Csákányospusztai templomrom
Tatabánya-Csákányospuszta
Csákány szavunk – feltehetőleg török eredetű – személynévből alakult. E név nem volt szokatlan, hiszen a későközépkori Magyarország területén legalább tíz Csákány nevű település volt. Ismert tény, hogy a személynevű eredetű településnevek a birtokos, vagy a települést megalapító soltész nevét őrizték meg számunkra, így egy közelebbről ismeretlen Csákány nevű személyhez köthető a település alapítása. Az írott források sajnos hallgatnak a település korai történetéről, ezért az oklevelek arra sem adnak információt, hogy mikor történt a település megalapítása. Az alapítás kérdéséhez azonban közelebb vihet minket egy tárgy, mely ismeretlen időpontban került Csákányos-pusztáról a tatai múzeum gyűjteményébe. Az ereklyetartó mellkereszt hátoldala a Szentföldön készülhetett, s ezt a típust Magyarországon a 1011. században használták. Ilyen gravírozott példányokat ismerünk Békés megyéből is, hasonló példány pedig a közeli Nagyegyházáról (Németegyházáról) került elő.
Amennyiben ez a mellkereszt az ismert csákányos-pusztái templomból vagy temetőjéből származik, akkor település már a 10-11. században létezhetett. Az alapítás kérdésére pontosabb választ az évek óta tervszerűen folyó ásatás publikálása adhat. Csákány birtokot a forrásokban legkorábban 1325-ben említik, amikor a Bodmér „nemzetség” különböző tagjainak birtokában található. Az oklevélben részletezett jogügylet során Vasvári Dénes fia Péter visszaadja rokonainak: bodméri Salamon fia Györgynek és a szintén bodméri Konrád fia Istvánnak, a korábban tőlük használatra kapott területeket, kivéve a Bodméron, Németiben és Csákányon levő, a bodméri Salamon fia György fiainak, Konrádnak és Damjánnak a birtokrészeit, melyeket zálogként birtokolt. Ez utóbbi birtokrészeket természetesen a nemzetség bármely tagja kiválthatta a későbbiek folyamán. Az oklevél a 14. századnál korábbi információkat is rögzített. Az is kiderült, hogy a nemzetség László királytól – feltehetően IV. Lászlótól – kapta az alább felsorolt területeket adományként, s így az alapító Csákány leszármazottai legkésőbb a 13. század második felére kihaltak (vagy elhagyták a földterületet). A bodméri nemzetség tagjai már felosztották egymás között a birtokot, erre utal az oklevél azon pontja, mely szerint György fiainak része zálogjogon volt már Vasvári Péter kezén.
Azt, hogy a 14. században Csákány birtokon már elpusztásodott, elhagyott települést, vagy még élő falut kell-e értenünk, csak az itt található település maradványainak feltárása tisztázhatja. A Bodmér nemzetség tagjai Csákánnyal kapcsolatban már nem bukkannak fel a forrásokban, de a 14. század közepén a bodméri nemeseknek birtokaik vannak Fejér megyében. Ezután azonban majd 100 évig közvetett adatot sem ismerünk Csákányra vonatkozólag. Következő említésekor, 1449-ben, már Csákányegyház formájában, mint Fejér megyei pusztát említik. Itt már nemcsak az oklevél praedium (puszta) megnevezése, hanem a megnevezés utótagja, az egyház is arra utal, hogy már korábban elnéptelenedett. Vitány várának tartozékai között tartották számon, majd tíz évvel később, 1459 szeptemberében ismét egy Vitány várával kapcsolatos oklevélben említették meg a települést, szintén, mint Csákányegyház puszta. Ez a forrás azonban ennél többet is elárul: Szár birtok tartozékai között említette Csákányegyházát. Ezek szerint a 14. században valamilyen módon Csákány területe elszakadt Bodmér birtoktól, s Szár birtok tartozéka lett. Szár birtokot 1440-ben még külön említették, bár felsorolták már Vitány tartozékai között is, így feltehetően csak ekkor került Szár s vele együtt Csákányegyháza Vitány várának birtokai közé. Csákányegyháza pusztát Szár birtokkal — és más pusztákkal együtt — említették még 1459 decemberében is. Csákányegyház eddig ismert utolsó említése 1511-ből való, amikor szintén Szár birtokhoz tartozó pusztaként írták össze, ezután a török hódoltságig a vitányi uradalom része maradt.
A templomot és 144 sírból álló temetőjét László János régész, a Tatabányai Múzeum munkatársa vezetésével tárták fel 2003 és 2006 között. Az előkerült ívsoros párkányzati elemek, román kori faragott ablakkeretek és a régészeti leletanyag alapján a templom építési ideje a 12-13. századra tehető. A templombelsőben talált, elszenesedett gabonamagvakat tartalmazó fazék még a pogány hitvilág továbbélésének bizonyítéka (edénybe helyezett gabonaáldozat). A templom épségben maradt 0,5–1,0 m magas alapjai – ha egyre inkább romló állapotban is − ma még láthatók.
Forrás:
Schmidtmayer Richárd: Tatabánya középkori elődtelepüléseinek története az írott források tükrében In.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)
https://provertes.hu/ László János