Egervár

Alexandriai Szent Katalin-templom

Elérhetőség

ZALA MEGYE
8913 Egervár, Széchenyi Ferenc u. 1.
Telefon: 92/364-024

Galéria

Egervár község közepén, az útkereszteződés fölé magasodó dombocskán áll Délnyugat-Dunántúl legnagyobb későgótikus téglatemploma. Méretei, nyújtott szentélye azonnal elárulják, hogy a plébániatemplom eredetileg szerzetesi egyháznak épült. A szentély és a hajótalálkozásánál az északi oldalon emelkedő torony pedig arról vall, hogy egykor Szent Ferenc rendje számára emelték. A kolostortemplom építtetője a 13. század óta itt birtokos Geregye nemzetségből eredő Egervári-család legkiemelkedőbb tagja, Egervári László volt. A középnemesi família sarja nagybátyja, Váradi István kalocsai bíboros érsek, Mátyás király kancellárja révén került a nagy király által kreált új arisztokrácia soraiba. A váradi püspökség kormányzóságából 1476-ban tér haza, és zalai főispáni, horvát-szlavón-dalmát báni tisztségének megfelelő új rezidencia építésébe kezd.

Várának felépítésévei egy bajor-osztrák tanultságú építőműhelyt bízott meg, mely már dolgozott a szalónaki Paumkirchnerek, a monyorókeréki Ellebachok birtokain is. A műhely sajátosságát az adta meg, hogy az épületdíszítő elemeket nem faragott kőből, hanem speciális technikával megmunkált idomtéglákból készíttette el. A vár felépítése után ezzel a műhellyel emeltette a kor szokása szerint saját és családja számára temetkezési helyül szánt szerzetesi egyházat és kolostort a Mátyás király által olyannyira kedvelt ferences rend szigorú szabályzatú obszerváns ága számára. A templom építéséről adataink az 1490-es évek első feléből vannak, 1493-ban ötvös, 1494-ben pedig már üvegfestő dolgozik rajta. Elkészülését és felszentelését – titulusa a Boldogságos Szűz volt – erre az időre tehetjük, 1495-96-ban már ide temették először az alapító egyik gyermekét, majd magát az alapítót is.

1492 után az épülő kolostor falai között élt Egervári Bereck tinnini (ma: KNIN – Jugoszlávia) püspök, László unokaöccse, akita török elüldözött székhelyéről. Az 1515-ben vörös márványból elkészített egészalakos sírköve a magyar reneszánsz szobrászat kiemelkedő alkotása, a templombelső egyetlen megmaradt középkori emléke. A kolostor működését 1554-ig lehet nyomon követni, majd a lutheránussá lett egykori kegyurak, a Nádasdyak alatt a kolostor teljesen tönkrement, 1664-ben a török a templomot felgyújtotta, gótikus hálóboltozata ekkor semmisült meg. Az 1676-ban birtokba lépett új kegyúri család, a Széchenyiek a templomot ideiglenesen helyreállították, az elpusztult boltozat helyett síkfödém készül. Valószínű, hogy ebből az időből való az orgonakarzat két kora barokk angyalalakja.

A templomot Széchenyi Ignác építtette újjá és alakíttatta át barokk stílusban 1749 és 1757 között. Ekkor kapta a templombelső barokk boltozatát, a máriagyüdi kegy templommal rokon architektúrájú szép cronosztikonos nyugati homlokzatát és a torony a sisakját. Az átalakítás leginkább a belsőt érintette. Az ekkor készült berendezés rangos darabjai közül a főoltár szobrai nemcsak hazai faszobrászatunk, hanem egész barokk plasztikánk egyik kiemelkedő alkotását jelentik. A tabernaculum-építmény reneszánsz elemeket is tartalmazó felépítményeinek fülkéiben állt Szent Sebestyén és Szent Rókus szobra, ezek ma a Nemzeti Galériában láthatók, itt másolatok helyettesítik. A háttérépítményen található a barokk átépítés után kapott új titulushoz kapcsolódó főoltárkép: „Szent Katalin megdicsőülése” és az azt keretező szobrok valószínűleg valamivel korábbiak a tabernaculum-építménynél.

A kiemelkedő együttes darabjai még a szószék a négy evangélista mellszobrával, és a Szent Család oltárból megmaradt szoboralakok. A templom barokkizált külsejét, a nyugati homlokzat kivételével 1970-ben állították vissza későgótikus formájába. A helyreállítás utáni natúr téglakülső – bár vitatható elveiben – monumentális hatásúvá emeli az épületet, amelynek nagyméretű nyújtott csúcsíves ablakai az eredeti nyomán készült idomtégla-mérműrekonstrukciókkal az arányos és karcsú támpilléreivel csodálatosan tükrözik az építtető azon igényét, hogy a nemes egyszerűséget hirdető rend minden felesleges dísztől mentes épületén is megmutassa a középkori magyar állam fénykora egyik legjelentősebb családjának hatalmát.

Szabadon álló, keletelt, egyhajós, poligonális szentélyzáródású templom, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a szentély északi oldalához csatlakozó, hagymasisakkal lezárt toronnyal és földszintes, félnyeregtetős sekrestyével, a hajó északi oldalának nyugati végéhez kapcsolódó karzatra vezető, négyzet alaprajzú lépcsőházzal. A hajó déli oldalán és a szentélyen lépcsős támpillérek, kőkeretes, csúcsíves, gótikus ablakok. A hajó, a szentély és a torony vakolatlan tégla, a sekrestye, a lépcsőház és a nyugati homlokzat vakolt. A volutás, íves oromzatú, lizénákkal tagolt nyugati homlokzat bejárata felett szoborfülke, a homlokzati párkányok sávjain kronosztikonok. Fiókos dongaboltozattal fedett hajó és szentély, a hajó bejárati oldalán karzat.

Forrás:
Szombathelyi Egyházmegye hivatalos weboldala: https://www.martinus.hu/
Magyarország műemlékjegyzéke — Zala megye Kulturális örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2006.