Az Árpád-kor művészeti emlékei | Ciszterci monostorok

Az Árpád-kor művészeti emlékei

Ciszterci monostorok

Magyarországon is meghonosodott a ciszterci rendi reform egyszerűséget követelő, a luxust és a fantasztikus ábrázolások bőségét elutasító művészete. Az első magyarországi ciszterci monostort II. Géza király alapította 1142-ben Cikádoron, III. Béla a ciszterci szerzeteseknek királyi védelmet és privilégiumokat biztosított. 1182-ben alapította a zirci, 1184-ben a szentgotthárdi és a pilisi monostort. Pilisből kiinduló szerzetesek vették át a rend számára Pásztót már 1191-ben, s innen alapították 1232-ben Bélháromkutat. Imre király az Olt partján Kercen (1202), II. András a Szávától délre Toplicán (1208), IV. Béla, még hercegként, Péterváradon (1234) telepítette le a cisztercieket. Mindezekre a helyekre Franciaországból jöttek a szerzetesek, akik lelkiségükkel, tudásukkal, műveltségükkel gyarapították az országot. Ugyancsak a királyi családhoz köthető a szepesi apátság (1223) alapítása a Hernád forrásvidékén. A 18 középkori alapítás között ezek voltak a legjelentősebbek. Zirc, Pilis, Kerc és Toplica temploma mérete, 56 m hosszúsága felülmúlta a székesegyházakat is, de a nagy nyugati ciszterci monostorok méreteit nem közelítették meg. A főpapok közül Ugrin kalocsai érsek Pozsega közelében Gotón (Honesta Vallis, Kutjevo), Kilit egri püspök a Bükk-hegység nyugati lábánál a Bélkő tövében, Bélapátfalván (Bélháromkuton) egyazon évben 1232-ben adtak helyet a cisztercieknek. Ők már csak hazai monostorból kaphattak szerzeteseket, Zircről és Pilisről. A főúri alapítások közül az első Domonkos bán érdeme: Borsmonostor Sopron vármegyében 1197-ben. A többi öt főuri alapítás nem jutott nagyobb jelentőségre. A női apátságok közül csak a veszprémvölgyi volt számottevő. Eredetileg Szent István alapította görög szerzetesnőknek, 1240-ben IV. Béla kérésére a ciszterci generális káptalan befogadta a rendbe.

A ciszterci apátságok a szerzetesi élet ideális keretét, az önellátó kolostorok a szemlélődés és a hasznos munka célszerű építészeti formáját biztosították. A rend magyarországi templomai általában a Szent Bernát által hirdetett egyszerűség követelményének feleltek meg logikusan tagolt bazilikális formájukkal, többnyire egyenes záródású szentélyükkel. Közülük csak a bélapátfalvi apátsági templom XIII. századi épülete maradt fenn. 1200 táján a ciszterci építkezések a korai gótika különböző áramlatainak propagálói. A zirci templomból egyetlen pillérköteget tartottak meg. A pilisi Szűz Mária-kolostor épülete, amelyben az 1213-ban meggyilkolt Gertrúd királynét eltemették, szorosan kapcsolódott az udvar művészetéhez: az épület az esztergomi korai gótikus műhely műve; a királyné síremlékén és egy előkelő lovag vörös márvány sírlapján a francia klasszikus gótika mesterei dolgoztak.

Cikkek, érdekességek

A ciszterci rend vagy ciszterciták (rövidítve O.Cist., teljes latin neve Sacer Ordo Cisterciensis) nagy múltú római katolikus szerzetesrend. A rend Nursiai Szent Benedek rendjének egyik ága, melynek keletkezésére alkalmul szolgált, hogy Szent Benedek rendjét az eredeti fegyelemre és szellemre visszavezesse. Molesmei Szent Róbert 1098 márciusában húsz rendtársával Dijon vidékén, Cîteaux mellett telepedett le, egy elhagyatott, zord helyen, hogy ott, a világtól elzárva, könnyebben követhessék mindenben Szent Benedek szabályzatát. Szent Róbertnek egy év múlva vissza kellett térnie Molesmebe, utána Szent Alberik vette át az új telep irányítását, aki határozott lépéseket tett az önálló rend kifejlesztésére. Alapítójának tekinthető az angliai származású Harding Szent István is.

