Középkori templomrom az üdülőben
Kissing templomrom
Galuska Tünde
Békásmegyer (németül Krottendorf) jelenleg Budapest III. kerületének északi része, 1950 előtt önálló település volt. Az 1950 előtti Békásmegyer nagyközséghez hozzátartozott Csillaghegy is, ma azonban szűkebb értelemben Csillaghegy és Békásmegyer két különálló városrésze Budapestnek. Békásmegyer déli részén, a Kissingpusztán a 19. század végén kialakult egy üdülőtelep, amelyet 1910-ben neveztek el Csillaghegynek. A középkorban Csillaghegy területén magyarság lakta ezt a vidéket, itt állt a Kissing nevű falu. A 14. századi határjárásokban feltűnik temploma is, amelyet a hasonnevű patak melletti Kissing plébániájaként határozták meg. Egy 15. század végi oklevél is vélhetően a templom épületét említette, méghozzá már akkor is lepusztult, romos állapotban. Kissing középkori falu lakossága előszeretettel foglalkozott mészégető-tevékenységgel, ahogy azt számos feltárt kemence is bizonyítja. A békásmegveri dunai átkelőhely (megyeri rév), a patak, a vízi szállítás lehetősége, a helyben fellelhető agyag, homok, sás és a közelből beszerezhető fa, mészkő szolgált telepítő tényezőként. Az ideális lakóhely csak a török hódoltság ielőszakában néptelenedett el, a 16. században.
Kissing az 1326-ban kelt, a budai káptalan jelentésében szereplő határjárás leírásában Kessengh néven szerepelt. Később feltehetően földesúri fennhatóság alatt álló község volt, majd Békásmegyerhez tartozó terület. A község fekvésének igazolására szolgál egy jelentés azon része, amely tanukul óbudai és békásmegyeri birtokosokat nevezett meg, nevezetesen Békásmegyerről a pilisi cisztercita apátot és az óbudai klarisszákat, valamint a budavári beginákat. Az 1580-i összeírás szerint Kissing, Solymár, Üröm, Kalász és Borosjenő már puszták, Békásmegyer faluban pedig a ráják laknak. A középkori Kissing falu területe a XVIII. században puszta, amelyen földesúri szántók, az országút mellett pedig rétek voltak. A szántóterület folytatódott Kissing pusztától észak felé a békásmegyeri területen is, a kalászi határig. A kalászi határnál, a Duna-parton egy omladéktemplom állt, amelyet pusztatemplomnak és — néha tévesen — Fehéregyházának is neveztek. A templomrom ma is ott áll, a mai békásmegyeri településközponttól keletre, már jelentős távolságban, a Dunánál (a Kossuth Lajos üdülőpart területén), a kalászi határ mellett található. Kissing falu középkori templomának romja ma egy üdülő falait képezik…
Rómer Flóris jegyzetei tanulsága szerint 1863. augusztus 15-én járt a lelőhelyen, és rajzolta le a templomot. Megfigyeléseit részletesen leírta cikkében: „Azon pataknak a Dunába való omlásánál, mely Kalász- és Békásmegyer közt a határt képezi, déli szögleténél, a mély árok partján, mintegy 100 lépésnyire a Dunától áll egy rom, melyet a dunai gőzhajókról annál inkább lehet látni, mivel a sajátságosan a szentély fölött emelkedő és bár nem egész, mégis 36′ magas tornya igen feltűnő. Az egyhajójú, szentélyben egyenes záradéka romfalai többnyire terméskőből készültek, míg a külső szögletek more italico faragott kövekből rakattak. A szentély hossza 15′ 4″, szélessége 14′ , a diadalívnél jobbra-balra szélesedvén teszen a hajóban 20′ 3″, míg hossza 36′ számlál. Tárnáknak semmi nyoma, az ablakok keskenyek és csúcsívesek, egészen a XIV. század jellegével bírnak.
