Garamszeg (Hronsek) | Polthári-Soós várkastély

Garamszeg területe II. Endre király adományaként került Kürtösi Radon királyi prisztaldus, liptai miniszteriális (1223—1250) kezére. Garamszeg — s mintegy hat szomszéd faluból álló környéke — II. Endre király adományának időpontjától fogva a 17. századig, a Radon comestől eredő Polthári Soós, illetve Kürtössy család fiágának kihaltáig e két családnak birtokában volt. A két ikercsalád közül a Póniki, majd 1375 után Polthári Soós család tagjai voltak a módosabbak. A 15. században a Kürtössyekbe való beházasodás útján leánynegyedként kisebb garamszegi birtokrészhez jutott egy bizonyos Prokopról, vagy Prokopról elnevezett kisnemesi Prokop család is. A 17. században, a Polthári Soós család fiágának kihaltakor — ugyancsak beházasodás útján — a Nógrád megyei Géczy család szerezte meg Garamszeget. A 17. századtól a — magukat ettől fogva Garamszegi előnévvel díszítő — Géczy család, s egy ideig zálogos bérlőik, a báró Schmideg család tagjai birtokolták e falut. A Géczyek nem csak a Garamszegi előnevet vették fel, átvették a kihalt Polthári Soós család címerét is. A Géczyek a 18. században egy másik kastélyt is emeltek Garamszegen. Ezen a barokk kastélyon – immár a Polthári Soósok leányági utóda, Géczy István címereként — a Polthári Soósok régi címere jelenik meg.

A falu nevéről, a „Garamzeg” névvel 1345. dec. 31-én, 1358. május 11-én, majd 1383. június 5-én kelt okleveleink illetik falunkat. Garamszeget, a területet az 1235. évi – 1250-ben megerősített – diploma még nem nevezi nevén; az 1250. évi oklevél a névtelen területnek csupán a király által a zólyomi várföldekből kihasított határait írja körül. Később a falut – vagy annak egy részét – az ugyanitt birtokos Kürtössy család egyik tagjáról, az 1278-1303 közt említett Gálról, Kürtösi Radon egyik unokájáról Gálfalvának, a 15. században szlovákosan Galovicának is nevezik. A 15. században Garamszegnek egy másik nevével is találkozunk: alighanem a Garam itteni kanyarára, szigetére utalással már nem csak a magyar (Garam) Szeg névvel illetik, hanem — a német Zwickl torzításával — Cziklafalvának, Cviklinának, Cviklinafalunak is elkeresztelik. A 13. században keleten és délkeleten a zólyomi királyi erdőóvók falvai (Badin, Ardó alias Hajnik), délen Halász alias Ribár, a királyi halászok telepe határolta földjüket. Keleten pedig a 13. század végére — Cserénnyel, Szebedénynyel, Számporral, Zolnával, Mikefalvával (későbbi nevén Micsinyével) — saját atyafiságuk, a többi Kürtösi Radun ivadék lett a szomszéd. Úgy tűnik, ez a tizenhárom-tizenöt család közös őse által szerzett tetemes birtoktest — szívében a mai Garamszeggel — sokáig az összes családnak közös birtoka volt; nemzetiségi közös jószág. S ami a legkülönösebb: a számos 14. század eleji templomot építő Kürtösi atyafiság tagjai egyedül csak Garamszegen, ezen a sokáig közös birtokukon nem emelnek templomot. (Pónikon, Mikefalván, Cserényben, Zolnán 1300 és 1311 közt emelik templomaikat, de templomot építenek a turóci Pribócon s a liptai Nagyselmecen, illetve Ludrován is.)