Egy ideiglenes szabályzat (Instituta monachorum Cisterciensium de Molismo Venientium) összeállítása, a ruházat színének meghatározása (fehér habitus, barna, később fekete skapuláréval) és a II. Paszkál pápától 1100. április 18-án kapott védelmi okirat: ezek szolgáltatták az önálló fejlődés alapjait. Az új rend a teljes szervezettséget a következő apát, Harding Szent István alatt, 1119-ben érte el, az úgynevezett Carta Caritatis szabályzattal. Ugyanezen apát idejében – a legválságosabb időben – virágzott fel az új rend, elsősorban azért, mert Szent Bernát harminc társával együtt belépett a rendbe, egyéniségével az egész keresztény világban nevet és dicsőséget szerezve neki, a közösség belső életét is századokra megszentelte.

Rövidesen négy újabb apátság jött létre Cîteaux-ból: La Ferté (1113), Pontigny (1114), Clairvaux (1115) – amelynek Szent Bernát lett az apátja –, valamint Morimond (1115). Ezekből az apátságokból mint Cîteaux hajtásaiból azután mind újabbak jöttek létre, így Szent Bernát élete végére (1153) már 343 kolostoruk létezett szerte Európában. A 14. században az összes férfi és női ciszterci kolostorok száma meghaladta az 1750-et. A ciszterciek a művelődés legkülönbözőbb ágaiban szereztek maguknak elismerést. Legfőbb érdemük, az egyetemes kultúrára legnagyobb hatással bíró működésük a gazdaságtan terén volt; érdemeket szereztek továbbá mint hithirdetők (Kelet-Poroszország germanizálása), mint tanítók (Párizsban, Metzben, Toulouse-ban, Würzburgban, Oxfordban stb. voltak híres bölcsészeti és teológiai intézeteik), mint zenészek, s még inkább mint építészek: e téren a gótika stílusában alkottak maradandót.

Hazánkban a ciszterci monostorok kezdetben úgy létesültek, hogy az új monostor telepítésére kiküldött szerzetesek maguk kértek letelepedési engedélyt és első épületeiket is maguk építették. Később ez jelentősen módosult. A szerzetesek bevonulását meg kellett előznie az 1134. évi nagykáptalan által előírt apátsági épületek felépítésének, még előbb a hely gondos kiválasztásának és legfőképpen birtokadományoknak. Mindezekről a rendet megtelepíteni szándékozó világi vagy egyházi, a renden kívül álló személynek kellett gondoskodnia. E hármat: az új monostor helyének kijelölését, birtokkal való ellátását és legszükségesebb épületeinek megépítését egy szóval alapításnak szokták mondani, a fogalmat a renden kívül álló egyén nevéhez fűzve.

A szerzetesek bevonulását ettől eltérően telepítésnek, benépesítésnek nevezik és ezt mindig egy már meglevő monostorhoz kapcsolják. Egy monostornak a fenti értelemben vett alapítása és benépesítése között időbeli különbség van, rendszerint egy vagy két-három év. Ez alatt az alapító felépítteti a legszükségesebb épületeket, a felkért monostor pedig készülődik a benépesítésre. A ciszterciek a rend szabályai szerint általában lakatlan területeken, erdők, mocsarak között telepedtek le és tervszerű munkával megszervezték a környék életét. Gazdasági telepeikből, a grangiákból vagy majorokból az esetek többségében falu fejlődött. A XV. században a ciszterci monostorok válságos állapotban voltak országszerte, de Mátyás király megkísérelte újjászervezésüket.

