Berekböszörmény | Református templom

Berekböszörményrôl hosszú ideig hallgatnak az írott források. Korai történetéről legtöbbet a neve árulja el: első lakói böszörmények, azaz izmaeliták, vagyis mohamedán vallású népek voltak. Mesterházy Károly itt és Hajdúböszörményben is a magyarokhoz csatlakozott volgai bolgárok elitjének nyomait kereste. Lehet azonban, hogy csak akkor keletkezett a falu, amikor Könyves Kálmán széttelepítette őket, ahogy Jakó Zsigmond vélte. Ezeknek a részben ellentmondó vélekedéseknek az alapján a település a XI–XII. században már meglehetett, de nem tudjuk, meddig őrizték lakói mohamedán vallásukat. Keresztény hitre térítésükre Szent László és Könyves Kálmán is törekedett. Tudjuk azonban, hogy a XII. században még nagyszámban éltek Magyarországon mohamedánok, akikről Abu Hamid is beszámolt, sőt 1221-ben III. Honorius pápa éppen a keresztényeket féltette az izmaeliták fennhatóságától. Jakó a Böszörmény mellett feltűnő Berek falut XIII. század végi telepítésnek tartotta, s a névadás alapján feltételezte, hogy a kibocsátó település lakói ekkorra már teljesen elmagyarosodtak.

Ugyanakkor Berekre csak 1396-tól vanadatunk, vagyis az alapítás dátuma kérdéses. Összességében feltehető, hogy a rotunda a (legalább részben vagy csak színleg)keresztény hitre tért mohamedán népesség számára készült. Legvalószínûbb, hogy építése összefüggésbe hozható Könyves Kálmán elsô törvénykönyvével (1095–1104), amely azt is elrendelte, hogy az izmaelita falvak építsenek templomot. Az ebből adódó XII. század eleji datálás összhangban áll a régészeti eredményekkel. A falu birtokosaira az első adat 1396-ból való, amikor Zsigmond király odaadományozta Körösszeg várát és további tizenkét települést a késôbb Csákynak nevezett családnak. Ekkoriban a Böszörménybôl kirajzott falut hívták Berekböszörménynek (ez mára elpusztult), és az eredeti települést Nagyböszörménynek (amely azonos a mai faluval). Hogy e falvak mióta voltak királyi kézen, nemtudni. Körösszeg maga, amelynek ezek szerint uradalmához tartoztak, 1316-ig a Borsa nemzetség kezén volt, ekkor kobozta el I. Károly. Jakó Zsigmond szerint az uradalom magját még a Borsák szervezték meg a XIII. század végén.

Ezek szerint a mai Berekböszörmény, akkoriban Nagyböszörmény Borsa Kopasz nádor és testvérei birtokához tartozhatott. A közeli körösszegi várnak valóban egyik legértékesebb tartozéka volt, amit a püspökiés pápai tizedjegyzékek bizonyítanak. A váradi püspöknek fizetett 1291–1294-es tized jegyzéke szerint a település évi 100 kepét fizetett, amely a környéken a legmagasabb adat. Még tanulságosabb a pápai tizedjegyzék, mely szerint évi 28 garast fizetett, míg Körösszegfalu csak 8-at. Nem kétséges, hogy a környék leggazdagabb, s így legkívánatosabb birtoka volt, amelyről joggal feltételezhető, hogy a Borsák korán kivetették rá a hálójukat. Azt, hogy maga Körösszeg mikortól volt a Borsáké, nem tudjuk pontosan. Györffy György szerint várát a tatárjárás után ôk építették. Ellenben Karácsonyi János feltételezése szerint csak Adorján várával együtt, IV. László melletti 1277-es kiállásuk miatt kapták. Akárhogy is, az 1280-as években már biztosan az övék volt, s az is maradt az 1316-os ostromig, amikor a király ellenlázadó Borsa Kopasz elvesztette többi birtokával és egészbefolyásával együtt.

Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a XIII. század utolsó évtizedeiben, amikor a templom épült, már a mai Berekböszörmény is a Borsák birtoka volt. Így építtetői ugyanazok lehettek, akikben a már említett, sokszögzáródású micskei templomét is sejti a kutatás. Ahhoz képest azonban a berekböszörményi lényegesen reprezentatívabb épület lehetett. A templom gazdag kialakítása, toronypáros homlokzata, modern szentélye és igényes nyugati kapuja jól jelzi a falunak a tizedjegyzékekbôl is kitűnő gazdagságát. Ugyanakkor a toronypáros és vélhetőleg nyugati karzatoskialakítást a kutatás hagyományosan a magánalapítású templomokhoz kötődő kegyúri igények közé sorolja. Hogy a nyugati karzatok milyen, adott esetben a kegyúri családhoz és fôként annak elhunyt tagjaihoz is kötôdô liturgikus megemlékezéseknek adhattak helyszínt, jelenleg inkább csak sejthető. De ettôl függetlenül a látványos, két tornyos homlokzat bizonyosan megfelelt az építtető kegyúr reprezentációs igényeinek is. A késő középkori becsűjegyzékek szerint a monostorok (100 márka) és a monostor módjára épült kéttornyos (és bizonyára háromhajós) templomok (50 márka) után következtek a kéttornyos (de nyilván csak egyhajós) templomok (25 márka). Ezek közé sorolhatjuk a berekböszörményit is.

A község középpontjában álló, keletelt épület a templomkertben, a református paplakkal összeköttetésben helyezkedik el. Amennyire ez régebbi térképek segítségével megállapítható, ez a helyzet legalábbis a kora újkor óta változatlan. A kert közepén álló épület mindenekelőtt változatos tömbformáival hívja fel magára a figyelmet. Ennek skálája a nyugati homlokzaton magasodó toronytól a szinte csak alaprajzi formákat kijelölő, a templom mellett elterülő falmaradványokat jelző felmagasításokig terjed. Ez utóbbiak közé tartozik a szentély északi oldalához csatlakozó félköríves forma, melynek belső felülete kimélyített, alacsony falazatát pedig kő- és téglasorok váltakozása képezi. A körív nyugati csatlakozásánál a felmenő falazat egy sávja vakolatlanul maradt, láttatva az egykori szerkezet felmenő falát, melyet befoglaltak a későbbi falszövetbe; a roncsolt téglafelület érzékelteti, hogy itt az egykori falszövet folytatódott.Hasonló kiegészítések láthatók a hajó nyugati végének északi és déli oldalánál. Itt egy-egy sornyi magasságú téglafelület érzékelteti, hogy a templom egykor szélesebb volt. A kiugrás mindkét oldalon két-két ponton kötött be a hajófalba: ezek helyét itt is vakolatlanul hagyott téglafelületek jelzik. A felület lefaragás nyomait mutatja a karzat-ablak magasságáig, e fölött a felület kitisztul, és a két falcsonkot szegmensíves áthidalás köti össze.

A ma is álló épületegyüttes nyugati toronyból és nyújtott, egyhajós templomból áll, melynek portikusai keresztalakban ugranak ki az oldalfalak közepe táján. A torony négyszintes, nyugati sarkait kétlépcsős támpillérek erősítik. A nyugati falon, a földszinten bejáratot, e fölött ovális ablakot, a legfölső szinten tágas, félköríves záródású harangablakot találunk. A tornyot órapárkány zárja, fölötte nyúlánk, zsindellyel fedett sisak és négy fiatorony. A tornyot vele azonos szélességű, a hajónál keskenyebbés alacsonyabb összekötő elem kapcsolja a templom többirészéhez; ennek megvilágítását a karzatszinten a szegmensíves záródású déli ablak biztosítja. Az összekötő elem legfôbb dísze jelenleg a kibontott és rekonstruált középkori kapu. Ez háromlépcsős szerkezetű: a falsarkokba 3–3 háromnegyedoszlop illeszkedik, melyeket levéldíszes fejezet és sokszögű fejlemez zár (a fejezet nem válik el az oszloptörzstől). A lábazat egy lefelé szélesedő rézsûvé alakuló erőteljestó ruszból és fölötte két keskenyebb gyűrűből áll. A lábazatok poligonális oszlopszékeken állnak. A félköríves archivolt követi a béllet profilját. A nyugati falban a kapu fölött két félköríves, rézsűs bélletű, téglából falazott ablakot bontottak ki a külső felületen. Ezek nyílása feltűnően keskeny, háromszögû lezárásukat két egymásnak támaszkodó tégla alkotja.

