Legenda és valóság

Az ösküi rotunda története

Galuska Tünde

A mi régi magyar világunkra igen jellemző volt, hogy nagyon szerettük a romantikát, kevésbé szerettük a valóságot, és amit a valóság megtagadott tőlünk azt — ha rövid a karod, told meg egy lépéssel — megtoldottuk színes pillangókhoz hasonlatos legendákkal, kitalált történetekkel. A magyar mindig szeretett álmodozni, kedvelte a sejtelmesen borongó históriákat, és holnap már maga is elhitte, amit tegnap kitalált, és holnapután már úgy adta elő, mint a legteljesebb valóságot, amelyben kételkedni nincs joga senkinek. Kellett a legenda, mert borús volt a valóság, szükség volt a mesére, hogy annak lajtorjáján fölemelkedjünk valamely más világba, s szomjaztunk a játékra, mert a játék ablakán át szépséges rétekre, dús természeti és boldog embervilágra tekintettünk ki… Az ösküi rotunda a 19. század második felétől áll a szakmai érdeklődés előterében. Megjelenése, különösképpen azonban tetejének szokatlan formája, nem utolsó sorban pedig a szakirodalomban ismételten visszatérő téves adatok nyomán a közhiedelem sokáig török mecsetből alakított épületnek, vagy duzzasztógátat védő vár tornyának tartotta. Az Újlakiak vára donjonjaként ismerteti Veszprém megye 1964-ben megjelent helytörténeti lexikona is. Waldstein János gróf, várpalotai földbirtokos mauzóleummá kívánta alakíttatni a templomot, alatta kriptával, Ybl Miklós 1850 körül ehhez két tervet is készített. Azonban ez – szerencsére – nem valósult meg…

Öskü község Veszprém vármegyében, Veszprémtől 15 kilométerre, Várpalotától 8 kilométerre, a Bakony délkeleti végében fekszik. Már a római korban is lakott volt a vidék, bizonyítékként szolgál erre az, hogy a környéken számos római kori településre utaló leletet találtak. Továbbá az Aquincumot és Savariát összekötő híres római hadiút is itt húzódott. A Savaria-Aquincum út Rábától keletre haladó nyomvonala sajnos ma még pontosan nem ismert, de a legvalószínűbb, hogy az út nyomvonala a Somlót érintve haladt tovább kelet felé a mai Veszprém megye területén, majd kb. Veszprém-Öskü-Várpalota magasságában hagyta el a megye területét. A település első írásos említésével 1082-ben találkozhatunk, „Villa Es” alakban, így a falu keletkezése a 11. századra tehető. Avar kori sírmezőt is feltártak a község határában, az Aranyoskút és a kőfejtő határában. 1909-ben 17, 1914-ben 27, 1924-ben 44 sírt tártak fel a helyszínen. 1927-ben pedig újabb 33 sír került elő.

A település neve, középkori formájában Őskő, összetett név. Második szótagja a 15. századi birtokos Újlaki Miklós által építtetett kastély emlékét őrzi, miként sok magyarországi vár, Bátorkő, Boldogkő, Detrekő, Kékkő, Sólyomkő, Szarvaskő stb. A középkori magyar nyelvben ez sziklaormon ülő várat, jelen esetben kastélyt jelzett. A név első szótagja viszont a kastély felépítése előtti falunévvel, az Ős-sel azonos. Ez a névforma először a veszprémi káptalan Szent László királynak tulajdonított, a 14. század elején 1082-es évszámmal átírt birtokjegyzékében olvasható. A falut Ős-nek írták 1439-ben, sőt még 1488-ban is. A nagybetűvel írt Ős a régi magyar nyelvben személynév volt. Az Anonymus által feljegyzett krónikás hagyomány szerint így nevezték a honfoglalás alkalmával Veszprém megye területét megszálló Szalók nemzetség akkori fejét. A falu tehát nevében az ő emlékét őrzi. A mai Öskü a közeli és távolabbi környék településeivel együtt valóban a Szalók nemzetség nagy és összefüggő birtoktestéhez tartozott, de már a 11. század vége felé a veszprémi káptalan tulajdonában volt.