Id. Jörg Breu: Ciszterci szerzetesek aratás közben (1500)
A Ciszterci Rend alapító atyái Szent Róbert, Szent Alberik és Harding Szent István apát

Ciszterci építészet

A rendi szabályok a felesleges és drága díszítéseket kizárták a templomból és az istentiszteletből, ezért a ciszterciek templomaik nemes arányaiban, egyszerűségében és gyakorlatias elrendezésében igyekeztek nagyot alkotni, amit ma is megcsodálhatunk. A templom volt a monostor leggondosabban megépített része. A férfi monostorok templomai mindig keletelve, latin kereszt formájú alapokon épültek, többnyire egyenes, tehát derékszögű szentélyzáródással, főhajóval, két oldalhajóval és kereszthajóval. A kereszthajó keleti oldalán kápolnák nyíltak, hogy több mellékoltárt állíthassanak fel a szentmisék elvégzésére. Ha a szerzetesek nagy száma miatt még több oltárra volt szükség, akkor kibővítették a szentélyt, és annak záródásában egyenes sorban vagy félkörben nyitottak kápolnákat. Tornyokat nem építhettek, nem is volt arra szükség, mert az apátságok a lakott helyektől távol álltak, elég volt, ha a harangszót az apátság belterületén hallani lehetett. Ezért a főhajó és a kereszthajó kereszteződése felett ültettek a tetőre egy kis fatornyot, az úgynevezett huszártornyot, két kisebb harangnak. A hajó nagyobb részében a konverzusok padjai voltak, akik vasár- és ünnepnapokon a monachusokkal együtt részt vettek a szentmisén. A napi zsolozsmát a monachusok naponta nyolc részre osztva mondták: az elsőt éjszaka 2 és 4 óra között, a reggeli dicséretet hajnalban, majd egy-egy rövidebb ima volt napkeltekor a szentmise előtt, 9, 12 és 15 órakor. Napnyugta előtt énekelték az esti dicséretet és lefekvés előtt a befejező imádságot.

A klastrom (claustrum, kolostor) legtöbbször a templom déli oldalához épült, az Alpoktól délre azonban inkább a templom északi oldalára. Az első esetben a templom erős, magas falai az északi szelektől és hidegtől védték a szerzeteseket, a második esetben a mediterrán vidékek forró napsütésétől. A ciszterciek a völgyekben találtak alkalmas helyet apátságaiknak. A völgyben folyó vizet sokoldalúan felhasználták. Többnyire a folyó bal partján építkeztek, és így a klastrom déli szélén könnyen bevezethették a vizet a konyhába, a műhelyekbe, és végül a szennyvíz csatornába. A klastrom helyiségei egy négyszögű belső kertet vagy udvart körülzáró, oldalt nyitott folyosóról lehetett megközelíteni. A keleti szárnyban kapott helyet a sekrestye, a káptalanterem (capitulum), a beszélő szoba (parlatorium), az átjáró és a közösségi munkaterem (auditorium, frateria). A keleti szárny emeletén volt a monachusok nagy hálóterme, ennek végében a latrina. A déli és a nyugati szárny rendszerint emelet nélkül épült.

A déli szárny közepén a keresztfolyosóra merőlegesen állott az ebédlő (refectorium) és annak egyik oldalán a melegedő szoba (calefactorium), másik oldalán a konyha. A nyugati szárnyban a konverzusok laktak. A keleti szárny közelében külön épületben kapott helyet a betegek háza (infirmarium). A monostor belterületét fallal (praecinctum) vették körül. A kapuház mellett vendégház (hospitale) és kápolna vagy egy kisebb templom épült. A körfalon belül voltak a műhelyek: malom, kovácsműhely, sütőde, bort nem termő vidékeken sörfőzde. Ott feküdtek a kertek és a gazdasági épületek is. A konverzusok nagy része a monostortól távol fekvő majorokban lakott, és mezőgazdasági munkát végzett. Munkájuk nyomán az apátságok, amelyeket gyakran addig művelés alatt nem álló terepen alapítottak, virágzó mezőgazdaságot teremtettek. A 13. század második felétől azonban a konverzusok száma igen megcsappant. Munkások felfogadása sok gonddal járt, és ezért a birtokok legnagyobb részét bérbe adták. A szerzetesek húst nem fogyasztottak, ezért nagy jelentősége volt a folyóvizekben, tavakban vagy mesterségesen kialakított halastavakban a halgazdaságnak. A juhtenyésztés, gyapjútermelés, a borászat, gyümölcstermelés, a sólepárlás és számos más gazdasági ágazat is megtalálható volt számos monostornál.