Az ablakok belső oldala jelenleg még el van falazva, de a falkutatás ezen az oldalon is érzékelte jelenlétüket. Az ablakok alatt, az egykori nyugati homlokzaton, keskeny téglasávok maradtak vakolatlanul (jelenleg  az összekötő elem belterében). A kaputól délre újonnan készült falépcsô visz az emeletre, mely a hajó karzatán a kis bejáratául szolgál. A karzat fölött egy harmadik, középkori eredetű résablakot is feltárt a falkutatás. A nyugati kapun belépve, a templom egységes, kelet–nyugati irányú terébe jutunk. Ennek mindkét végén karzat helyezkedik el. A nyugati karzat alját széles, félköríves, magát a karzatot szegmensíves ablakok világítják meg. Ez utóbbiakhoz hasonló, bár magasabb ablakból három-három az oldalfalakon is elhelyezésre került. A déli oldalon ezek fölött tártak fel négy, félköríves záródású, rézsűs bélletű ablakot: ezek a nyugati falban lévőknél valamivel szélesebbek. Az oldalfalak belső oldalán, középtájon, mindkét oldalon egy-egy háromszögben záródó, téglából kifalazott falfülke került elő. A két-két nyugati hajóablak között helyezkednek el a mindkét oldalon kiugró toldaléképületek. Ezek a belsőhöz alacsony, de széles, kosáríves záródású nyílással kapcsolódnak. A délinek a déli oldalon, az északinak a keleti falán nyílik külön bejárata. Homlokzatukat barokkos oromzat zárja. A templom keleten ívesen záródik, a külsőn az ívet két erőteljesebb falsarok fogja közre. A keleti karzathoz a déli oldalhoz épített kerek lépcsőtorony biztosítja a feljárást. A keleti homlokzat közepén is nyílik egy bejárat, amely a legrövidebb utat biztosítja a paplak felé. A belső térben, a keleti oldalon, a talajszinten kirakott téglaburkolat hívja fel a figyelmet a mainál korábbi szentélyvégzôdésre. Ez a mai templomhossz közepétől kissé keletre, diadalívvel kezdődött, majd a mai oldalfalaknál keskenyebb szentélytérben folytatódott. Ennek lezárása a nyolcszög három oldalával, némiképpen szabálytalan alakban történt. A szentély keleti falai nem azonos hosszúságúak, és az általuk bezárt szögek is különbözők.

A szentély sarkain támpilléreket jelez a téglapadló. A két keleti támpillér bekötésénél egy-egy középkori kőfaragvány – tompaszögben elhelyezett háromnegyedoszlop rétegköve – szolgál talpként a keleti karzatot tartó gerendáknak. A középkori szentély alatt jelenleg tágas kripta helyez-kedik el. Ennek tere a feltárás során keletkezett, és a helyreállításnál úgy döntöttek, megtartják. Északi oldalán falazott kripta maradványa. A sarkokban a szentély egykori háromnegyedoszlopainak kúp alakú alapozása látható. A térben helyezték el a feltáráskor megtalált és a falakból kibontott, középkori kőfaragványokat és idomtéglákat. További kőfaragványok találhatók a templomkertben a szentélytől délre. Ezeken kívül a debreceni Déri Múzeum raktárában őriznek három töredéket: egy levelekkel díszített féloszlopfőt és két lemeztagokkal kísért háromnegyedoszlop-töredéket. Mindhárom faragványon több-rétegű festés nyomai találhatók. További kőelemek maradtak a falba építve, amelyeket rendre látni enged a vakolat. A feltárások során két középkori épületre derült fény: egy rotundára és egy hosszházas templomra. A rotunda nagyobbik felének feltárása megtörtént, falait kiegészítve konzerválták. Külső átmérője 7 méter, a belső 4,8 méter, a falvastagság 90–110 centiméter. A kutató publikációiban eltérően jelent meg a falmagasság: a magyar szövegben 1,70–1,90 centiméter [sic!] összmagasságról, a német változatban 1,70–1,90 méter alapozási mélységről olvashatunk.

A közölt ásatási fotón látható falmaradványok magassága nem haladja meg a fél métert. Ugyanakkor a rotunda nyugati fala belefut a későbbi templom északi falába, pontosan a középkori hajó északkeleti sarkát alkotva. Ez a felmenő falmaradvány vakolatlanul, csorbázott felülettel ma is látható. A feltáráskor a rotundához csatlakozó vagy annak falába mélyedő szentélyt nem találtak. Így ez az alaprajz a legegyszerűbb, kör alakú körtemplomokéval vethető egybe. Ez a típus néhány álló (pl. Kissikátor, Kisperlász, Szepesmindszent) és több feltárásból ismert példájával a rotundák legnehezebben megragadható csoportját alkotják: formai jellegzetesség híján szinte datálhatatlanok. Ráadásul néha még rendeltetésük is bizonytalan. A Zámoly melletti kerek romot a kutatás általában az elpusztult Kerekszenttamás templomának tartja, melyben a helységnév alapján valóban rotunda állhatott. A romot 1962-ben Fitz Jenő kutatta, a déli kiromlás helyén kaput feltételezett, és feltételesen a XII. századra datálta. ÚjabbanSiklósi Gyula végzett megfigyeléseket a romon. Ezzel szemben a helyi hagyomány török kori őrtoronynak tartja. Jelenlegi állapotában az egyszerű kör alaprajzú, szen-tély nélküli épületen semmi olyan részletforma nem talál-ható, amely akár rendeltetését, akár datálását eldönthetné, ezért további vizsgálatok szükségesek. Még tanulságosabb ebből a szempontból az esztergomi Szent Vid-kápolna esete. A Nagy Emese által a királyi vár Fehér tornya alatt feltárt, 5,75 méter átmérőjű, belülről falpillérekkel tagolt építményt Gervers-Molnár Vera azonosította a titulusa alapján korai alapításúnak vélhető kápolnával.