Legépebben áll a szentély déli, valamint a hajónak délnyugati, és délészaki része 4′ 5 „-nyi falakkal, melyeken a zenekar felé még a régi gerenda-páholyoknaklyukai jól láthatók. A régi czinterem kerítő falának nyomai köröskörül tűnnek fel, csak az északi oldalon hiányoznak, mert a vízárokba omlottak. Mi minket legjobban érdekelhet, az, hogy a szentély mindenféle sárga és vörös vonalak közt a régi festésnek nyomai föltűnnek, bár a 13′ magas bolthajtás alatt védve valának, az ottan tanyázó dunai molnárok által annyira elrontattak, miszerint valami egészet épen nem lehet kivenni. A déli oldalon a boltívmező vörösbarna vonalakkal van foglalva, és az itten még épen álló csúcsíves ablakon át is hasonló vízszintes vonal látszik, azonban a záradék felé eső mezőnyön alul, mintegy négy malomkerek tűnik fel, sárga fogazattal és a távolban kisebbedve, mit mind nagyon zavarosan lehet az egészen romlott falon kivenni, miért is a festésnek az építménnyel való egykorúságát bajos meghatározni, bár az általános divat miatt fel lehet tenni, hogy ezen istenháza sem nélkülözte a festészeti díszítést.”
Arányi Lajos 1875-ben tekintette meg a romokat, melyekről rajzot is készített. A templomról 1876 májusában adott a MOB-nak jelentést. Ennek eredetije elveszett, másolatát Garády Sándor ásatási jelentései között találták meg:
1. Az épület, széle-hossza a mellékelt lapon látható, úgymint az alaprajzon, a falak vastagsága 3 láb.
2. Minő anyagból készült: faragatlan mészkőből — megjegyzendő, hogy a toronyban még látható boltozat nem téglákból, hanem otrombán kinagyolt 2 — 2,5 vastag lapos kövekből lőn összeállítva.
3. Minő építészeti stylben épült: Átmeneti, mert a még fönálló 1 és fél ablak kerekívű és igen szűk s ekként a román korra emlékeztetnek, — a boltozat csúcsívet
mutat, tehát gót stílt árul el, de ismét igen alacsony és a kerekhez közelgő csúcsív csupán koragót lehet s így a templom átmeneti stíllel bír és talán a XIII. század közepén keletkezett.
4. Minő karban van? Elpusztultban van, falai bár helyenként 4 — 5 öl magasak nagyobbrészt, hiányoznak, a toronynak fele, a szentély pedig egészen eltűnt; a volt ajtójáratnak semmi nyoma. A templom északi falához а déli oldalon tehát az egykori templomhajóba csinos kunyhót építettek a halászok, melyeknek három oldalfalait a templom szétbontott részleteiből építették föl. Ezen puszta templom a Duna kiöntéseinek erősen ki lővén téve és egy negyed órányira állván távol a falutól, végre igen el lévén romolva, tatarozást nem igényel de a szándékos elpusztítást szorosan meg kellene gátolni.
5. Létezik-e a műemléken valamely felirat? hol és minő? nem.
6. Találtatnak-e az emléken domborművek ? nem.
7. Fordulnak-e elő falfestmények? nem.
1877-ben ugyancsak Arányi említi a templomot a pilisi járás román stílusban épült templomai között, — a zavaró csupán az, hogy félköríves szentélyűekkel együtt: „Szembetűnőek bizonyos kisded templomok, melyek hajója csak 4 öl széles és 6 öl hosszú, ide járul rendesen félkörrel záródó szentély, mely többnyire 1,5 öl hosszú, és 3 öl széles. Ezen kisded templomokat a legrégiebbeknek merem tartani, részint, félkörű szentélyük, részint korlátolt terjedelmük miatt, mert 700 év előtt alig volt egy községben több fölserdült hivő 3 — 400-nál, mely szám az efféle templomban megfér. Ily piczinmérvű templom látható tíz helyen, melyek is: 1. Békás-Megyer (az ottani puszta templomot értem) … ” — A VII. szám alatt a rombadőlt templomok között említi, végül X. alatt „Átmeneti időszakból (félig már román, félig már gótból) való … a békásmegyeri pusztatemplom”.
