Székesfehérvár | Szent István-Székesegyház

A székesfehérvári Szent István-székesegyház (gyakran Szent István-bazilika) a Székesfehérvári egyházmegye főtemploma, a belváros egyik legjelentősebb műemléke, Magyarország egyik legnagyobb katedrálisa. A rendkívül gazdag, erőteljes barokk, néhol gótikus és klasszicista elemeket viselő bazilika előde az a templom volt, melyet Géza nagyfejedelem alapított a 970-es években, és amit IV. Béla király építtetett át bazilikává. A templom ma is látható formája 1743 és 1771 között készült el. Újjáépítését a Fehérvárott 1777-ben püspökséget alapító Mária Terézia királynő is támogatta. A templom 1938 óta XI. Piusz pápa privilégiuma által bazilika ranggal bír.

Északi tornyában toronyóra-múzeum található, melyben a templom több száz éves óraszerkezetei tekinthetők meg. A bazilika területe ősi templomos hely. A Székesfehérvárt alapító Géza nagyfejedelem (ur. 972-997) a mai székesegyház helyén építtette fel fejedelmi házát és templomát. A négykaréjos, centrális, bizánci stílusú, Szent Péternek és Szent Pálnak szentelt egyház, mint Magyarország első temploma 997-már biztosan állt, hiszen oda temetkezett a fejedelem. Fiát, I. Istvánt valószínűleg e falak között koronázták királlyá. A bazilika előtt látható Géza templomának alaprajza. Nem Géza temploma lett Fehérvár főtemploma. A város plébániatemplomává vált, mivel Szent István e városban alapította meg magánegyházát, a Nagyboldogasszony-templomot. Ez a bazilika volt a középkori Magyar Királyság koronázótemploma, és ez a bazilika tette a várost az ország politikai, világi és adminisztrációs központjává is.

IV. Béla király Géza templomának helyén alapította az 1200-as években Szent Péter és Pál apostolok bazilikáját, őt a szokástól eltérően nem István bazilikájában, hanem saját templomában koronázták meg. A Géza-kori templomot valószínűleg lebontották. A városi plébániatemplomot megkülönböztetett tisztelettel övezték: a Fehérvárott megkoronázott király itt kezdte meg működését az első királyi rendelkezések meghozatalával. A már akkor is katedrálisi ranggal bíró templom román-kori bővítéséről keveset tudunk, a gótika a tornyokon látható ablaktöredékekben hagyta vissza nyomát. A katedrálist a török hódoltság alatt dzsámiként használták, mint ahogyan muzulmán imaházzá lett a szomszédságban álló, a város egyetlen, épségben megmaradt gótikus emléke, a Szent Anna-kápolna is.

A hódoltság utáni időben a bazilika a jezsuiták kezelésében volt. Az ő buzdításukra fogott a városi tanács 1702-ben, a hívek támogatásával a templom átépítéséhez. Azonban egyelőre csak a két torony és a közöttük lévő, Szent István, Szent Imre és Szent László szobraival díszített homlokzat készült el, a régi szentély helyén, részben a régi falak beépítésével illetve a szentély anyagának felhasználásával, részben a várfalak köveiből, amelyek lerombolását I. Lipót király ebben az évben rendelte el. A templom építését a mostoha kereseti viszonyok késleltették. 1740. december 20-án a két új torony is, különösen az északi, egy rettenetes éjjeli vihar következtében jelentősen megrongálódott, a félig rom állapotban lévő templom teteje pedig egészen lesodródott. A részben ledőlt északi tornyot 1742-ben, a kevésbé megviselt délit pedig 1745-ben helyreállíttatta a város. Így még szembeszökőbb volt az ellentét a díszes front és a roskadozó templom között, anyagiak híján azonban még kb. 12 évig ebben folytak a plébániai istentiszteletek. Végre Buffler jezsuita atyának 1758. március 24-25-én mondott megrázó beszédeivel sikerült a híveket meggyőzni. Az egész város összefogott, és 10 év alatt (1758-68) a szanaszét heverő romokból, a várfalak, a Nagyboldogasszony-bazilika, a régi kolostorok és templomok köveiből megépítették az új plébániatemplomot. A tornyokat Paul Hatzinger építette újjá. A bazilika barokk stílusban történő átépítését Martin Grabner vezette. Mária Terézia királynő is támogatta a munkálatokat.

