Az Árpád-kor művészeti emlékei – A XIII. századi arisztokrácia monostorai

Az Árpád-kor művészeti emlékei

A XIII. SZÁZADI ARISZTOKRÁCIA MONOSTORAI

A kegyúri monostor vagy „monostor módjára, két toronnyal épített” templom, amelyben a kegyúri család temetkezési előjogokkal is rendelkezett, az egész középkorban az arisztokrácia reprezentációjának eszköze s vagyonának is nagyra értékelt része. E templomok – a XIII. századi arisztokrácia körében elterjedő őskultusz értelmében – a kegyúri családokat mint régi nemzetségek leszármazottad képviselték, ezért szokás őket „nemzetségi monostorokként” számon tartani. A kegyuraságok igényeinek különösen két rend, a bencések és a premontreiek lelkipásztorkodásban is szerepet vállaló reformrendje felelt meg kisebb létszámú kolostorokkal. E monostorok virágkorában, a XIII. században, építészetük és díszítésük a lehető legnagyobb változatosságot mutatja.

Cikkek, érdekességek

A Hont-Pázmány nemzetség bényi premontrei prépostságának (1217-ben talán már elkészült) épületén éppúgy az esztergomi királyi műhely hatásai figyelhetők meg, mint az ismeretlen család által alapított (1234-ben már működött) ócsain. A XIII. század első negyedében épült fel a Győr nemzetség lébényi monostora, Bánk bán családja, a Bár-Kalán nemzetség díszíttette gótikus oszlopszobrokkal Szer monostorának kerengőjét. Az udvari művészethez legközelebb állott gazdag szobrászi díszével a Csák nemzetség vértesszentkereszti apátsága. Ezzel mutat stílusrokonságot a pilisi ciszterci monostor kerengője, az 1223 után újjáépített óbudai királyi vár és az Aynard nemzetség zsámbéki premontrei temploma is. E műhely különösen IV. Béla idején virágzott.

A templom főhomlokzata
A háromhajós, keresztházas bazilikális elrendezésű templom

Az ócsai (ma) református templom

Középkori templomépítészetünk jelentős emléke az ócsai háromhajós templom, amely a premontrei rend számára épült a 13. század elején. A rend 1234-ből fennmaradt ún. ninivei katalógusa Ocsát is említi, mint Jászó filiáját. Titulusa: Boldogságos Szűz Mária. A monostor minden okmánya elveszett, alapítóját és kegyurait nem ismerjük, de valószínűnek tarthatjuk, hogy Ocsa a királyi alapítású monostorok sorába tartozik. Az ócsai prépostság alapítását leginkább II. András személyéhez köthetjük. Pest megye déli területe ugyanis királyi birtok volt, amelyen királyi szolgálónépek, köztük félnomád népcsoportok is éltek. Nagybirtok a középkor folyamán nem alakult ki ezen a területen, a 13-15. században a királyi adományozások során is csak köznemesi birtokokra aprózódott szét. Forrásainkban a kolostor a 13-15. században alig szerepel, mindössze apátját és közeli birtokait (Érd) említik néhány alkalommal (1240, 1264, 1270 és 1454).

A kolostortemplom a középkorban a rend előírásainak megfelelően a plébániatemplom szerepét is betöltötte. A kolostor a 15. századra a többi premontrei prépostsághoz hasonlóan fokozatosan elnéptelenedett. 1560-ban az elhagyott és erősen pusztuló kolostortemplomot a reformátusok vették át, és használták annak épen álló, boltozott részeit. A templom fenntartására és rendbehozatalára megfelelő anyagi támogatás hiányában nem nyílt lehetőségük. 1673-ban, sőt 1737-ben is arról tudósítanak, hogy a templom még mindig fedetlen. Változás az 1770-es években történt, amikor az Ócsára betelepülő katolikusok a fedetlen hajó köveiből akarták megépíteni új templomukat. Ekkor a református egyházközség Teleki József támogatásával rendbehozatta az épületet, új fedélszéket és mennyezetet készítettek (a középkori főpárkány lebontott darabjait ekkor helyezték el másodlagosan a templombelsőben), valamint új karzatot és szószéket is építettek. Emellett a szentbélyboltozatok meghagyásával, de a főfalak jelentős megemelésével a keleti oldalon is átépítést végeztek. Az épületet 1777. május 4-én szentelték fel.