Mint olvashattuk, Arányi megfigyelései – cikke és felmérése alapján – egészen más képet mutatnak a pusztatemplomról, mint amit Rómernél láttunk. Arányi szerint „a még fönnálló 1 és fél ablak kerekívű,” „talán a XIII. századközepén keletkezett”, besorolja a templomot a „félkörívvel záródó szentéllyel” rendelkező, a „rombadőlt” és az „átmeneti időszakból (félig román, félig már gótból)”. származó templomok közé. Mivel Arányi rajzát ismerték, a kormeghatározásnál az ő megfigyeléseit tartották hitelesebbnek, ennek alapján datálták XIII. századira a templomot.
A régészeti feltárások sora Nyizsnyánszky István templomromban folytatott ásatásával vette kezdetét 1898-ban. Garády Sándor 1930-33-ban végzett ásatásokat a templomnál. Először 1930. szeptember 13—16. között Tóth Gergely földjén, másodjára pedig 1933. szeptember 11—16. között a vele északon szomszédos Puszta-templomban és a hozzá tartozó területen, amely akkor már Benárd Ágost tulajdona volt. Benárd 1930-ban vásárolta meg a középkori templomromot, és villát épített hozzá. Garády ásatásai Rómer alaprajzi megfigyeléseit igazolták. Ez hitelesítheti Rómernek egy másik állítását is, ő a megmaradt ablakot egyértelműen csúcsívesnek rajzolta le, ami XIV. századi datálását támasztja alá.
1933-ban a templomnak hozzáférhető részeit és a tőle nyugatra eső kertrészt kutatták át. A templomhoz Benárd, a tulajdonos nyaralója volt hozzáépítve, körülötte pedig udvara és melléképületei álltak. A nyaraló a templom romjaival a Duna mentén, a parttól kb. 70 lépésnyire egy magaslaton fekszik. A templomromot a békásmegyeriek még a nyaraló hozzáépítése előtt elkezdték lebontani, a sarkokat alulról kezdték ki és ilyen módon igyekeztek elősegíteni a falak leomlását, hogy a kövekhez könnyűszerrel hozzájuthassanak. Ha Benárd Ágost nem vette volna meg, ma már talán csak az alapfalak tanúskodnának az egykori templomról. Így „legalább meg vannak védve a további pusztítástól.” A templom egyhajós, egyenes záródású szentéllyel. Ilyen szentélyű templomok nálunk a középkorból nem ritkák. A békásmegyeri »Pusztatemplom« tornya azonban a szentélyre volt ráépítve, amely különlegességnek számít a középkori templomépítészetben.
Vitéz dr Benárd Ágost (Budapest, 1880. január 3. – Balatonkenese, 1968. június 22.) orvos, eszperantista, keresztényszocialista politikus, a trianoni békeszerződés egyik aláírója az első világháborúban vesztes Magyar Királyság képviselőjeként. Az első világháború kitörésekor bevonult és összesen ötven hónapot töltött harctéren, mint hadiorvos.
A háború végén már a győztes őszirózsás forradalom ellen fegyveres szervezkedésbe kezdett, és bekapcsolódott a különböző jobboldali politikai mozgalmak életébe is. Amikor Károlyit a kommunisták megbuktatták és kikiáltották a Magyarországi Tanácsköztársaságot, Benárdot már másnap elfogták és halálra ítélték. A végrehajtás elől sikerült megszöknie és Bécsben csatlakozott a helyi magyar ellenforradalmi erőkhöz. Az I. kerületi Munkásbiztosító Pénztár főorvosa lett, Kelenföldön és Lágymányoson is ingyenes betegellátást biztosított a szegényeknek. Tagja lett a budai keresztényszocialista mozgalomnak. A Huszár-kormány megalakulásakor a népjóléti és munkaügyi minisztérium adminisztratív államtitkára lett; a Simonyi-Semadam-kormányban és Teleki Pál első kormányában is ugyanezen terület miniszterévé nevezték ki. 1920 és 1922 között a KNEP nemzetgyűlési képviselője, az 1922-es nemzetgyűlési választáson pedig listán jutott be a Parlamentbe a Keresztény Egység Táborának programjával.
