Elpusztult települések Magyarországon
Árokfő
A Csicsói-medence vagy Nivegy-völgy a Balaton-felvidék középső részére jellemző, kis területű – csak néhány település közigazgatási területét magukban foglaló – medencék egyike. Területe négy Veszprém vármegyei kistelepülés közigazgatási területét foglalja magában. A Csicsói-medencében négy mai település, Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa és Szentjakabfa terül el. Az egyik település Balatoncsicsó (németül: Schitzenhofen), a Balatontól 8 km-re fekszik. Balatoncsicsó mellett, egy aszfaltúton, az erdő mélyén kb. 200 méterre található egy elpusztult falu, Árokfő romtemploma.
A Nivegy-völgy bejáratánál, Balatoncsicsó határában állt egykor Árokfő falu, amelyet az összeírásokban legtöbbször Szentbereckfalvával együtt említettek. Mindkét település a veszprémi püspökség faluja volt. A községben a jobbágyokon kívül püspöki egy telkes egyházi nemesek is laktak. Árokfő első okleveles említését 1353-ból ismerjük. Eszerint: „János veszprémi püspök, a királyné aulájának kancellárja emlékezetül adja, hogy Pál özvegye, Ilona nemes asszony, atyai házából való szolgálónője (famula domus nostre paternalis), Roka (dict.) Jánosnak, a veszprémi egyház Arukfeu-i jobbágyának anyósa (socrus) megjelent előtte és az atyai házban végzett szolgálataiért azt kérte, hogy Kozma fia Beke, örökös nélkül elhunyt, Arukfeu-i egyházi nemes jobbágy telkét (sessio seu fundum curie), mely a püspök kezéhez háramlott tartozékaival együtt (szőlők, szántóföldek, és mások) adományozza neki.
A püspök Ilona szülői házban végezett szolgálatai, továbbá szegénysége és a férfi örökös hiánya miatt Arukfeu-i Kozma fia Beke Arukfeu faluban lévő telkét, a hozzá tartozó szőlővel, szántófölddel, gyümölcsössel és minden egyébbel, miután a kápt.-nal megtanácskozta, ugyanazon a címen és ugyanazokkal a határokkal, melyekkel Beke is bírta, Ilona asszonynak, Pál özvegyének, valamint ősei fiainak (in filios progenitorum suorum) adományozza, mások jogainak sértetlenül hagyásával. Az asszony, illetve a telekben örökösei az egyháznak járó, más egyházi jobbágyok által is teljesített szolgálatokat a telek után teljesíteni tartoznak. Ha azokat nem teljesítik, v. hűtlenségbe esnek az egyház irányában, akkor a telket a püspök v. utódai visszaveszik. Erről a püspök a saját és a kápt. pecsétjével megerősített oklevelet ad ki. D. Vesprimii, in fe. B. Laurentii mart., a. d. 1353. A.” 1353. aug. 10. Veszprém.
1466-ban Árokfő még mindig a veszprémi püspökség faluja volt. Ez derül ki abból a birtokperről szóló okiratból, amelyben 1466-ban tíz henyei nemes pereskedett a veszprémi püspökségnek Henyével határos birtokai — Tagyon, Árokfő és Szentbereckfalva miatt. A rovásadó-összeírásban többször Szentbereckfalvával együtt szerepel, mert a két község egészen közel feküdt egymáshoz. A két község egymás mellett szerepel. 1534-ben (Arokfew) a veszprémi egyház predialis nemeseinek 6 adófizető, 2 szegény, 1536ban 5 adófizető, 1543-ban (Zent Bereckfalwa et Arokfa) Szentbereckfalván és Árokfőn a veszprémi egyháznak 5 adófizető, 1546-ban (Arokffe) a veszprémi káptalannak 1 adófizető, 1549-ben (Arokfa Zenthbereckfalwa) Szentbereckfalvával együtt Paksi Jánosnak 1 adófizető, a veszprémi egyházi nemeseknek 7 1/2 adófizető telkét írták össze, ekkor a veszprémi püspöknek 1/2 adófizető telke van. A megjegyzés szerint a többi puszta. 1588-ban és 1594-ben (Arokffe) a veszprémi püspök egyházi nemeseinek 7 telke fizet adót. 1596-ban 4 szegény egytelkes nemes 1 forint 40 dénár adót fizet.
1572-ben a török felégette és újból csak 1582-ben írtak össze egy telket. A megjegyzés mellette, hogy a többi puszta. Árokfő csak 1588-ban kezdett ismét benépesülni. 1592. március 16-án Gyulaffy György nevében Hettyei panaszt tett Konth András ellen, hogy az nov. 10. körül Gyulaffy György jobbágyának, Kanthas Bertalannak (providus) a házát egy éjszaka felgyújtotta, ott azonban elfogták és a törvény kezére adták. Ítéletet kér, ugyanis a veszprémi püspök úr Árokfőn lakó más jobbágyait is megkárosította, Zánkán valakitől ellopta a csizmáját, amelyet most is visel, a panaszos ajtónállóját puskával (iaculo pixidis) megsebesítette. A fogoly nevében másolatot kérnek. Ujabban Pálffy Mihály is panaszt tett ellene, hogy őt félholtra verte.