A rotunda

A rotunda építése a káptalan tevékenységéhez fűzhető. A hazai rotundák szakértője, Gervers Molnár Vera azt a 11. század végére helyezte. Ezt az a helyreállítás közben tett megfigyelés is alátámaszthatja, amely szerint a templom belső falsíkját olyan lapos, 12-15 cm magas és 15-30 cm hosszú, elnagyoltan faragott kváderkövekből alakították ki, mint amilyenekből az esztergomi vár 11. századinak tartott falai készültek. A fellelhető, rendkívül csekély adat arról sem szól, hogy a falu mikor került át a káptalantól a szomszédos Várpalotát, illetve az annak építése előtti időben a közeli Bátorkő várát birtokló Újlaki ősökhöz. Bátorkőt – amely eredetileg szintén a Szalók nemzetség területén helyezkedett el – 1350-ben kapta meg I. Lajos királytól a család hatalmát megalapozó Kont Miklós, a későbbi nádor.

Az ezt követő években a mai Várpalota környékén új uradalmat alakított ki. 1356-ban vette örök bérletbe a káptalan ős melletti Lovas pusztáját. Valószínűleg ebben az időben és ugyanígy került családja birtokába ős falu is, ahol dédunokája, Újlaki Miklós macsói bán és erdélyi vajda, Hunyadi János fegyvertársa és politikai ellenfele, később Mátyás király jóvoltából Bosznia uralkodója építtette 1440 körül azt a castellumot, amelyről a falu mai Öskü nevét kapta. A Mohács utáni évtizedekben a falu és kastélya egyaránt elpusztult. A castellumot már 1539-ben pusztaként említik. Ösküt a 17. század közepétől birtokos Zichyek telepítették újjá a század második felében, de 1681-ben a fehérvári törökök támadása elnéptelenítette. 1686 után Svábföldről hoztak telepeseket, azokat azonban a kurucok kergették el 1705 körül. 1718-től telepítették újra a Zichyek, Besztercebánya környékéről behívott szlovákokkal.

A kerek templom helyreállítását a 18. század első éveiben kezdték meg. Ifjabb Zichy István 1700 tavaszán kötött szerződést a fehérvári Georg Heller ácsmesterrel, az „Eskü”-ben levő, romjaiból újjáépített kápolna olasz tetővel történő lefedésére, a bemutatott terv alapján. A szerződésben szereplő „wällische Hauben” kupola formájú tetőt jelez. Építéséhez 1702 őszén Veszprémben vásárolták meg a szükséges szeget, 1703 elején pedig a deszkát és a zsindelyt, az utóbbit Komáromban. Az ösküi templom ma látható tetőformája tehát a 18. század legelejéről származik, annak első példányát valószínűleg 1703-ban építették meg. A falunak ekkor már volt papja, akit név nélkül ugyanebben az évben említenek. Egy 1725-ből származó szerződés szerint a templomba tervezett oltár készítését Milner asztalos vállalta, aki ekkor késztette a szintén a Zichyek által újjáépített somlószőlősi templom oltárát.

A templom 18. századi állapotáról a Padányi Bíró Márton veszprémi püspök által 1747-ben végzett egyházlátogatás jegyzőkönyve tudósít. Aszerint a kőből épült, a Szent Kereszt tiszteletére szentelt kerek templom zsindellyel fedett tetején kis harangtorony emelkedett, egy haranggal. A harangtornyot még az 1846-ban felvett egyházlátogatási jegyzőkönyv is említi. Feltételezhető, hogy az már az 1703-ban épített tetőnek is része volt, és elképzelhető, hogy ez adta az ötletet Ybl Miklós számára ahhoz a tervváltozathoz, amelyen a magas attikafal mögé rejtett, kupola alakú tetőn sokablakos lanterna emelkedik. A templomnak 1747-ben egyébként három oltára volt, a szentélyben a titulusnak megfelelően a Szent Kereszt, a diadalív két oldalán Szent Anna és Szent Péter-Pál oltára. Önálló Szentháromság-szobor is állt a templomban, azt 1746-ban Zichy Borbála készíttette. A diadalív északi oldalán szószék is volt, a hajó nyugati végében pedig lábakon álló fakarzat, azon orgona. Ezzel a felszereléssel szerepel a templom még a 19. század elején is.

A század második felére az akkor már több mint fél évszázados kupola alakú tető tönkremehetett, mert 1763 júliusában Joseph Kirscher veszprémi ácspallér 130 forintot vett fel az uradalomtól, elvégezve az „Ösküi Szent Egyház tetejének újonnan való föl alátását”. A tető második, minden jel szerint változatlan formája tehát 1763-ban épült meg. A 19. századra a megnövekedett létszámú falunak a kisméretű, ősi templom már nem felelt meg, ezért új építését kérték a kegyúr Zichyektől, akik egyébként arra már az előző évszázad végén ígéretet tettek. Az egyházmegyei hatóság 1822ben ezügyben panasszal fordult a Helytartótanácshoz. Ezután két évtizedes vita következett, míg végre 1843-ban megkezdték a falu közepén ma is álló templom építését. Az új templomot 1848-ban szentelték fel, a kerek templom ezután már csak kápolnaként szerepelt.