A bélapátfalvai ciszterci templom bélletes kapuja fölött található rózsaablak

Zirci apátság

A Zirci apátságot III. Béla király 1182-ben a bakonyi királyi erdőispánság területén alapította. Első szerzetesei a rend leghíresebb és legnépesebb monostorából, Clairvaux-ból jöttek, amelynek 1115-tól 1153-ig Szent Bernát volt első apátja. Zirc oklevelei és könyvei a 16. században nyomtalanul eltűntek és elpusztultak, ezért korai történetéről igen keveset tudunk. 1060-ban már állt itt egy királyi udvarház (curtis) egy kis templommal. Ott halt meg I. András király, akit azután az általa alapított apátságban, Tihanyban temettek el. Számos szerző csaknem a legutóbbi időkig azt gondolta, hogy a zirci apátság eredeti helye valahol másutt volt a Bakonyban, és csak 1198-ban települt át Zircre. Erre a feltevésre az adott okot, hogy az apátságot a legrégibb források bakonyinak nevezték, és Zirc névvel csak később említik. Továbbá III. Ince pápa regisztrumában fennmaradt egy oklevél szövege, amely szerint a pápa 1198-ban kérte a királyt, hogy azt a monostort, amelyet Both bihari ispán kezdett építeni, de halála miatt befejezni nem tudott, alkalmasabb helyre tegyék át. Ez az oklevél azonban a Bodrogvármegyében fekvő Bátmonostorra vonatkozott, ahol Both ispán nemzetségének birtokai voltak.

1357-ig az oklevelek a Bakony és a Zirc nevet egyaránt használták az apátság megjelölésére, később kizárólag Zirc név alatt fordul elő. A lakatlan, de vízzel jól ellátott hely a Cuha patak forrásvidékén kitűnően alkalmas volt a ciszterciek letelepítésére. A monostor építése feltehetően több évtizeden át tartott. Ezt mutatja, hogy Imre király is alapított részére egy oltárt, amiről egy akkori feliratos kőtábla tanúskodik. A latin kereszt alaprajzú, háromhajós templom színhelye a mai templomtól kissé keletre található, és egyetlen látható emléke egy pillérköteg, amit a régi templom romos falainak lebontásakor emlékül meghagytak. A templom déli oldalához csatlakozott a klastrom (claustrum), amelynek mérete próbaásatás révén megállapítható volt. A zirci apátok nagy megbecsülést élveztek a pápák és a generális káptalan előtt, mert különösen a 13. században igen gyakran kaptak megbízást egyházi vagy rendi ügyek intézésére. Franciaországból az alapítás után is küldtek szerzeteseket Zircre. Erre utalnak azok a nevek, amelyek Magyarországon máshol egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán fordultak elő, mint Guido, Odo, Alard, Garinus, Radolphus, Hugo, Gefre. Clairvaux-i forrás szerint az egyik ottani perjel, Johannes Lemovicensis, utóbb bakonyi apát lett, s valószínűleg 1208 és 1218 között állt az apátság élén.

1232-ben zirci szerzetesek népesítették be a Pozsega megyei Gotó (Honesta Vallis) apátságát. Zirc birtokai a Bakonyban és annak közeléban feküdtek. Legjelentősebb jövedelme a győri vám egyharmada volt, amit az alapító királytól kapott. Az idők folyamán az apátság szomszédságában kialakult egy falu. 1417-ben egy peres ügyben kelt oklevél felsorolta 40 jobbágy nevét. Ebből kitűnik, hogy Zirc lakói akkor mind magyarok voltak. 1552-ben a törökök Veszprém várát is elfoglalták. Zircen sem volt többé biztonságos az élet. A következő évtizedekben nemcsak a szerzetesek, hanem az utolsó lakosok is elhagyták Zircet, és 150 évig lakatlan maradt. Az ősi apátság tekintélyes omladozó falai árván meredtek az égnek, és hirdették a hely régi dicsőségét.