Legjelentősebb politikai tette a trianoni békeszerződés aláírása volt a kormány képviseletében Magyarország részéről 1920. június 4-én Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár kíséretében. A tiltakozás és ellenállás gesztusaként állva írta alá a dokumentumot. A második világháború kitörése után végleg visszavonult az aktív politikai élettől. 1968. június 22-én halt meg. Fotó: Hello world, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons
Garády ásatásának idején a toronynak már híre-hamva sem volt. Rómer és Arányi még látták a maradványát. Rómer 36′-nak írja akkori, már szinte csonka állapotú magasságát. Falai többnyire terméskőből épültek, bár, itt-ott római eredetű téglákat is lehet látni. A sarkok durván faragott kövekből készültek. A hajó belső méretei egyik oldalán 11,35 méter, a másikon 11,50 méter hosszú, 6,50 méter széles, a falak vastagsága 0,80 méter. A szentély belső szélessége 3,95 méter, hossza a diadalívvel együtt 5,00 méter. Falvastagsága 1,10—1,17 méter. A szentély északi oldalán volt valószínűleg a sekrestye. Ennek a helyén 1933-ban jégverem volt. Garády idejében a legmagasabb a hajó nyugati fala volt, amelyen még az oromablak alsó felét is látni vélte, valamint a mennyezetgerendázat és a zenekari páholytartók lyukait is jól látta. A szentély Rómer leírása szerint átmeneti stílusnak megfelelő boltozattal volt fedve.
A templom korára mai állapotában legfeljebb a szentély alakjából lehetne következtetni. Érdekes, hogy a templom korára nézve Rómer és Arányi között ellentét mutatkozik. Rómer szerint az ablakok „keskenyek és csúcsívesek, egészen a XIV. század jellegével bírnak.” Arányi viszont a templomot a XIII. század közepén épültnek tartotta, mert a torony még fönnálló egy és fél ablaka »kerekívú« és igen szűk, s ekként román korra emlékeztetnek. Garády ásatásai Rómer alaprajzi megfigyeléseit igazolták. Ez hitelesítheti Rómernek egy másik állítását is, ő a megmaradt ablakot egyértelműen csúcsívesnek rajzolta le, ami XIV. századi datálását támasztja alá. Az egyenes záródású szentély is inkább erre az időpontra mutat. A templom bejárata nem lehetett a hajó nyugati, rendszerint szokásos falán, hanem valószínűleg a déli falon, mert a most is meglévő nyugati és az északi falon semmiféle ajtónyílásnak nyoma nem látszik.
Sem Rómer, sem Arányi nem említik a Nyizsnyánszky-látta feliratot. Ez — úgy látszik — a hajó vagy szentély déli falának Duna felé eső végén lehetett, amennyire azt a zavaros leírásból következtetni lehet. Nyizsnyánszky szerint szövege a következő volt :
…MATHIAS… ANNO 1769 DIES IMA…. MÍC… HEREM…. CAMERAL …VEN …IUDEX
„Helyes értelmét, ha ugyan híven jegyezte fel Nyizsnyánszky, csak találgatni lehet. Végül egyik sem vette észre a templom hajójának falain több helyütt körülbelül embermagasságban utólag áttört nyílásokat. Ilyenek láthatók a hajó déli és nyugati falán. Az északi falon mutatkozó nyílások azonban a templom hajójában állt halászkunyhó tetőgerendái számára szolgáltak. Ezek jóval magasabban is vannak. Az előbbiek alighanem lőrésül szolgáltak és valószínűleg a törökkorban akkor készültek, amikor már a templom rommá vált. A szentélyt a hajótól elválasztó diadalívnek csak az alapfalban van nyoma. A diadalívnek megfelelően az alapfal is középen 1,70 méter hosszban megszakad. Ez a köz most egy újabban épült vékonyabb agyagba rakott fallal van kitöltve. A hajó ugyanis ma fészerül szolgál és a fészer keleti fala erre van ráépítve. A szentély fala ma a déli oldalon a legmagasabb: 1,50 méter. Az északi és keleti fal 0,60—1,40 méter között váltakozik.” – olvasható Garády Sándor jelentésében.