A 19. század második felétől története már ismert. Az új, klasszicista templomot építtető Zichy István – aki családja utolsó férfitagja volt – 1853-ban bekövetkezett halála után a várpalotai uradalmat vejei, Waldstein János és Sztáray Albert örökölték. A kerek templomot 1878-ban rendbetetető Sztáray Antal az utóbbi fia volt. Ez az építkezés szüntette meg a hajó kupola tetejéből kiemelkedő harangtornyot és kapta a templom máig ismert alakját. Az 1975-ben végzett megfigyelés szerint ekkor építették a sekrestyét. A hajó és a szentély falkoronáiból előkerült CWJ (Comes Waldstein Johannes) monogramos, nagyméretű téglák azt bizonyítják, hogy az építkezést a Waldstein János gróf vezetésével működő uradalom végezte.

"Török templom", török mecset vagy vártorony? - Tévhitek

„A műemléki topográfia például arról beszélt, hogy az ösküi egyház eredetileg az Újlakiak várának kerek belső tornya, mentsvára, úgynevezett donjonja volt. A helyi hagyomány szerint török mecset lehetett talán.” (Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1))

„ÖSKÜ: XII. szd.-i román templom: Kerek Kápolna. Félgömbös, gerezdás zsindelytetővel és lőrésszerű ablakokkal; eredetileg az Ujlakyak régi várának kerek bástyája volt.” (Matk Béla: Forgatókönyv országjárás-vezetők részére a legfontosabb hazai túrák útvonalairól)

„Várpalotától délre fekszik Öskü. Benne a budaihoz hasonló stílben épült török mecset áll teljes épségben, amely valószínűleg egy előkelő töröknek síremléke volt. Ösküés Várpalota között van a Kikéri tó, a hagyomány szerint Mátyás királynak kedvelt halastava.” (Hegyi József: Hazánk történelmi nevezetességű helyei és meglévő müemlékei (Gyöngyös, 1903))

„A község fölötti dolomit börtön épült várát, amelyből ma már csak egy roskadozó, régebben kápolnává alakított kerek őrtorony szomorkodik a tetőn. Hunyadi János kormányzósága idejében említik először, mikor is Kajári Pál volt a várnagya.” (Szeghalmy Gyula: Magyar városok és vármegyék monográfiája 27. Dunántúli vármegyék – Somogy vármegye községei (Budapest, 1939))

A templomot megjelenése, különösképpen azonban tetejének szokatlan formája, nem utolsó sorban pedig a szakirodalomban ismételten visszatérő téves adatok nyomán a közhiedelem sokáig török mecsetből alakított épületnek tartotta. Az erről szóló hiedelmet helyi hagyomány alapján Rómer Róris jegyezte fel 1859-ben. Ő maga középkorinak tartotta, de nem templomnak, hanem az egykor a faluban állt Újlaki vár tornyának. Ezt a felfogást vette át a Balaton környékének templomait összegyűjtő Békefi Rémig a század elején, azzal a kiegészítéssel, hogy apszisát később építették hozzá. Véleményüket képviseli Genthon István 1959-ben megjelent, a Dunántúl műemlékeit felsoroló műve, hozzátéve, hogy lábazata még római kori, amikor is a duzzasztógátat védő vár tornya lehetett, s arra a 12. században épült a felső rész. Az Újlakiak vára donjonjaként ismerteti Veszprém megye 1964-ben megjelent helytörténeti lexikona is.

Középkori templom létét Gerevich Tibor vetette fel 1938-ban. Templom voltát a megye régészeti topográfiája és Gervers-Molnár Verának a középkori rotundákról szóló kötete is megerősítette. A régészeti topográfia adatai alapján vált nyilvánvalóvá, hogy a falu déli szélén, meredek szikladombon álló templom nem lehet azonos az Újlakiak középkori „várával”, mert annak maradványai a domb alatt elfolyó patak túlsó oldalán magasodó ház falaiban ma is láthatók. A róla szóló, 1461-től ismert adatok „castellum Eskew” néven említik. A templom esetleges római eredetének nincs bizonyítéka, az éppen úgy alaptalan hiedelem, mint török mecsetből alakított eredete. Duzzasztógátat őrző római vár tornya sem lehetett, mert duzzasztógát maradványa van ugyan Öskü határában, azonban a templomtól meglehetősen messze, Öskü és Várpalota között, a 8-as számú főközlekedési út töltése alatt.

