi népszámlálás az akkor már lakott hely lakosait túlnyomórészben magyarnak tünteti fel.

Az elnevezés csakis hagyomány alapján történhetett, a környékbeliek elsősorban a közeli, a XVII. században nehezen élő, de folyamatosan gazdálkodó bicskeiek e földterületet ezen a néven ismerték. Mivel pedig kizártnak kell tartanunk azt, hogy 1541, Buda eleste után a törökjárásnak nagyon kitett és hamarosan hódoltsággá vált területre német telepesek költöztek és ott templomot építettek volna, csak azt tehetjük fel, hogy a helység már a mohácsi vész előtt létezett, templomos falu volt, mely a helység első megszállóinak nemzetisége alapján a Németegyháza nevet viselte. Első írásbeli említése a Batthyány uradalomnak 1703. április 14-én kelt összeírásban van. Eszerint a puszta területe túlnyomó részt erdő, és némi rét. Szántóföldjeit is benövi az erdő, de még megvannak a régi templom maradványai. A pusztát a bicskeiek használják legeltetésre és részben kaszálásra, ellenszolgáltatás nélkül, mert másként nem tudnának boldogulni.

A Fejér megyére kivetett 15 ezer Ft fegyverjogváltságból az ugyanazon évben kelt szolgabírói bizonylat szerint Bicskére 420 Ft, Mór pusztára 20 Ft, Németegyháza pusztára 40 Ft esett, amit Kurtz János Ignác zálogbirtokos ki is egyenlített: Németegyházát tehát, mely lakatlan volt, ekkor Kurtz János zálogként birtokolta Bicskével együtt. 1711-ben özvegy Batthyány Ááámné, aki néhány hónappal korábban váltotta ki a bicskei uradalmat, 6559 Ft-ért újból zálogba adta Kurtz János Ignácnak, Bicske és Mány falut, Mór, Kismány és Németegyháza pusztát. Kurtz fizette ki a bicskei uradalom után a 753 Ft fegyver jog váltságot, és a zálogbaadó megengedte, hogy az uradalom területén a zálogbirtokos 500 Ft értékű gazdasági épületeket emeljen, melynek megtérítésére a visszaváltáskor a zálogbaadó lenne köteles. A zálogbaadó tehát összesen 7382 Ft-tal tartozik Kurtznak, ő azonban az adósság egészét kiegyenlítettnek fogja tekinteni, ha az uradalom 15 és fél évig nála marad zálogban. Németegyháza sorsa tehát már ekkor szorosan összefonódott Bicskével.

 

Forrás:
Balázs László – Degré Alajos: Bicske In.: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)Községtörténeti tanulmányok

Back to Top