Garády Sándorék az ásatást a szentélyben kezdték meg. A szentély talajának felső részében szerte szórt cserép- és csontdarabok mutatták, hogy azt már valamikor feldúlták. A szentély északi falától 1,06 méter távolságra, a padlószinttől 1,53 méter mélységben koporsó nyomai között egy fej nélküli férfitetemet találtak. A koporsó nyomok helyzetéből (közvetlenül a nyak táján) arra következtettek, hogy fej nélkül temették el, mert a fej el sem fért volna. »Abból, hogy az első két nyakcsigolya a koponyával együtt hiányzik, nagy valószínűséggel arra következtethetünk, hogy a már halott vitéz hullájáról utólag fejtették le a fejet diadal jel vény gyanánt. ..« »A csontok antropológiai vizsgálata azt bizonyítja, hogy a legnagyobb valószínűség szerint orvul megtámadott, vagy menekülés közben utolért s többek által összekaszabolt fiatal magyar vitéz holttestével van dolgunk.« A legvalószínűbb tehát, hogy a mohácsi vész után valamely csetepatéban esett el e vitéz.
Egy másik, teljesen ép tetem is előkerült a hajóban, annak északi fala mellett, a keleti falától 2,50 méterre. Leleteket nem találtak a szakemberek. A templom mellett, a nyaraló építése alkalmával előkerült még egy reneszánsz (?) stílusú feliratos tábla töredéke is fehér mészkőből, amely Benárd Ákos birtokában volt az ásatás idején. Sajnos, a rajta levő szövegrészből semmit sem tudtak megállapítani a régészek. Garádyék az ásatás többi részét a templomtól nyugatra elterülő kertben végezték. Itt egy paticsfalas sárkunyhó részleteire bukkantak, amely a szakember véleménye szerint nem lehetett régibb a XVIII. századnál. Ami a templom közvetlen környékének történetét illeti, az itt folytatott ásatások eredményei azt igazolták, hogy ez a terület jelentős telephely volt az őskorban is, kelta és római kori anyaga is számottevő. Hogy a hely az őskortól kezdve napjainkig mindig lakott volt, főleg kimagasló helyzetének és a Dunához és egy patakhoz közel eső voltának lehet tulajdonítani. Garádynak a terület régészeti kultúrákról adott összegzését a második világháborút követő időszakban folytatott leletmentések (Petróezv József 1946; Banner János 1947-1948; Nagy László 1957-1961; Holl Imre 1958) is alátámasztották.
Lócsy Erzsébet vezetésével 1965 tavaszán kezdődött kutatás a középkori Kissing falu temploma körül. A templomrom 65-ös állapota szerint a szándékos elpusztítást — melyet 1876-ban Arányi is megakadályozandónak ítélt — a templom nem kerülte el. Az akkori jelentős épület maradvánnyal szemben 1965-ben már csak a hajó nyugati oromfala állt és az egykori torony délkeleti oldalának mintegy 100 —120 cm-es maradványa. Akkor az Egészségügyi Minisztérium üdülőjeként funkcionált az épület. Ez az építmény már teljesen rajta állt az egykori templomon és építésével összehasonlíthatatlanul nagyobb pusztítást végeztek, mint a Benárd-féle építkezés idején, 1930-ban.
Lócsy Erzsébet a kutatás során tett megfigyeléseiből az alábbi következtetéseket vonta le: „Valószínűnek tartjuk, hogy a patak mindkét partján állhatott egy-egy kisebb burgus — és hogy a patak déli partján állott őrtorony — legalábbis részben — azonos a pusztatemplom szentélytornyával. Feltevésünk mellett szól, hogy bár a toronyból 1965-re csupán töredék maradt, de így is megállapítható külső délkeleti sarkában, hogy a hajó válla és a szentély nincsenek egymással kötésben. Ez ilyen kismeretű templomnál szokatlan jelenség, mert éppen mérete miatt nincsen okunk arra gondolni, hogy az építkezés két ütemben történt. Garády diadalívre utaló falnyelveket csak szint alatt talált 1,70 méteres nyílással. Ez bejáratnak elég — szentélynyílásnak kevés. Amennyiben mégis diadalívnyílás lenne, nyomát szint felett is észlelte volna az ásató. Rómer sem jelölt alaprajzán falsíkból kiugró diadalívet, a szentély fala derékszögben csatlakozik a hajófalhoz. Arányi sem tüntett fel metszetrajzán határozott diadalívet.