100 évvel később villámcsapás, 1884-ben tűzvész pusztította tetőzetét, 1890-ben pedig a tűzben károsult mennyezet szakadt le. Az ócsaiak 1879-től kezdve kérték a Műemlékek Országos Bizottságától a templom helyreállítását. A terveket Tandor Ottó készítette, a helyreállítás 1879-1900 között történt. E munka keretében került sor a mennyezet elkészítésére, az alapok megerősítésere, a szentélyek falának az eredeti főpárkány magasságáig történő visszabontására. A helyreállítás kiterjedt a szentélyboltozatok lebontására, újjáépítésére is. 1908-ban károsult az északi kapu és környezete (a fal egy része kiszakadt), ezt a MOB 1909-ben hozatta rendbe. 1922-24 között Foerk Ernő tervei alapján a nyugati tornyokat egy emelettel megemelték. 1922-1924 között átalakításokra került sor (egy emelettel megmagasították például a tornyokat). 1986-1992 között került sor a templom régészeti kutatására, amit követett az épület teljes felújítása. Ennek során részben visszaállították a 17. századi kerítőfalat is.

A bélletes kapu
A templom keleti homlokzata

A lébényi Szent Jakab apostol-plébániatemplom

A lébényi apátságot 1199 körül alapítja a Győr nemzetségbeli Poth és Csépán István, Saul kalocsai érsek testvére Szent Jakab apostol tiszteletére. Az új apátságot Pannonhalma alá rendelik, onnan telepítik szerzeteseit is. Az adományt II. András 1208-ban megerősíti. Egy keltezetlen oklevél tanúsága szerint Poth nádor, római zarándokútra készülve, a már felépült templomban szabadítja fel Joachim nevű szolgáját. Poth nádor okleveles említésével 1209—12 között találkozunk, 1213 végén már „hajdani nádor”-ként említik. A templom építésének tehát 1208 és 1212 között kellett megtörténnie. 1219-ben 9 szerzetesét név szerint is ismerjük.

1478 előtt, a német betörés alkalmával leég a kolostor, s „nyomorúságos állapotban” van. 1529-ben a Bécs felé vonuló törökök gyújtották fel. 1563-ban Kolozsvári János csanádi püspök kapja meg az apátsági javadalmakat, hogy a tridenti zsinatra utazva költségeit fedezhesse. Tiszttartójának részegeskedése miatt újból leég a kolostor, amelyet Máthéssy bakonybéli apát épít (tágasabban) újjá. 1587 körül a győri várkapitányok le akarják bontani a templomot, hogy köveit a győri vár építéséhez használhassák fel. A kiküldött olasz kőfaragók azonban megtagadják a barbár intézkedést. Már Máthéssy is tervezgette a templom helyreállítását, pénzt azonban csak Baksay István tudott összegyűjteni a nagy munkára. Az erre szánt pénzt Pannonhalmán őrizték, s amikor a templom 1631-ben a jezsuiták kezére került, Belecius győri jezsuita házfőnök 7 éven át hadakozott a bencésekkel az örökség és a kolostor iratainak kiadatásáért, hogy a „több mint száz éve tető és boltozat nélkül” meredező templomot rendbe hozhassa. A helyreállítás 1638-ban történt meg. 1683-ban újabb tűzvész pusztítja a templomot. A jezsuita rend eltörlése után (1773) a magyar kamara tulajdonába, majd a Zichy család kezére kerül. 1830 körül bontották le a kolostort, 1841-ben pedig újabb tűzvész pusztította a templomot. Essenwein nürnbergi építész 1858—65 és 1872—79 között állította helyre korának purista elvei szerint a templomot.

1971 júliusában került sor a román kori templom nyugati és déli kapuzatának restaurálására. A felületek tisztítása és a román cementtel erősített mészhabarcsból készült műfugázás eltávolítása eredeti kőfelületeket szabadított fel. Ezeken a felületeken több helyen kőfaragó jelek váltak láthatóvá. A felületek vizsgálata a templom kőanyagának származására is adatokat szolgáltatott. A templom kőanyaga a fertőrákosi puha mészkőbányából, annak gondosan válogatott fagyálló rétegeiből származik. 

A pilisi ciszterci apátság romjai

A Boldogságos Szűzről elnevezett pilisi ciszterci apátságot III. Béla király alapította 1184-ben, Péter Citeaux-i apát előző évi magyarországi látogatását követően, a burgundiai Acey filiájaként. A török háborúk idején nyomtalanul eltűnt kolostor épületmaradványait, összefüggő alapfal és felmenő fal indításait és több ezernyi faragott töredékét az 1967-ben indult és Gerevich László által irányított ásatásnak köszönhetően ismerjük. Háromhajós, keleten egyenes falú főszentéllyel és a kereszhajóból nyíló, hasonló kiképzésű két-két mellékszentéllyel záródó temploma volt, amelyhez dél felöl csatlakozott a teljesen zárt, négyszögben elrendezett kolostor. A templomot támváltásos, négy süveges, bordás keresztboltozatok fedték. A bordákat elöl nagy csúcsívtag, kétoldalt egy-egy erős pálca tagolta. A főhajó hatalmas záróköveinek közepét sima, üres korong foglalja el, amelyre vörösmárványból faragott, vésett, levéldíszes, talán kitöltött hátterű lemezt erősítettek. A pillérek lábazatát a harántbordákat indító háromnegyed-oszlopok alatt levéldíszes konzolok támasztják alá.

