Aszód | Evangélikus templom

Területe az őskor óta lakott: az ásatások bizonysága szerint a neolitikumban i. e. 3500 táján mintegy 400 évig folyamatosan lakott hely volt. Közelében, a Galga mentén bronzkori és vaskori településeket is feltártak. A népvándorlás elején a különböző germán és szarmata népek (főleg a kvádok, illetve a jazigok) határterülete volt; hun, gepida, illetve avar leletek még nem kerültek elő. A honfoglalás idején kapta nevét az Aszóddal szomszédos Kartal község és a környék sok más pontja. Határában a 13. században a Szent Keresztnek szentelt premontrei monostort építettek, és a rendház köré kisebb település szerveződött (ez a 17. század végéig állt fenn). Magát Aszódot az oklevelek 1401-ben említik először Aza néven, bár feltételezik, hogy már I. István idején lakott hely volt.

A török hódoltság idején elnéptelenedett, de a 18. században újra betelepítették. Az új lakosok különféle helyekről érkeztek: Bádenből és Württembergből német iparosok, a Felvidékről Aszódra beházasodó Podmaniczky Jánost követő evangélikus parasztok, Cseh- és Morvaországból jiddisül beszélő zsidók. A Podmaniczky család birtokai központjává tette a „Galgamente fővárosát” és töretlenül megőrizte a vallásbékét. A fejlődés eredményeként Aszód 1761-ben mezőváros címet kapott, a Podmaniczkyak pedig 1782-ben báróságot. A török hódoltság megszűntével a premontrei rend több ízben kísérletet tett itteni birtokainak visszaszerzésére, eredménytelenül.

A templom építéséhez 1719-ben kezdtek hozzá, állítólag a premontrei monostor templomára, felszentelése 1727 Márton napján történt meg. Erre a nevezetes ünnepre érkezők tiszteletére a mozsárágyúkat is megszólaltatták, ezzel emelve az ünnep fényét és örömét. Az evangélikus templom melletti harangláb az idők folyamán egyre rosszabb állapotba került. 1759-ben elkészült az új torony 399 forintért. Az áthelyezett harang megszólalása már a végleges itthonlét érzését keltette azokban, akik tanúi voltak ezeknek a munkáknak. 1771-ben elkészült a lelkészlak és az új iskola, valamint új harang került a templomtoronyba. A város lakóinak többsége ekkor evangélikus volt. A gyülekezetben magyarul, tótul és németül beszéltek. Az istentisztelet és az iskola is ezt a három nyelvet használta.

Podmaniczky János jobbágya 1717-ben azt állította, hogy „Ő maga nem tud az Aszód helységben lévő római katolikus kőtemplomról, de arról tud és látta is, hogy a helységen kívül az újabb időben van egy bizonyos kőhalom, illetve kőből készített épületalap — a Nagy- és a Kis-völgynek nevezett völgyek között — ami templomé, de legalább kápolnáé volt. Úgy tudja, illetve emlékezik, hogy most is Szent Kereszt névvel nevezik azt a helyet. Hozzáteszi, hallotta, miszerint a romok, illetve a kövek a török időben keletkeztek, ugyanis az épületet a török Hatvanba szállította. A kőrakás, illetve az alap azé az épületé. Amit a tanú látott, nem tudja, hogy csak kövek, vagy pedig épület alapja. Gersák Mihály jobbágy szerint „a Szent Kereszt helyén egy bizonyos kőkápolna volt, s ahová a lutheránus fatemplom felépítése előtt ők maguk is temetkeztek. Most is mindenki Szent Keresztnek mondja azt a helyet, és senkitől sem hallotta, hogy azt a helyet másnak mondta volna. Azon a helyen, ahol a kápolna volt, most kőtörmelék látszik, és az a hely az új aszódi kőtemplomon kívül van…

Forrás:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 1. kötet (Magyarország vármegyéi és városai, 1910)
Borosy András – Kiss Anita – Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok III. 1717-1730 – Pest Megyei Levéltári Füzetek 35. (Budapest, 2003)