Ezt azonban újabban Horváth István megkérdőjelezte. A kápolnát ugyanis 1284-ben még említették, amikor a kör alakú építmény helyén már a lakótorony állt. Horváth István ehelyett, előbb (1979): a székesegyház egyik kápolnáját, esetleg mellékapszisát, majd (1999): a Vár-hegy északi gyalogkapuja mellett feltárt egyenes záródású templomot kötötte hozzá. Ennek helyzete megfelel a forrásban említett „hegyfok”-nak. XIV. századi freskó-rétege alatt korábbi vakolat volt, ami összeegyeztethető azzal, hogy az 1397-es canonica visitatio nem említi: valószínűleg még ez előtt hajója leszakadt a hegyoldalból. A Fehér-torony alatti, kör alakú, apszis nélküli építményről pedig valószínűbbnek látszik, hogy utódjához hasonlóan erődítési célokat szolgált. A jelen esetben a rotunda szakrális rendeltetését valószínűsíti, hogy a későbbi hosszházas templom mellé épült. Ugyanakkor éppen ez a helyzet szokatlan: a rotundákat általában nyugatról (pl. Kolozsnéma, Jánoshegy, Szete), néha keletről (pl. Bagyan, Jalsó) bővítették, vagy egyszerűen a helyére épült az új templom (pl. Isaszeg). Ismert néhány eset, amikor a rotunda közvetlenül a hosszházas székesegyház mellett állt (pl. Eger) vagy azzal egybeépült (Gyulafehérvár), de ezek egymáshoz való viszonya nem tisztázott.

Egyértelműen egy centrális templom déli oldalán épült a nyíregyházi Szent György-templom, de az utóbbi a korábbi plébániatemplom helyén emelkedik, s így ennek és a Krisztus teste titulusú rotundának az eredeti viszonya tisztázásra vár. Újabban Miskolctapolcán a bencés templom északi részéhez kapcsolódva tártak fel egy korábbi rotundát. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a berekböszörményihez hasonló helyzetű, nem teljes kör alakú tér bővítményként csatlakozzon a templomhoz: így ma is áll Rábaszentmiklósona kör alakú hajóhoz karéjként kapcsolódó, azzal egykorú sekrestye, míg a Békés megyei Fövenyesen a feltárásbólismert rotundához utólag csatoltak kör alaprajzú épületrészt. Bár erre utaló nyom Berekböszörményen nem ismert, megfontolandó annak lehetősége, hogy a hosszházas templom itt is a legkorábbi épület helyén áll, s a ma ismert köríves fal ennek csak északi bővítménye volt. A rotunda keltezéséhez nincsenek szilárd támpontjaink. Egyetlen faragványt sem tudunk hozzá kötni, és nem ismertek olyan sírok, amelyek a keltezésben segíthetnének. Egyedül a falazástechnika jelenthet kiindulópontot. A feltárt alapfalak ugyanis kő- és téglasorok váltogatásából állnak. Ugyanakkor az álló templom északi falába foglalt falszakasz, mely a rotunda felmenő falából maradt meg, tisztán téglából áll; ennek alapján úgy tűnik, csak a fal legalsó része volt vegyes falazású. A vegyes falazása bizánci építészetre kifejezetten jellemző, de korántsem kizárólagosan, hiszen még a XII. században is javában alkalmazták Itáliában és Franciaországban. Magyarországon olyan jeleskorai emlékek, mint a kalocsai székesegyház és a somogyvári apátsági templom ennek a technikának a XI. századi jelenlétét jelzik. Ennek alapján a berekböszörményi rotunda a XI. és a XII. század folyamán bármikor elképzelhető, és a datálásnak felső és alsó határt csak a későbbi templom keltezése, illetve a történeti valószínűség szabhat.

Forrás:
M. Nepper Ibolya – Szakács Béla Zsolt: Berekböszörmény református temploma