A kerengő bordás keresztboltozatait falpillér-kötegek hordozták, záróköveit a ciszterci szokásoktól idegen, fantáziadús, állatfigurás és növénydíszes domborművek díszítették. A kerengő keleti szárnyából nyílt az egyik sarkán a boltozat indításáig megmaradt, élkereszt-boltozatos sekrestye, mellette a három hajóra osztott káptalanterem, a közlekedő terek és a szerzetesek tágas, boltozott terme. A legkevésbé jól ismert déli oldalon kellett lennie a konyhának és a refektóriumnak. Ezen az oldalon, a kert felé nyílt a kerengőből a nyolcszög alaprajzú kútház. A kolostor nyugati szárnyát a templomhoz külön folyosóval kapcsolódó conversus-terem foglalta el.

A torony déli falmaradványa 1930-ban (Garády Sándor fotója)
A pusztatemplom nyugati oromfala keletről nézve a Benárd villával 1930-ban
A pusztatemplom alaprajza, Garády Sándor felmérése

A zsámbéki romtemplom

Az 1050-es években már kőtemplom állt itt, amelyet a következő században bővítettek. III. Béla király a második felesége, Capet Margit kíséretében érkező, francia származású Aynard lovagnak adományozta Zsámbékot. Az ő leszármazottai építtették 1220 körül (bizonyosan 1235 előtt) a Keresztelő Szent János tiszteletére fölszentelt késő román stílusú bazilikát, és a hozzá északról csatlakozó premontrei kolostort. Építése zömében a tatárjárás előtti időre tehető, de a befejező építkezések már minden jel szerint a tatárjárás után zajlottak. Az alapítókat a kolostor templomában temették el. IV. Béla király az alapítók utódainak kérésére megerősítette az akkor már felépült templom és kolostorra vonatkozó birtokadományokat. A tekintélyes, jelentős vagyonnal rendelkező kolostorban népes szerzetesi közösség élt, a tagok létszáma elérte a húszat is. A 15. században leégett a kolostor, majd 1475-ben a premontrei rend hanyatlása miatt Mátyás király a pálosok kezelésébe adta, pápai engedéllyel. Az új birtokosok gótikus stílusú átépítést hajtottak végre. A premontreiek (eredménytelenül) tiltakoztak kolostoruk elvétele miatt.

Buda 1541-es török kézre kerülése után Zsámbék is az új hódítók területére került. A pálosok nem tehettek mást, elmenekültek kolostorukból, amelyet a törökök erődítménnyé alakítottak át. 1689-ben a Zichy család tulajdonába került a településsel együtt a templom is. Ők eleinte a várkastély kápolnáját használták. A templom sorsát 1763. június 28-án földrengés pecsételte meg: leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala. A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. A viszonylag nehezebben megközelíthető, romladozó középkori kolostortemplom helyett a település központjában építettek maguknak új templomot a zsámbékiak.

Nem maradt volna semmi a romokból, ha Rómer Flóris bencés tanár, régész-művészettörténész és Henszlmann Imre műtörténész az 1870-es években fel nem hívják a figyelmet az értékes emlék megmentésének szükségességére. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkákkal. A romlásnak Möller István korszerű restaurálása (1896-1900) vetett véget. Módszere, amely szerint a romot romos állapotban konzerválta, a korszerű műemlékvédelmi elveknek megfelelő. A templomot csak a szerkezeti és állékonysági szükség szerint erősítette meg, részben az eredeti kőanyagból, részben a rekonstrukciós akciót bemutató tégla-aláfogásokkal. Részleteinek tiszta megtartásával hitelesen őrizte meg a magyarországi középkori építészet egyik legértékesebb, kőbe faragott dokumentumát.

Forrás:
Gerevich Tibor: Magyarország román kori emlékei
Dercsényi Dezső: Román kori építészet Magyarországon
Rados Jenő: Magyar építészettörténet
Dercsényi Dezső–Valter Ilona: Zsámbék, templomrom
Takács Imre: A pilisi ciszterci apátság In.: Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)
Kőfalvi Imre: A lébényi templom In.: Arrabona – Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)
Lukács Zsuzsa – Juan Cabello – Csengel Péter: Az ócsai premontrei prépostság kutatása In: N. Dvorszky Hedvig – F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)
Szerk. Horváth Sándor, Legeza László: Ciszterci apátság Pilisszentkereszten

Back to Top