Blatnica | Blatnica vára

Blatnica község Szlovákiában a Zsolnai kerület Turócszentmártoni járásában. A települést 1230-ban említi először oklevél. 1252-ben „Blathnicha”, 1323-ban „Blatnicze”, 1361-ben „Plathnicha” néven szerepel az írott forrásokban. Vára valószínűleg a tatárjárás után épült. 1300 körül Berzevicei Péter, 1342-ben Doncs Péter birtoka. 1377-ben a falut és a várat királyi birtokként említik. A falu a váruradalomhoz tartozott. 1403-ban Luxemburgi Zsigmond a szentmiklósi Pongrácz családnak adta. A 15. században több birtokosa volt, így a Neczpáli, Komorói, Ernst, Onofri, Csécsényi és Szapolyai családok. A vár uradalmi központ, melyhez 17 falu tartozott. 1539-től 1945-ig a vár és a falu is a Révayaké volt. Lakói földműveléssel, kézművességgel, olajárusítással foglalkoztak. A Rákóczi-szabadságharc idején kuruc őrség állomásozott benne, de a vár 1708. november közepén harc nélkül került a császáriak kezére. 1744-ben még kijavították, de 1790-ben már lakatlan. A birtokosok a falubeli, 18. század végi barokk kastélyba költöztek, a vár azóta pusztul.

„A vár egykori beosztásáról, mai rom állapotában, csak sejtetve lehet beszélni. Kétségtelen, hogy a belső vár, tehát az öregtorony és a hozzákapcsolt palota a szirtfokon, csekély változtatással még az eredeti XIV. századbeli építkezés. Sajátos módon befejezetlen maradt, mert a szikla szélén tervezett külső körfal alapját észak felé helyenkint kivésték ugyan, de az építést félbenhagyták, tehát a palota éle és északi hosszoldala teljesen fedezetlenül állt, csupán a természetadta védelemre szorítkozott. Ugyancsak félbenmaradt a Blatnica-folyó felőli keleti bástya is, mert csak hevenyészett XVI. századbeli fal rekeszti be. Aránylag teljes és egységes a déli oldal, hol a félbenmaradt bástya folytatása körfal gyanánt még a sziklafalon is folytatódik, de a szomszédos két udvari palotaház fala kifelé megint szabad. A kerek kapubástya (belső átmérője mintegy 8 m) igen rongált, a hozzákapcsolódó belső körfal és a néhai kiilső bástya falai leomlottak, ezek anyaga is jórészt eltűnt.

A régi út felvezet ugyan a kapubástya által fedezett külső kapuba, de itt alig lehet bejutni az első udvarba, inkább balfelől a csonkafal és az udvar felőli nagyon romlott, déli oldalra néző nagy palota romjai mellett férünk be. A lakóházat az udvar felől is a természetes sziklába vésett árok és felvonóhíd védte, kívülről pedig még egy kisebb sarokbástya nyomai is látszanak, de ennek kapcsolódása a kapu felé már ki nem vehető. A lakóház egykori beosztását nehéz megállapítani, de bizonyos, hogy két család számára szolgált, mert az elkülönítés nyomai ma is láthatók. Felismerhető a közfal, a két külön bejárat, kandallók, kürtők nyoma, külső-alsó kőlépcsők, a konyha felőli falépcső és a konyha kiöntő csatornája a külső bástya falában. A palotának udvar felőli hosszhomlokzata javarészt leomlott, belső falain a nyers kövekre vetett vakolat is lehámlott, azért festés nyomai sem maradtak; de hogy ez díszesebb épület lehetett, igazolja az árokban található sok színes és fehér öntött üvegcserép, ólomszalag, az egykori festett üvegablakok emléke. E tágas épület belső déli sarkán a körfalak. tágulnak, úgy, hogy az úriház folytatásaképen, ugyancsak hosszirányban, még egy másik elkülönített kisebb lakóház, ennek végén pedig, a bástyafal további kiöblösödésében, a harmadik kisebb épület, nyilván cselédház talált helyet. Innen a várudvar sziklás talaja még meredekebben emelkedik az öreg torony felé. 

