Herculia – Ókeresztény bazilika II.
Tác
Az M7 autópályától délre, Tác belterületétől keletre, a Sárvíz keleti partján 1934-óta folyó ásatások során felszínre hozott két, kora császárkori katonai tábor, egy nagy kiterjedésű szentélykörzet, a hozzá tartozó település, egy római kori villagazdaság, egy késő római erődített település és a hozzá tartozó késő római és népvándorlás kori temető, valamint egy avar kori temető és középkori templom maradványainak együttese. A legkorábbi római kori objektum egy Kr. u. 1. század második felében használt katonai tábor, amelynek helyén, az előkerült érmek és téglabélyegek alapján, a 2. század elején, Traianus császár uralkodása idején, Alsó-Pannonia legnagyobb ismert szentélykörzete (area sacra) épült fel, a körülötte kialakult településsel. A VII. és a hozzá kapcsolódó IX. számú épületek Traianus koriak, Pannonia Inferior provincia császárkultusz-központjával azonosíthatóak. A LXX. épület Augustus templomával azonosítható.
Ezeket az épületeket egy hivatalos állami támogatással épült, orientális jellegű misztériumvallás szentélyével azonosíthatjuk, ahol Iuppiter Optimus Maximus és Iuppiter Dolichenus hivatalos kultuszai is helyet kaptak. A XXVII. épület területén talált töredékes felirat alapján felmerült az a lehetőség is, hogy a római birodalom nyugati provinciáiban egyedülálló alaprajzi elrendezésű szent kerület az ókorban népszerű, de titokban tartott kilétű Nagy Istenek (Hermés, Dionysos, Isis, Serapis és más istenségek, mindenekelőtt a Kis-ázsiai eredetű Attis és Kybelé) szentélye lehetett. A markomann háborúk (166–180) pusztításai után újjáépített, de 258–260 körül végleg elpusztult település helyén, a 4. században egy patkó alakú, oldaltornyokkal és legyező alakú saroktornyok-kal megerősített, fallal körülvett létesítmény épült, a falakon belül számos épülettel. A fallal körülvett épületegyüttest az éremforgalom alapján, Diocletianus császár idejére, a 3. század végére keltezhető, és az egykori Gorsium helyén újjáépült Herculia városával, valamint Valeria provincia két ókeresztény bazilikával rendelkező helytartói székhelyével azonosítható.
A falakon belül előkerült késő római épületek, építészeti-funkcionális jellegzetességeik (márvány és mozaikdíszítés helyett agyagpadló, földbe mélyített agyag-kádak) alapján, egy Constantinus-dinasztia idején létesült belső erőddel, vagyis a késő római mozgó hadsereg utánpótlását biztosító katonai támaszpont parancsnoki, lakó- és gazdasági épületeivel azonosíthatók. A szentélykörzetet körül vevő, nagy kiterjedésű, a Sárvíz-csatorna nyugati oldalára is átnyúló, legalább 150 x 200 hektár nagyságú település neve a 2–3. században Gorsium lehetett. A 4. században összezsugorodott területű településen még a római közigazgatás megszűnése után, az 5. században is laktak, az area sacrától délre a tatárjárás után létesült a középkori Föveny falu, amely feltehetően a török korig létezett.
A késői cardo maximus elején, a decumanus maximusra tekintő bejárattal egy másikk basilica-típusú épület állott. Az épület déli zárófalát és az előtte húzódó esetleges előcsarnokot a középkorban oly mértékben kiszedték, hogy helye már nem állapítható meg. A téglalap alakú basilica hozzávetőlegesen 24 m hosszú lehetett, szélessége 13 m, északi végében 6,50 átmérőjű kis apszissal, amelyet a basilika teljes szélességében fal (korlát) zárt le. E falnak a terem felé eső oldalán, az apszis végeinél lévő két nagy pillér, valamint egy, a helyszínen előkerült oszloptöredék alapján három hajóra lehet következtetni. A terem északnyugati sarkában megmaradt az épület eredeti téglapadlója. Az alaprajz alapján az épület egyértelműen ókeresztény teremtemplomnak tekinthető, a szokásos félkör alakú subselliummal. Egyedül az észak-dél irányú tájolás tér el a gyakorlattól.
Az utca vonalához alkalmazkodó épületben a templomhoz tartozó leletanyag nem került elő, a téglapadlón talált két bronz érem, Diocletianus és Galerius egy-egy follisa azonban esetleg arra enged következtetni, hogy az épület a város újraalapításának időszakából, a III. század utolsó éveiből való, a keresztény közösség csak évtizedekkel később vette birtokba és alakította át a maga céljaira. Ez az ókeresztény templom nem volt olyan hosszú életű, mint a Basilica I. A terem északkeleti részében, a korlátot felhasználva, egy későbbi egy helyiséges épület falai kerültek elő (XX. épület). A kis ház keleti irányban tovább terjedt, mint a Basilica II. Gyönge falai a templom téglapadlójára alapozva, sárba rakott kő- és téglatörmelékeiből készültek. Korának meghatározásához kezdetben a padló fölött előkerült középkori cseréptöredékek adtak kiindulást. A településen másutt is előkerült, sárba rakott, kő- és téglatörmelékeket felhasználó építkezés azonban a római város legkésőbbi periódusára jellemző. Az a tény, hogy a XX. épület lakói is a valamivel korábban megsemmisült templom padlóját használták, egyértelművé teszi, hogy a kis ház Herculia V. század eleji építkezéseihez tartozik. A templom ekkor már nem állt fenn.
Forrás:
Magyarország műemlékjegyzéke – Fejér megye
Fitz Jenő: Gorsium Herculia – Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 46. (Székesfehérvár, 1996) A település és története