Bélabánya (Banská Belá) | János evangélista-templom

Bélabánya (Banská Belá) négy ízben volt ikervárosa vagy inkább alárendelt településrésze – a szomszédos Selmecbányának. Először az 1240-es évektől számolva két évszázadon át, egészen a huszita háborúkig; másodszor 1572-től 1786-ig, majd az 1830-as évtizedtől 1852-ig; végül 1873-tól 1954-ig – 1918 után már Csehszlovákia részeként. A Garam menti érchegység északi lejtőjén, Selmectől egyórai járásra, ötszáz méter tengerszint feletti magasságban fekvő helységet autóval az 51-es számú úton vagy vasúton is el lehet érni Zólyom (Zvolen) felől. Selmecbányát IV. Béla emelte városi rangra 1244-ben, ikertelepülésének „az uralkodó iránti hálából adták a Béla nevet” – vélik sokan. A helynévtudomány azonban másként tudja: az írott forrásban először 1387-ben „Feyerbanya” alakban szerepelő település az ezüstjéről – „fehér” fémjéről -kapta a nevét (megkülönböztetve a „sárga” aranytól). Ennek régi szláv megfelelője a Béla névalak (1516: Belabanya). 1352-ben jelenik meg először a szász és flandriai ezüst- és rézbányászok által használt „Dilin”helységnév, ami a településen átsiető Béla-patak (1228, „torrens nomine Bela”) vize által hajtott deszkavágó fűrészmalmokra utal.

Az 1300-as évek első felében a Garam-parti Saskő (Sachsenstein) várának erőszakos urai próbálták elszakítani Selmectől a kincses Bélabányát. Később a cseh huszita rablók sikerrel szállták meg a helységet, tették rá kezüket a nemesércekre. Ez az 1442 utáni években történt, a kegyetlen martalóc világ végét az 1450-es évszám mutatja, amikor Hunyadi János kormányzó egyúttal megerősítette a város régi kiváltságait. 1466-ban Mátyás király elhárította azt a közjogi zavart, amelyet Zsigmond király 1424-ben meghozott törvénye okozott. Ezzel az uralkodó a mindenkori királynéra bízta a kamaraispán kinevezését, így„megbízható személy” kiválasztása esetén – könnyen hozzáférhetővé vált az alsó-magyarországi bányák -Beszterce-, Selmec- és Béla-, Körmöc-, Baka-, Libet-és Újbánya – kamarai illetéke. Ahogy ez meg is történt Zsigmond özvegye, (Cillei) Borbála, majd leánya, Erzsébet királyné (Habsburg Albert özvegye) esetében. A bölcs Mátyás döntése az ő halála után is távoltartotta Beatrix királynét a kortársak által „tűpénznek” nevezett asszonyi jövedelemtől. Mátyás 1471-ben, Ulászló 1496-ban, 1500-ban, 1502-ben, I. Lajos 1519-ben sorra megerősítette Bélabánya privilégiumait. Ekkor élte a város utolsó virágkorát, amely réz- és ólombányáinak – a Thurzó-Fugger-szerződés általi – kifosztásával, majd a mohácsi csatavesztéssel ért véget. Már csak a plébániatemplom és régi épületegyüttese idézi a gótika aranykorát.

A bányászközség első egyházát a tatárjárás előtti években emelték a település közepén, az Árpád-kori temetődombon. Védőszentje Szent János evangélista, a templom legkorábbi említése egy 1243-ra datálható határleírásban történik. Azonkívül, hogy bizonyosan késő román stílusban épült, többet nem tudunk róla. Az 1440-es évekig nem is említik a Selmecnek alárendelt helységet, amely éppen a husziták garázdálkodása, rombolása miatti kárpótlásul kapott városjogot (1450-ben). Ehhez az időponthoz köthető a templom gótikus átépítése is. Csak szlovák nyelven olvasható forrás szerint sokszögzáródású szentélyre cserélték a félköríves apszist, a széltében megnagyobbított hajót átalakították kéthajóssá. Ekkor készült a magas, középpilléreken és faragott konzolokon nyugvó kőbordás keresztboltozat is. Tágas és dísztelen – korai jellegű csúcsíves ablakok nyílnak a hajó déli és a szentély zárófalában; az északi sekrestye gótikus bejáratát 1997-ben restaurálták. A nyugati homlokzat előtt álló vaskos harangtorony emeleti ikerablakai még a XIII. századot idézik, a körbefutó függőerkély már az 1600-as évek felvidéki reneszánszának divatja szerinti. Fölötte nyolcsarkúra vált át a laternás óratorony; mestere 1751-ben fejezte be építését és a barokk hagymakupola bádogborítását.

A torony négy harangja közül a legöregebb – Stary’ nevű – 1756-ból való, két öccsét „besorozták” az első világháborúban, 1926-ban, illetve 1930-ban öntöttek újat helyettük. Az 1884-ben készült legkisebb Maly – szintén megmenekült. A főoltár Szent János-szobra mellett magyar történelmi személyeket – Szent István és László királyt, Szent Erzsébetet és a skóciai Szent Margitot is láthatunk, 1896-ban Budapesten az országos kiállítás nézői is megcsodálhatták őket. Építészeti ritkaságszámba megy a templomdombra felvezető hosszú, fedett falépcső: oldalfalán XV. századi ajtókereteket, szemöldökköveket vehetünk szemügyre. Újabb keletű, mégis érdekesebb műemlék a templomtoronytól délre lévő kegykápolna. Alaprajzát és arányait, ódon külsejét, egyszerű csúcsíves ablakait és egyenes záródású szentélyét tekintve kora gótikus építménynek vélhetnénk. Eredetét és históriáját illetően is. Pedig a kápolna 1708-ban készült Rákóczi Márta úrasszony adományából, a pestisjárvány idején tett fogadalom teljesüléseként. Titulusa Karmel hegyi Szűz Mária, akinek kultusza mélyen gyökerezik. A XIII. században alapított karmelita szerzetesrend a bibliai Karmel hegyen remetéskedő Szent Illés prófétát tiszteli lelki ősének, aki előtt angyalok kíséretében megjelent a Boldogasszony – olvashatjuk Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában. A Szűzanya a népiesen skapulárénak nevezett vállruhát viselte, ami úgymond megóv a pokolba jutástól. Érthető a jámbor hívők igyekezete, hogy buzgó imádkozással, adományok által részük lehessen e nagykegyben. Ami az összefüggéseket illeti: Bélabánya barokk kegyhelyének köze lehet a Selmec déli határában található Illés falu középkori templomának rendkívül ritka Szent Illés-patrocíniumához.

Forrás:
Ludwig Emil: Szent János-templom Bélabányán