Amikor 1777-ben Mária Terézia megalapította a székesfehérvári püspökséget, a templom székesegyházi rangra emelkedett. A királynő a Raguzából visszahozott Szent István-fejereklye őrzését bízta a templomra. A tornyokat a 19. század elején magasabbra emelték (az északit 1807-ben, a délit 1815-ben), 1866-ban pedig Limbek János apát és székesegyházi őrkanonok és Farkas Imre püspök hagyatékából, s a káptalan áldozatkészségből a templom belsejét renoválták (a szentély szintjét felemelték, az ablakokat és a padlózatot megújították, a freskókat, az oltárok képeit és az aranyozásokat áttisztították, a falakat stukkó-márvánnyal borították, Szent István kápolnájába (a keresztelő kápolna) új oltárt állítottak). A templom külsejét többször is restaurálták. Az 1935 és 1938 között végzett restaurálások a középkori részleteket is bemutatták. A székesegyház 1938-ban XI. Piusz pápától basilica minor rangot kapott.

A második világháborúban súlyos károk érték a katedrálist, freskói is megsérültek. Az ötvenes években kezdődött meg újjáépítése. 1983-ban leszakadt a déli torony párkánya. Ekkor elkészítették a mindenre kiterjedő fejújítás költségbecslését, kellő anyagiak hiányában csak állagvédelmi munkákra kerülhetett sor, de felújították a főhomlokzat szobrait, és megjavították a toronyórát, valamint kicserélték a toronysisakok rézlemezes fedését. 2014 júniusában szakaszosan leomlott az épület homlokzata. Az omlást a tetőszerkezet rogyása okozta. Az épület megmentése érdekében az egyházmegye saját forrásból, valamint a város és a kormány támogatásával 2015-ben megkezdte a teljes körű felújítási munkálatokat.

A szabadon álló, keletelt templom főhomlokzatát a két hatalmas torony uralja, amelyek lábazatát a főpárkányig felnyúlóan két – két falpillér tagolja. A tornyok között, ugyancsak magasra nyúló falpillérek között nyílik a mozgalmasan kialakított kosárív végződésű kapuzat, szemöldökpárkánya fölött íves záródású mezőben a város rokokó stílusú címerével, koronázó párkányán rokokó kővázákkal. A tornyok között teraszt alakítottak ki, amelyet fonatos kőrács zár le, és három posztamensen Szent István, Szent László és Szent Imre szobra áll, Huber János Pál művei, 1768-ból. A terasz mögött a templomhajó végfalát íves oromzat zárja le. Az oldalhomlokzatokon faltükrök között helyezkednek el a szimmetrikus nyílások. Szembeötlő a hatalmas, hegedűablakra emlékeztető ablak az északi és a déli homlokzaton. A templom déli homlokzata körül kialakított terecskén áll a városalapító Géza nagyfejedelem szobra (Meszlényi János műve), az északi homlokzaton pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezetére állított modern vonalú fa-feszület, és emléktábla. A szentély mögött, a térről nyílik bejárat az altemplomba.

A székesegyház karzata alatt az északi oldalon a Szűz Mária-kápolnát, vele szemben a Szent István-kápolnát képezték ki. Ennek hátfalán, fülkében a Szent István fej-ereklyetartójának Szász Gyula által készített márvány másolatát helyezték el. A kápolnát 1779. augusztus 19-én szentelték fel, itt mutatták be a hermát. Oltárán szép vörösmárvány tabernákulum áll. A Szűz Máriáról nevezett kápolnában vörösmárvány keresztelőkút található. A szentélyt félgömbkupola fedi, oldalait sekrestyékkel, azok fölött nyitott oratóriumokkal. A szentély ékessége a Franz Anton Hillebrandt császári főépítész által tervezett főoltár, amelyet Mária Terézia megbízásából 1775-ben alkotott. A főoltár képét Vinzenz Fischer festette (1775), a térdeplő Szent Istvánt ábrázolja, amint felajánlja az ország koronáját Szűz Máriának. A főoltár menzája Schultz Pál asztalos munkája 1772-ből. A tabernákulumot adoráló angyalok fogják közre. A szentélyt a hajótól finom faragású vörösmárvány áldoztató korlát választja el, Georg Johann Mes tatai kőfaragó alkotta.

Forrás:
Marschall Rafael: Székesfehérvári Kalauz 1930.