Amikor majdnem mauzóleummá alakították...

Rómer azt is feljegyezte, hogy a rotunda alatt barlang volt, amelyet talán kriptának vágtak a sziklába. Ybl Miklós 1850 körül két tervváltozatot készített az akkori birtokos, Waldstein János gróf megbízásából, aki valóban mauzóleummá kívánta alakíttatni a templomot, alatta kriptával, azok közül azonban egyik sem valósult meg.

Az 1975-ös felújítás

A régészeti topográfia arról tudósít, hogy 1872-ben a templom szikladombját az akkor készült vasútvonal számára vágták ketté. Ez az esemény újból felhívta a figyelmet a templomra, s talán ennek is tulajdonítható, hogy 1878-ban a földesúr Sztáray Antal és felesége, Batthyány Franciska helyreállíttatta. A bejárat felett látható, tíz soros és latin nyelvű vörösmárvány tábla ennek emlékét hirdeti, szövegében őrizve a mohamedán mecsetről szóló hagyományt. Ugyancsak a régészeti topográfia szól arról, hogy 1909-ben a veszprémi múzeumba került a templom 15. századi vaskulcsa, és hogy 1926-ban a templom délkeleti oldalán kisebb ásatást végeztek, amelynek során középkori temető részletét tárták fel. A műemléki hatóság tervtárában fennmaradt Kasper József zirci kőművesmester 1938-ból származó terve, új belső burkolat készítéséről. Ebben az évben a MOB külső tatarozást is végeztetett, a Lux Kálmán főépítész által jóváhagyott terve ennek is fennmaradt. 1955-ben az akkor az Építésügyi Minisztérium Műemléki Csoportjának nevezett szakhatóság a tető tönkrement fazsindelyezését műpalával fedette át. Végül az elkorhadt bejárati kapu helyett 1958-ban készült a ma is meglévő.

A templomról a helyreállítást megelőzően több nem volt tudható. Műszaki állapota akkor már nagyon rossz volt. A szentélyhez csatlakozó sekrestyén nem volt tető, a szentélyen lévő palafedés összetört, maga a kupola formájú nagy tető faanyaga oly mértékben korhadt el, hogy összedőléssel fenyegetett. Az épület körül a talaj a szikláig lemosódott, a felszínre került alapozást a fagy megbontotta. A homlokzatról nagy foltokban hámlott le a vakolat. Az ablakok hiányzó üvegezése és a tető megbomlása miatt a templom belsejét és padlását a galambok vették birtokukba. A helyreállítás első szakaszaként az épület rajzi felmérése készült el. Az ehhez szükséges külső és belső állványozásról, és később, a helyreállítás közben szerkezeti és építészettörténeti szempontból jelentős megfigyeléseket végeztek. A templom teljes igényű, a helyreállítást megelőző falkutatása a programban nem szerepelt, ezért a munka közben tett észrevételek eredményeit a felmérési rajzokra vezették rá.

A felmérés és a helyszíni megfigyelések azt bizonyították, hogy a templom nagyjából hét méter belső átmérőjű hajója nem szabályos kör alaprajzú, mérete észak-déli irányban annál 50 cm-el nagyobb. Eredetileg szentélye sem volt nyújtott félköríves, ahogyan azt a műemléki tervtár múlt századi, évszám nélküli és Tandor Ottó aláírásával őrzött rajza mutatja, hanem patkóívű, belső oldalait azonban később egyenesre faragták. A hajó és a szentély egyaránt helybeli kemény mészkőből épült, a szentélyből nyíló, négyzetes alaprajzú, kis sekrestye azonban téglából. Kőből készült a hajó kupolaboltozata is, a szentélyé azonban már téglából. A tetőszerkezet mindkét rész felett kis keresztmetszetű, fűrészelt fából volt, ami újkori, feltételezhetően 19. század végi eredetére utalt.