Arányi megjegyzi, hogy a toronyalja boltozata „otromba ” építmény és Rómer is utal a boltozat falaktól elütő jellegére. — A boltozat elütő és otromba jellegét nyilván az okozta, hogy utólag épült. A torony mérete megfelel a kisebb, korai római őrtornyok szokásos méretének. Ha valóban csak a középkorban épült volna a templom, a hely megválasztását nem mondhatnánk éppen szerencsésnek. Közvetlenül két víz — a Duna és a patak — szögletében áll. Kedvezőtlen hely a középkori templomnak, de a lehető legkedvezőbb, mondhatnánk előírásos a római kori eródépítménynek. Nyilván ez az oka annak, hogy nem is létesült mellette életképes település, a XV. század végén már mint elhagyott templomot említik. Könnyebben megérthető viszont a szerencsétlen helyválasztást akkor, ha arra gondolunk, hogy az új települők nemcsak átkelésre alkalmas helyet találtak itt, hanem olyan objektumot is, mely könnyűvé tette templomuk felépítését. Hiszen nemcsak építőanyagot, hanem épületet is találtak helyben. Hasonló rendeltetésű római kori építmény hasonló középkori felhasználása nem egyedülálló jelenség.
A Kissing templomrom környékén utoljára Budai Balogh Tibor vezetésével történt kutatás. A 2005. évi régészeti feltárásra a Barát-patak déli oldalán máig látható kissingi Pusztatemplom romjaitól 400 méterrel délebbre került sor. A Pusztatemplom környékéről ismert legkésőbbi régészeti korszakot, a középkort a 2005-ös feltárás alkalmával egy mészégető kemence és a hozzátartozó földbemélyített műhely képviselte. A 14-15. századi mészégető kemence alsó részét a talajba mélyítve alakították ki, felső részét pedig minden égetés előtt paticsból húzták föl.
Forrás:
Martos Gábor: Két talált kép „megtisztítása”. Ferenczy Valér ismeretlen nagybányai művei egy magyarországi magángyűjteményből In.: Majorossy Judit (szerk.): A Ferenczy Múzeum Évkönyve 2014 – Studia Comitatensia 33., Új Folyam 1. (Szentendre, 2014)
Gárdonyi Albert: Óbuda és környéke a középkorban 573-589 In.: Budapest Régiségei 14. (1945)
Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599-ig. (Budapest, 1938.)
Nagy Lajos: Budapest története 1686 – 1790 In.: Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Blazovich László-Géczi Lajos: Anjou–kori Oklevéltár. X. 1326. (Budapest–Szeged, 2000.)
Rainer Pál: A przeworski vasúti hídtól a trianoni palotáig, Trianontól Veszprémig: dr. vitéz szilvágyi Benárd Ágost és veszprémi kapcsolatai
A kissingi Pusztatemplom környéken végzett megelőző feltárásról (Budai Balogh Tibor) In.: A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2005-ben (Aquincumi Füzetek 12. Budapest, 2006)
Tari Edit: Pest megye középkori templomai (Studia Comitatensia 27. Szentendre, 2000.)
Garády Sándor: Ásatások a békásmegyeri u.n. Puszta-templomban és mellékén In.: Budapest Régiségei 15. (1950)
Lócsy Erzsébet: Alhévíz és Békásmegyer középkori templomai In.: Archaeologiai Értesítő, 94 – 1967.
D. Matuz Edit: Adatok Rómer Flóris kéziratos hagyatékából Pest-Buda középkori történetéhez 11-32 In.: Budapest Régiségei 29. (1992)
Régi fotók:
Lócsy Erzsébet: Alhévíz és Békásmegyer középkori templomai In.: Archaeologiai Értesítő, 94 – 1967.
Garády Sándor: Ásatások a békásmegyeri u.n. Puszta-templomban és mellékén In.: Budapest Régiségei 15. (1950)
D. Matuz Edit: Adatok Rómer Flóris kéziratos hagyatékából Pest-Buda középkori történetéhez 11-32 In.: Budapest Régiségei 29. (1992)