Kocsér | Templomrom

Története a tatárjárásig nyúlik vissza, ekkor települtek ide a kunok. A 13. század óta lakott terület. Nevének első előfordulása a budai káptalan, 1488. május 22-i okiratában található. Jelentése ismeretlen, feltehetően kun eredetű. Kocsér mint puszta már 1649-ben szerepelt az oklevelekben. Ekkor Vadászy Pál, a füleki lovasok kapitánya (ki 1646-ban füleki alkapitány, 1647-ben kunok kapitánya) nyerte adományul. Később a jászapátiak birtoka lett, majd a pesti invalidusház tulajdonába jutott, melytől 1745-ben Jászapáti város 8000 forintért visszaváltotta. 1857 körül a település egy részét eladták, ezután a nagykőrösiek birtokába került. Részben 1863-ban, részben 1873-ban volt itt a tagosítás. 1877-ben alakult nagyközséggé, 1882 óta hetivásárjoga is volt. A katolikus temetőben gótikus templomromok állnak.

Amikor Kocsér Jászapáti pusztai, külső határává vált, ahová tavasszal lehajtották a heverő jószágot, ősszel pedig visszaterelték, de szállásokat is létesítettek ott, így huzamosan tartózkodtak az apátiak a pusztán. Földművelésre is lehetőség adódott. A puszta benépesedése megkezdődött az állandó lakottságnak megfelelően. A halottakat is helyben temették, mégpedig a középkori templomrom körüli területen, az egykori cinteremben. A jászapáti tanács amikor 1826. április 8-án jelentést tett a Jász kerületnek a kocséri állapotokról, a temetkezésekről is szóltak: „Kotsér Pusztánn, mind állandóan, mind tsak nyáronn által lakóknak száma conscribáltatván, azon Jegyzés TS Dlis Kapitány Úrnak küldettessen meg olly alázatos jelentéssel, hogy jelessen az állandóann ott lakók 31 számmal vágynak, Nagy Kőrös Városa Parochiájához affiliálva lévén, azok a Lecticalis bért meg fizetik, Körösi Tiszt: Plebánus Úrnak, és ha, közülök valaki meg halálozik, az ilet Stolaris Taxának le fizetése mellett ott helybenn el temettetik.” – jegyezték fel a város jegyzkönyvében.

Bár arról nem esett szó, hogy a templomrom körül temetkeztek volna, a régi sírkövek tanúsága szerint a temető végleges helye itt alakult ki, napjainkban is ide temetkeznek a kocsériak. A falu megszilárdulásának egyik legfőbb bizonyítéka a templomépítés. Kocséron nem a régi templomot építették újjá, hanem attól néhányszáz méterre északnyugatra építették fel 1883-ban az új, római katolikus templomot, melynek védszentjéül Szent Istvánt választották.

Az egykori település ma is meglevő tanúságtevője a jelenlegi temetőben levő XV. századi gótikus templom még ma is álló falmaradványa. Kimagasló dombon áll. A hajó keleti oldala és két támpillére maradt meg. Anyaga a környéken a felszín alatt 80-120 cm-re található terméskő (daráskő). Falában két sorban gerendalyukak látható. Közel 400 éve dacol a természet s a történelem viharaival. A korábban mellette végzett kutatóásás, továbbá a sírok elkészítése közben emberi csontok maradványai kerültek elő. Nyilván az ellenség elől a templomba menekült lakosság ott lelte halálát, de a templom körül volt a temető is. 

Forrás:
Borovszky Samu: Pest-Pilis-Solt-Nagykun vármegye
Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
NOVÁK LÁSZLÓ: Temetkezési helyek és építményeik az Alföldön In.: Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)