Hasonló, építéstörténeti jellegű észrevétel volt az is, hogy a rendkívül kellemetlen hatású téglaburkolat az 1938-ban készülttel volt azonosítható, és hogy a valószínűleg ugyanakkor készült, 1975-ben már lehámló cementes fröcskölés alatt egységes, 18. századi barokk höbörcsös vakolat fedte a templom teljes külsejét. Barokknak volt minősíthető a nagyon kemény belső vakolás is, amelyet nem bontottak meg épsége miatt, mint ahogyan barokk a kőből faragott, szalagkeretes kapu és a szentély egyetlen, déli oldalon kialakított vakolatkeretes ablaka is. A cementes fröcskölés eltávolítása után a szentély keleti, külső oldalán a déli ablak vakolatba karcolt és festett párja került elő.

A templom hajójának belsejét a déli oldalon látható két, tölcséres bélletű kis ablak és a nyugati falban magasan levő, ugyanígy kis méretű kerek ablak világítja meg. A három ablak formája, mérete és elhelyezése, valamint a hajó kőből készült boltozata azt látszott alátámasztani, hogy a templomnak ez a része – az átalakított kapu kivételével – eredeti, román kori állapotában maradt meg. A sok helyen fellazult külső vakolat eltávolítása után a hajó egységes falszövete igazolta ezt a feltevést. A barokk höbörcsös vakolat alatt egyébként korábbi vakolásnak nem találták nyomát. Az eredeti külső felületképzést tehát vagy a barokk újjáépítés alkalmával távolították el, vagy oly sokáig állt a templom használhatatlan, félig romos állapotában, hogy román kori vakolását az időjárás elpusztította.

A szentély falairól azt lehetett megállapítani, hogy azok mai magasságuknak csak a feléig voltak eredetiek és a hajóval egybefalazottak. Felső részük ugyancsak kőből készült, de eltérő falazású, barokk újjáépítésből származik, amelyet nem kötöttek be a hajó falába. Rómer és nyomában Békefi talán ezt látva vélhették, hogy a szentély később épült az általuk toronynak vélt hajóhoz. A szentély belső, a diadalívhez csatlakozó falszakaszait a barokk újjáépítés alkalmával faragták patkóívesből egyenesre. A felmérés alkalmával volt megállapítható az is, hogy a hajó falai nem függőlegesek. Azok a mintegy öt méter magasságban induló boltozati vállvonalig köröskörül átlagosan 15 cm-rel befelé dőlnek. A külső vakolat letisztítása után tűnt ki, hogy a hajó falai a két déli ablak felett hatvan centiméter magasságig eredetiek, utána körben vízszintes téglacsík húzódik, majd afölött a szentély újrafalazott felső részével megegyező, már függőleges barokk felfalazás emelkedik. Ebben helyezkedik el az addig is látható, a padlástérbe vezető délkeleti ajtó.

A hajó és a szentély falainak alsó szakaszát, a hajón mintegy három méter magasságig durván négyzetesre nagyolt kövekből emelték. Ezt a kapu barokk szemöldökének magasságában záródó falszakaszt ott nagyméretű kősor zárja. Az e feletti falazat már vékonyabb, lapos kövekből készült. A barokk magasítás anyaga vegyesen kő és tégla. A fentiekből rekonstruálhatóan az ösküi kerek templom eredeti állapotában alig volt magasabb, mint mostani méretének kétharmada, bár eredeti párkányszintje ismeretlen. Patkóíves szentélyével, közel hét méteres belső átmérőjével, 90 cm vastag kőfalaival, a barokk kapu helyén levő, de ismeretlen formájú déli bejáratával, három kis ablakával minden szempontból beleillik a hazai korai, 11-12. századi rotundák sorába. A körtemplom külső helyreállítása, a zsindely impregnálása legutóbb 1999-ben történt meg.

Forrás:
KOVÁCS PÉTER-FEHÉR BENCE: Feliratos tégla- és edénytöredékek a balácai római kori villából. I. Vicus Augusti Pannoniában? In.: K. Palágyi Sylvia szerk.: Balácai Közlemények 2001/6. (Veszprém, 2001)
Koppány Tibor: Az ösküi kerek templom és helyreállítása In.: F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994) MŰHELY
Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001) Műemlékfelújítások- és helyreállítások 1999-ben (Összeállította: Ivicsics Péter)
Éri István-Torma István-Kelemen Márta-Németh Péter: Veszprém megye régészeti topográfiája. A veszprémi járás – Magyarország régészeti topográfiája 2. (Budapest, 1969)

Fekete-fehér fotó: Fortepan / Kotnyek Antal

Legenda és valóság – Az ösküi rotunda története