A két első úriház összeszögelése takarja a belső kaput, ahol ugyancsak sziklába vésett árok felett külön bástyával megerősített felvonóhíd állott a torony alján. A második úriház és a cselédház elé eső belső udvaron a toronyba szűk épületből csigalépcső vezetett, innen pedig, ezzel a lépcsővel átellenben, egy másik lépcső az- északi bástyára, mely itt derékszögben megtörve, kiálló fokával kinyúlt a körfalból, folytatólag a toronyhoz csatlakozó újabb tágas udvart hagyván a torony alján, mintegy átjáróképen a sikátorba. A toronyból nyíló lovagterem kiilső falához simuló bástya itt párhuzamosan fut a fent említett kiugró bástyával. Ezzel lezárul az északi védelmi vonal, mert a rohammentes sziklán épült terem fala különben, mint említettük, szabadon állott. 

Ez a kétemeletes boltozatos pincéjű lovagterem ma a várnak legérdekesebb része. Hossza mintegy 15 méter, a torony felőli tágasabb fele 4*8 m széles és fokozatosan szűkül végefelé 2 méter 80 cm-ig. Csúcsíves boltozatának egy része még ép, de a II. emelet már nem járható. Az 1. emeleti fedett rész szűk tornácra nyílik, ahonnan kisebb helyiségbe, hagyomány szerint a néhai várkápolnába, jutunk. Az volt-e, nem vitatjuk, mert félkörösen záródó falában kijáró látszik a szabad sziklafokra. E kápolnától jobbra, feltűnően vastagfalú bástyatoronyba vezet a tátongó falrés, de eredetileg ajtaja a kápolna tornáca mellett nyílott. E bástyatorony belső talaja nyers faragatlan szikla, kijárója ugyancsak a sziklafokra vezet, melynek alján a Blatnica-patak folydogál. Ennek a két szabad sziklaerkélynek rendeltetését eltalálni nehéz. Feltehetjük ugyan, hogy a tágasabb második erkély az aggsteinihoz vagy beckóihoz hasonló szabad börtön volt, hol a foglyot, kitéve az időjárás szeszélyeinek, csak a meredek sziklafal őrizte, de a kápolnából nyíló kisebb erkély még erre sem volt alkalmas. Ez talán inkább búvóajtó (poterna) céljaira szolgált. Az öreg torony a terem baloldalára eső hosszas-kerek épület, a termésszikla alaphoz illeszkedvén, nem szabályos kör, de nem is elipszis. Átmérője 10-5 méter; fala átlag 2 méter vastag, az udvarfelőli belső része még erősebb. Mai magassága atlag 20 méter, helyenkint még több is, kétségtelen tehát, hogy ez volt a legrégibb épület, a további építkezések magva. Alsó részei a harmadik emeletig boltozva voltak, felül még több farekeszes helyiség nyoma látszik, ahol annak idején is csak hágcsón lehetett járni, mert arra már lépcső nem vezetett.

A torony keleti oldalán, második emeleti magasságban, a lovagterembe vezető, egykor a falba rejtett szűk csigalépcső nyilasa mutatkozik; ez folytatódik az északi fal irányában is. Itt még néhány épboltozatú szoba is van, újabb ajtókkal lezárva. A titkos lépcső állítólag itt halad át és a barlangpincébe vezet, de kijáratát a nép már nem ismeri. A II. számú lakóház külső falán sgraffito-díszítés nyomai maradtak emlékül, hasonlóképen, néhány tenyérnyi sgraffito látszik a torony lépcsőházában is, ahol valamelyik emeletről lehullott csúcsíves ablakpárkány és keret maradékai hirdetik a szebb időket.. Egyébként semmi művészi emlék, vagy faragott kő nem maradt az egész épületben. A vár elpusztult a szokott módon: használható vas- és faanyagát elhordta a vidék népe, faragott köveit, a bennük levő ólomforrasztás kedvéért, összetörték; még közönséges termésmészkövét is, „mert száraz”, szívesen fejtik a falakból s hordják épületanyagul.”

A várrom napjainkban csak saját felelősségre látogatható. A bástyák mindkét oldala megközelíthető, innen csodálatos kilátás tárul a látogatók szeme elé.

Forrás:
Ernyey József: Blatnica vára és urai