Amikor 1358. május 11-én az akkor még Póniki — Soósok s közelebbi atyjuk fiai megosztoznak javaikon, köztük a zólyomi Garamszegen és Pónikon, a nógrádi Oszláron (más néven Kürtösön), Garamszeget ketté osztják. Az északi rész Póniki, majd Polthári Soós Tompos — Tamás — fiainak jut, a déli részt (tehát a későbbi vízivár helye is) Soós Jakabnak. Itteni birtokostársuk Kürtösi Gál fia András, a Kürtössy család őse. Alighanem Garamszegnek ez a kettős-hármas földesurasága a magyarázata a falu más-más névvel való illetésének is. Garamszeget mindvégig birtokló földesurak, a Póniki Soósok sorsában — s ez viszszahat a garamszegi castellum építéstörténetére is az 1370-es években alapvető változás következett be. 1376. július 15-én Lajos király, a véglesi váruradalom megalapítója s a zólyomlipcsei koronauradalom újjászervezője a zólyomlipcsei uradalomhoz csatolta a Póniki Soósok Zólyom megyei Pónik, Lehota (Kispónik), Dubravica és Molcsa nevű birtokát, azoknak urburáival együtt. Ezek helyett a jószágok helyett pedig a Soósok — csereképpen — királyi adományt nyertek a Nógrád megyei Nagy-, Felső-, Kis- és Váralja-Poltárra, valamint a Hont megyei Legéndre. Ekkor, tehát 1376-ban az — addig Póniki előnevet, illetve nevet viselő Soósok átköltöznek nógrádi-honti birtokaikra, s a Polthári Soós nevet viselve a 14. század végétől Nógrád megye jómódú posszesszionátus nemessége sorába kerülnek. Köztük sok alispánt, megyei követet találunk. 1442-ben Polthári Soós László – Szécsényi László nógrádi főispán és Kálnai Emdre Mihály társaságában harmadikként — írja alá a Nógrád és Hont vármegye nemessége és Giskra János között kötött fegyvernyugvási szerződést. Ám zólyomi szálaik – garamszegi birtoklásuk – sem szakad meg. Polthári Soós Péter 1484-ben és 1509-ben Zólyom megye alispánja. A Rákóczi-szabadságharc idején pénzverde működött benne.

A nagy részben már lebontott négyzetalaprajzú castellum terepviszonyai még jól mutatják az egykori Garam-ágakból alapított vizesárkok helyét. Valószínű, hogy a castellum — s annak feltehető, 13—14. századi magja — azon a természetes Garam-szigeten épült fel, amelyről mint szigetről már egy 1358. évi oklevelünk is megemlékezik. Az eredetileg négy saroktornyos castellumnak ma mintegy 50 méter hosszú északi és nyugati homlokzati épületei állnak, északkeleti, északnyugati s délnyugati végükön egyegy zömök (20, 19, illetve 13 négyzetméteres belvilágú) saroktoronnyal. Az északnyugati toronyhoz egy nagyobb méretű emeletes épület csatlakozik, az északra néző főkapu széke, pontosabban: enyhén előreugró kaputornya, felette az emeleten 37,3 m2 és 55 m2 belvilágú termekkel. Noha a váracskának mind északi, mind nyugati megmaradt — szárnyát nagyméretű emeletes helyiségek tagolják, maga a tornyokkal, s a várfalat — casaforteszerűen alkotó emeletes épületekkel körülvett vártérségnek szíve a várudvarnak egy különálló kastélyszerű emeletes épülete. Ez a mag — amely valószínűleg egy 13-14. századi kúria helyére épült – emeletes, öt helyiségből álló paladium. A lépcsőházból délnek s északnak nyíló egy-egy terme 80,3 m2, illetve 78 m2 alapterületű.

Mivel a castellumnak ma már csak centruma — a most említett kastély — s északi, illetve nyugati épületrendszere áll (déli és keleti szárnyait, délkeleti saroktornyával együtt már lebontották), a castellum hajdani alapterületét, a Garam-ágakból kialakított vizesárok nélkül kb. 2500 m2-re tehetjük. A bontások miatt ma már csupán annak északi homlokzati szárnya árul el valamit e 16. századi reneszánsz épületnek egykori jó proporciójából. Az emeletes északi főhomlokzati részt két — szabálytalan elhelyezésű — torony fogja közre. Az északnyugati torony s a kapuszéket magába foglaló torony kiugrik a homlokzati síkból, az északnyugati torony ablakai szűkítettek, inkább kilövőrésül szolgálnak. Magának az aránylag épen maradt főkapunak töretlen, reneszánsz stílusú kerete egy félkörzáródású lovaskaput karol körül. Ez az elhelyezés, a reneszánsz kő kapukeret bemélyedése, a kapu mellett kétoldalt meglevő kilövőrésekkel együtt elárulja: ez a kapuzat egy egykori felvonóhidas, csapórácsos bejáratnak a maradványa. S ebből következik az is: a főkapu lebocsátható hídpallója vizesárkot — a már említett Garam-ágat — hidalta át. A várat a 19. században felújították. A Rákóczi-szabadságharc alatt pénzverde működött benne. Itt élt Korponay Julianna, a Lőcsei fehér asszony, akiről Jókai Mór regényt is írt.

Forrás:
Zolnay László: A garamszegi vízivár In.: Ars Hungarica, 1981 (9. évfolyam, 1-2. szám)