Műemlékek nyomában
A taliándörögdi mosóház
Népi építészeti és általános néprajzi szempontból is figyelemre méltó speciális építmények a forráskutakra épült mosóházak. Az ilyen típusú és funkciójú épületek sokfelé és sokféle építészeti megoldással megvalósítva fordulnak elő Európa-szerte, például Olaszországban, Alsó- és Felső-Ausztriában, Svájcban, Németországban, Franciaországban, azonban hazánkban egyelőre kizárólag az említett területről ismerünk néhányat…
Népi építészeti és általános néprajzi szempontból is figyelemre méltó speciális építmények a forráskutakra épült mosóházak. Az ilyen típusú és funkciójú épületek sokfelé és sokféle építészeti megoldással megvalósítva fordulnak elő Európa-szerte, például Olaszországban, Alsó- és Felső-Ausztriában, Svájcban, Németországban, Franciaországban, azonban hazánkban egyelőre kizárólag az említett területről ismerünk néhányat. A föld mélyéből előbukkanó források a víznyerés egyik legtermészetesebb formáját kínálják. A legegyszerűbb, legkezdetlegesebb, építménynek alig tekinthető forráskutakat, illetve mosókat a természetes környezet minimális célszerű átalakításával hozták létre. Ezeket elsősorban a kertek öntözésére használtak, vagy öntözőcsatorna-rendszert alakítottak ki. A mosók, illetve forráskutak legfejlettebb formái az egyszerű kutak, illetve mosómedencék fölé emelt épületek, tetőszerkezetek.
Az otthon szétválogatott ruhát először beáztatták és a mosó párkányára kupacokba rakták. Ezután a szennyesebb részeket alaposan beszappanozták, majd kézzel, a szennyesebb részeket gyökérkefével is jól megdörgölték. Újabb szappanozás után a ruhát összehajtogatva „pufókba” rakták egymásra. Ezután a „pufálás” (sulykolás) következett: a ruha fölé hajolva, vagy ülve a mosófával jó erősen megveregették az összehajtogatott ruhát, közben forgatták és kiverték belőle a szappanos, piszkos levet. Ezután egy ruhát a medence párkányára téve, letérdelve és a víz fölé hajolva addig öblögették a kimosott ruhát, míg a szappan teljesen el nem tűnt belőle. A kifacsart kirázogatott ruhát összehajtogatva melencében, lavórban vitték haza. Az ágyneműt és a fehérneműt a mosás után még mosófazékban vagy rézüstben szappandarabkákkal jól kifőzték, majd, mikor a víz kihűlt, a kifacsart ruhát újra elvitték a mosóhoz, hogy kiöblítsék. Ezután egyes ruhadarabokat még kékítettek és keményítettek is. Legtöbben hetente kétszer mostak, s a ruha mennyiségétől függően 3-6 órát töltöttek a mosónál, ahol mindig élénk társadalmi élet folyt. Érdekes adat, hogy az alsóörsiek nemcsak a mosókútnál, hanem a Balatonban is mostak.
A taliándörögdi mosóház a Kossuth út 389. számú ház előtt található, a falu központi részén. Hasonlóan a nyirádihoz, ez is lejtőre épült. Az épület magasabban fekvő északkeleti vége a tulajdonképpeni forráskút, amelyhez közvetlenül csatlakozik a dongaboltozatos, délnyugati végén nyitott mosó. Építésekor nagyszerűen kihasználták a terep adottságait is, hiszen az építmény északnyugati falát a felszínre bukkanó üledékes kőzettömbök képezik. Az épületet ZÁKONYI Ferenc kezdeményezésére műemlék jellegű objektummá nyilvánították, 1985-ben pedig SZÁLAI András felmérést is készített róla. A kút eredetileg kő-, majd betonkávás medence volt, és kampós vízkiemeléssel működött. A falu igen gazdag forrásokban és több ilyen betonkávás forráskutat tudtunk még lefényképezni. A hatvanas években a mosó melletti kutat modernizálták és pumpás kúttá alakították. A forráskútból a mosóba a víz jelenleg egy fémcsövön keresztül csorog át, amely a mosót lezáró északkeleti falat a fal alsó harmadának közepén töri át.
A kifolyó víz innen közvetlenül a mosó közepén végigfutó és az utca lejtése irányában kanyargó, betonozott, mintegy 90 cm széles árokba folyik. A mosó 3×5,5 m belső alapterületű ablaktalan, délnyugati végén nyitott dongaboltozatos épület. Az épület mintegy félméteres vastagságú hosszanti és kút felőli kőfalai mentén fél méter szélességű, kb. 50 cm magasságú betonpadka húzódik. A mosó közepén végigfutó árok mentén kétoldalt egy-egy, szintén fél méter szélességű járófelületet képeztek ki, délnyugati nyitott végét 75 cm magas vasráccsal zárták le. Az úttal párhuzamos épület út felőli falához betonból készült, négy méter hosszúságú, kétmedencés betonvályú csatlakozik, amelybe a kútból kívülről lehet a vizet tölteni. SZÁLAI ‘András felmérése alapján itt korábban favályú volt. További kutatásokat igényelne annak rekonstruálása, milyen lehetett a mosóház és forráskút együttese eredeti állapotában a modernizálás előtt és hogy mikor épülhetett. A mosót sokáig használták, adatközlőink elmondása szerint még a hetvenes években is jártak ide néhányan öblögetni.
Forrás:
JUHÁSZ Katalin-G. SZABÓ Zoltán: Forráskutak, mosóházak a történeti Zala megye tapolcai járásában In.: Cseri Miklós, S. Laczkovits Emőke szerk.: A Balaton felvidék népi építészete – A Balatonfüreden 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 1997)