Csicsón, a szomszédos Árokfőn és Szentjakabfán lakó prédiális nemesek 1640-ben szerződésre léptek Jakusich György veszprémi püspökkel, aki szolgálataik elengedéséért évi 10 forintot kapott tőlük, ezen kívül csupán évente négy ünnepre kellette 1-1 őzet adniuk, valamint a tagyoni szőlőben kellett évi 15 napot dolgozniuk. A később betelepülő lakosoknak azonban már a jobbágyokkal megegyező mértékben kellett adózniuk. A szerződést a 17. század folyamán a püspökök sorra megerősítették. A szerződő nemesek leszármazottai vették 1738-ban bérbe Acsády püspöktől a közeli Herend pusztát, ahonnan a püspök csupán a bortizedet kívánta magának fenntartani. Az 1746-ban három esztendőre kiadott szerződés alapján az árenda összege már 100 forint volt, ezenkívül badacsonyi vagy szentgyörgyi borokat kellett évente egy fordulóban Sümegre vagy Veszprémbe szállítaniuk.
Az árenda összege ekkor már magába foglalta Herend és Árokfő puszták bérlését is, Padányi Bíró Márton azonban elődjéhez hasonlóan továbbra is fenntartotta maga számára a herendi bortizedet, amelyet szintén a püspöki székhelyre kellett szállítaniuk a csicsóiaknak. Noha az 1746. évi szerződést három évre kapták, nincs arra adatunk, hogy 1749-ben új szerződést kapott volna a község a püspökföldesúrtól, vagy az előzőt erősítette volna meg Padányi. Annyi bizonyos, hogy az alábbiakban még szóba kerülő 1751. évi uradalmi reguláció sem érintette Csicsót. A csicsóiak és földesuruk ellentéte 1753-ban robbant ki, amely egyaránt bírt gazdasági és felekezeti jelleggel is. A csicsóiak nemcsak szembeszegültek a püspökföldesúr akaratával, de még kéréssel is fordultak hozzá az árokfői és herendi puszták bérletét illetően, ám a forrásokból nem egyértelmű, mit kértek. Kérvényükkel viszont végképp elvesztették Padányi jóindulatát, aki pár nappal később, március 24-én éles hangú válaszában figyelmeztette őket korábbi utasítása végrehajtására. A csicsóiak és Padányi ellentéte 1753. július elejére odáig jutott, hogy a püspök Dóczy Ferenc útján megtiltotta a csicsói határ használatát, szántását, bevetését és a rétek kaszálását. Egyben kilátásba helyezte, hogy hamarosan a lakosok házait és egyéb javait megbecsülteti, az összeget kifizeti, hogy a csicsóiak Szent Mihály napig elhagyják a falut. Ez július végére meg is történt… Más adat Árokfővel kapcsiolatban nem áll rendelkezésünkre.
A községtől északnyugatra, az elpusztult Árokfő falu helyén található a feltáratlan rom, melynek említéséről nincsenek adataink.
A kisméretű, keletelt, egyhajós, különbözű méretű törtkőből épült, egyenes szentélyzáródású templom falai még ma is több helyen szinte eredeti magasságukig állnak. A templom mai mérete kb. 6 x 9 méter. A falak legjobb állapotban a nyugati,(a bejárat helyével) a déli és az északkeleti oldalon a szentélycsatlakozásnál állnak (magasságuk ezeken a szakaszokon eléri a 3 métert). A szentély szinte teljesen elpusztult, csak alapfalai maradtak meg. Alakjára a szentély és a templomhajó csatlakozásánál megmaradt falcsonkokból lehet következtetni. A templom északi és nyugati oldalán magas törmelék halom veszi körül a falakat. A templom belsejében még magasabban áll a beomlott fal törmeléke. Vélhetően a templom faragott kövei is megtalálhatók a leomlott falszakaszok alatt. A templom nyugati falának belső falsíkján karzat nyomai figyelhetők meg. A templom körül viszonylag sík rész terül el, kivéve a keleti oldalt, ahol a szentélytől néhány méterre meredeken lejteni kezd a talaj. A sík terület a templom körüli temető határait is megmutatja. A romot erdő veszi körül, a templom belsejében is fák nőnek. (Alaprajz: Koppány Tibor: A Balaton-Felvidék románkori templomai)
Forrás:
Pákay Zsolt: Adalékok a tapolcai és sümegi járás török kori történetéhez a rovásadó-összeírások alapjánn (1531–1696)
B. Halász Éva: Anjou–kori Oklevéltár. XXXVII. 1353. (Budapest–Szeged, 2018.)
Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (I. rész)
PÁKAY ZSOLT: A veszprémi püspökség uradalmainak összeírása 1802-ből
Bilkei Irén – Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711 I. 1555-1609 – Zalai Gyűjtemény 29. (Zalaegerszeg, 1989)
Koppány Tibor: A Balaton-Felvidék románkori templomai
Mihalik Béla Vilmos: A VESZPRÉMI PÜSPÖKSÉG BIRTOKIGAZGATÁSA A 18. SZÁZADBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SÜMEGI URADALOMRA
Veszprém megye régészeti topográfiája 1.