Hajdúböszörmény-Zelemér | Templomrom

A környezetéből markánsan kiemelkedő látványos halmot a természetvédők kunhalomként tartják számon. Mivel három oldalról árok vette körül és alakja inkább négyszögletes, mint kerek, későbbi kutatások során kell kideríteni, hogy a halom több oldalról lefaragott őskori kurgán-e, vagy egy középkori kisvár maradványa (az árok megléte nem segít az azonosításban, mert nemcsak a középkori váraknak, hanem a szkíta és szarmata kori kurgánoknak is lehetett körítő árka). A rajta álló templom alapfalait 1938-1939-ben Csiba Antal gimnáziumi tanár, valamint a hajdúböszörményi 931. számú cserkészcsapat tagjai és egyéb diákok ásták ki Sőregi János irányításával. A templom belső terének kutatására – sajnos – nem került sor. Sőregi János szerint a jelenlegi formájában későgótikus templom egyetlen hajójának északi és déli fala a széles toronnyal együtt egy korábbi periódusban készült, mint az eltérő falazásmóddal kialakított, nyolcszög három oldalával záródó szentély és a szentélyhez észak felől csatlakozó négyzetes alaprajzú sekrestye. A hajó és a torony támpillérei alapján eredetileg az egész templomtér boltozott volt, de a gótikus boltozatindítás csak a magasan megmaradt északi falban és a torony alatti előcsarnok falában látszik.

A torony nyugati falában is jól látszik a szögletes sarkú, középen ívelt kiképzésű kapukeret. In situ maradtak meg a nyugati falban az első és második emeleti ablaknyílások is. Mivel a falu egyháza az 1332. és az 1334. évi tizedjegyzékben már szerepel, 1347-ben esperesi székhely is, a jelenleg álló 14-15. századi késő gótikus templomromnak akár Árpád-kori, 13. századi előzménye is lehet (későbbi feltárások választ adhatnak erre a kérdésre és talán előkerülnek a templom körüli temető egyelőre alig ismert sírjai is). A helyreállított középkori templomrom felmenő falai a nyugati oldalon magasodó torony nyugati felénél 18 m magasságban maradtak meg a torony két támpillérével együtt. Mintegy másfél méter magasra emelkedő falrészlet látszik az északi oldalon is, a romlásnak indult falakat még 1939-ben betonréteggel vonták be. A középkori Zelemér faluhely a templomtól északra, a Tócó-völgy két oldalára, valamint a templomdombtól délre-délkeletre terjedt ki.

Első biztos említése 1323-ból, a Gut-Keled nemzetségbeli Zeleméri Mihály fiainak birtokháborítási peranyagábólszármazik (a három fiú, Zeleméri János, Mihály és Tamás jogtalanul foglalták el a rokon Várdai Aladár fia Pelbárt mihálylakai birtokát). A Zeleméri személynév már egy 1265-ben kiadott oklevélben adatott. A faluhely területén nagy mennyiségű Árpád-kori kerámia gyűjthető, a falu, mint a Gut- Keled nemzetség zeleméri ágának ősi, osztatlan birtoka minden bizonnyal már a 13. században is létezett. A zelemériek a 14. században sokat pereskedtek, mivel a család az egykori hatalmas Gut-Keled birtoktestből perek sorozatával igyekezett magának részbirtokokat biztosítani. A század közepére végül anyagiakban is megerősödtek: Zeleméri János fia László 1347-ben részt vett Nagy Lajos király nápolyi hadjáratában, a falu pedig Mária királynőtől önálló vásártartási jogot kapott. Zelemér területe a 15. században a Zeleméri, Derzsi és Parlagi családok birtoka volt, az 1460-as – 90-es években több olyan oklevél keletkezett, amely a családok közötti viszályokkal, birtokperekkel, hatalmaskodásokkal foglalkozik. A perek a család ősi birtokaira vonatkozó 1496. évi osztályegyezség után sem szűntek meg, egy 1499-ben kiadott oklevél arról is tudósít, hogy a Hunyadiak kezén lévő szomszédos debreceni uradalom új ura, a birtokába 1484- ben beiktatott Corvin János a zelemériek rovására akarta földjeinek határait növelni. A falu a török hódoltság első éveiben is létezett még, a 16. század közepén 40 porta után adózott. A négyszáz éven át virágzó Zelemért végül tatár hadak tették a földdel egyenlővé a tizenöt éves háborúban, 1594-ben. Az ismeretlen eredetű, számos titkot őrző „kunhalom“ tetején magasodó templom tornya azóta magányosan meredezik az ég felé, büszkén hirdetve a az építtetők egykori gazdagságát.

Forrás:
Nagy Levente: A zeleméri gótikus templomrom In.: Örökség, 2009 (13. évfolyam, 1-12. szám)