Csonkatorony
Vál
Vál első írásos említése egy kétes hitelű oklevélhez kötődik, amely szerint dézsmált (a hamisítók szándéka szerint egész Vállal együtt?) már 1186 előtt az ercsi monostornak adta volna Tamás nádor. Ezt az adományozást azonban IV. Béla érvénytelenné tette 1269-ben, s a dézsmákat visszajuttatta a veszprémi püspöknek. Vált – a későbbi, 13-15. századi, igen gazdag okleveles anyagból ítélve – valójában egykori várjobbágyok és királyi serviensek utódaiként köznemesek lakhatták, kisebb részbirtokokra tagolva a települést. Ebben az időszakban – igaz, csak közvetve – két ízben is felmerül a falu temploma az írott forrásokban, sajnos patrocinium nélkül. 1351-ben Simon, az esztergomi érsek vikáriusa a váli lelkész. Miután Fejér megyében közismert, Vál szomszédságában birtokos család, a Doboziak ügyében merül fel személye, szinte bizonyosra vehető az azonosság a hiányzó megye-megjelölés nélkül is. 1432-ben ismét szó esik a váli egyházról, pontosabban papjáról.
A 15-16. század fordulójára jelentős változások álltak be Vál birtokviszonyaiban: az apró részbirtokok fokozatos koncentrációjának lehetünk tanúi. A földek túlnyomó hányada már csak két nagyobb család – a feltehetően egymással rokonságban álló – Somiak és Endrédi Somogyiak kezében összpontosult. A 16. században újabb jelentős bárói família, a híres délvidéki bán, majd országbíró Ambrus révén a Sárkány-család vetette meg lábát Válon. A török foglalást követő másfél évszázad idejére Vál tipikus végvidéki településsé vált, mint a hódoltság egyik legnyugatibb pontja. A határ túloldalán kiépült magyar végvárak katonáinak portyázásai azonban 1540-es évek végére olyan méreteket öltöttek, hogy Vált a teljes elnéptelenedés fenyegette, lakóinak többsége Székesfehérvárra, a török oltalmába menekült. Minden bizonnyal ennek hatására, valamint a Váli-völgynek fontos gazdasági és stratégiai értékké vált adottságai okán erődítették meg Vált, majd ültettek palánkjába török helyőrséget 1550-ben. Az 1562. évi defterben Vál már mezővárosként szerepel, a lakosság csökkenése az előző évekhez képest minimálisra, alig 8 %-ra redukálódott.
A középkori templom egyetlen, viszonylagos épségben fennmaradt részlete, a falusi környezetben szokatlanul nagyméretű, több szintes torony a mai István tér 4. sz. alatti telken, egy kb. 30 x 20 méteres alapterületű, zárt szőlő- és gyümölcsöskertben áll. A nemrégiben új sisakot kapott, de egyébként meglehetősen elhanyagolt állapotú torony négyzetes alaprajzú, alapterülete 6,9 x 6,9 méter, tájolása DNY-ÉK-i. Falazata – a nagy felületeken lehullott vakolat helyén jól láthatóan – viszonylagos épségben őrződött meg, a falkoszorú magasságáig. Sarkain nagy méretű, fehérmészkő kváderekkel armírozott. Falszövete másodlagosan felhasznált kváderekkel kevert törtköves vegyes-falazat. Sok helyen megfigyelhetők az újkori (1753-1827?) javítások, átalakítások nyomai. A torony déli homlokzatának földszintjén középkori kőanyaggal (kváderek, kőlap) keveredő, újkori téglával elfalazott, eredetileg egyenes záródású kapu áll: talán a gótikus korszak utáni török periódus emléke, mely a templom újjáépítésekor (1721) új, téglakifalazású szegmensívet kapott, s 1753-ban került végleg elfalazásra.
Felette ugyancsak újkori téglaágyazatba ültetett, fekvő ovális ablak látható, efelett újkori téglával elfalazott, pontosan nem meghatározható ablak részlete. A gótikus periódus egyik emeleti szintjét jelzi a kőkeretes, élszedett, rézsűs bélletü, kisebb csúcsíves ablak, sajátosan tagolt vállkiképzéssel. A következő szint az efölötti, nagy csúcsíves ablakhoz köthető. Utóbbi kőkáva-profilja szintén rézsűs, finom lépcsős – kanellurás tagolással. A könyökkő keretköve alatt – utóbb levésett – párkányzat maradványai vehetők ki. Legfelül az 1827-ben elhelyezett óra látható. A keleti homlokzat földszintjén szegmens-íves újkori bejárat (1721-1753?), a török után 1721- ben helyreállított templomhajó nyugati zárófalának előfalazatként meghagyott részletével, s a legutoljára 1791-ben javított tető lenyomatával. Utóbbi szakaszon – egymás fölött – két keskeny, téglalap forma újkori ablak látható, egyik téglával elfalazott. Felettük négyzetes, téglakeretezésű, szintén újkori ablak, majd a nem pontosan kivehető, amorf ablak, majd a déli oldalon már leírt, nagy csúcsíves gótikus ablak következik, legfelül az órával. Ezen az oldalon a lefaragott párkányzat nyomai alig észlelhetők.
Az északi homlokzaton – a délivel azonos magasságban – kis csúcsíves, felette nagy csúcsíves ablak látható, a lefaragott párkányzat maradványával. Legfelül az óra. Megjegyzendő, hogy a déli oldal pontosan meg nem határozható ablakával megegyező helyen egy téglalap forma, egyszerű kőkeretezésű, újkori téglával elfalazott ablak figyelhető meg. A nyugati homlokzat azonos az északival, a különbség csupán annyi, hogy a kis csúcsíves, gótikus ablak téglával elfalazott.
Forrás:
Hatházi Gábor – Kovács Gyöngyi: A váli gótikus templom. Adatok Vál 14 -17. századi történetéhez – Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 45. (Székesfehérvár, 1996)