1629-ben a lilienfeldi kolostor apátja kap megbízást, hogy készítse elő a rend Magyarországra való visszatérését. I. Lipót 1660-ban Újfalusy Márton soproni születésű lilienfeldi szerzetest nevezi ki zirci apáttá, aki Pápán telepedett le, mivel ekkor Zircen nem volt lakható épület. Újfalusy 1678-ban Gyulakeszi határában portyázó török csapatoknak esett áldozatul. Ezt követően a lilienfeldi apátok maguknak tartották fenn a zirci apáti címet. A zirci apátság egykori birtokait csak hatalmas összegért tudták megváltani, illetve hosszadalmas birtokperek által visszaszerezni, ezért Lilienfeld apátja 1699-ben a vállalkozásba befektetett összeg, 31 000 forint megtérítése fejében átadta a feladatot a sziléziai Heinrichau apátjának, Heinrich Kahlertnek, akit I. Lipót a következő évben zirci apáttá nevezett ki. A török kiűzése után több mint egy évszázad telt el, míg 1726-ban ismét megtelepedtek az első szerzetesek Zircen.

A 18. század folyamán a zirci apátság újjáépítése és az apátság elhagyott birtokainak újratelepítése a heinrichaui apátság irányításával és költségén zajlott. A század közepén fölépült az új templom és a kolostor. A középkori épületeket teljesen elbontották, alig néhány csonk maradt belőlük. A kolostorban a magyar származású rendtagok száma egyre nőtt (1798-ban 28 közül 11 magyar). 1810-ben a porosz kormány feloszlatta a sziléziai apátságot, majd miután az utolsó heinrichaui apát, Konstantin Gloger 1814-ben meghalt, a zirci apátság önállóvá vált. Ettől kezdve Zirc a magyarországi ciszterci rend központja. A ciszterciek egyre nagyobb szerepet vállaltak az oktatásban. A zirciek 1814-ben vállalták a székesfehérvári és a pécsi gimnázium fenntartását. A 20. század elején már a bajai és a budai ciszter gimnáziumok is megnyíltak. 1950-ben a zirci kolostort is megszüntették, a szerzeteseket elűzték, csak 1990-ben térhettek vissza. Az öt államosított gimnázium közül azóta már négyben ismét ciszterciek tanítanak.

A korai apátságból maradt pillérköteg
A zirci apátság és templom homlokzata 1896.

Pilisi apátság

A Boldogságos Szűzről elnevezett pilisi ciszterci apátságot III. Béla király alapította 1184-ben, Péter Citeaux-i apát előző évi magyarországi látogatását követően, a burgundiai Acey filiájaként. A győri vám egyik harmadát a pilisi apátság III. Bélától kapta, míg egy másik harmadát ugyancsak III. Béla a zirci apátságnak adta. Ugyancsak Pilisé volt a pozsonyi és csütörtökhelyi vám egyharmada. A vámjövedelmek 1357-ben az apátság bevételeinek csaknem kétharmadát tették ki. Kevesebb bevétele volt a birtokokból. Az aranybullás oklevél Pilis környékén csupán egyetlen falut, Kovácsit említi, mint az apátság birtokát. II. András magyar király első felesége – IV. Béla király és Szent Erzsébet édesanyja – Gertrúd 1213-ban a pilisi erdőben merénylet áldozata lett, majd a Pilisi apátság templomában lett eltemetve. Valószínűsíthető, hogy síremlékét Erzsébet és férje, IV. Lajos türingiai tartománygróf rendelték, és magyarországi látogatásukkor – 1222-ben – Erzsébet felkereste édesanyja sírját. 1242-ben a tatárok az apátságot felégették, de IV. Béla király 1254. június 28-án minden régi kiváltságát megerősítette, s az újjáépítésre komoly anyagi és kiváltságbeli adományokat adott.

A pilisi apátság jelentőségét mutatja, hogy Magyarországon három új apátságot tudott benépesíteni: 1191-ben Pásztót, ahol már korábban állt egy valószínű bencés monostor, 1232-ben Bélháromkutat (Bélapátfalvát), 1270-ben pedig Ábrahámot, amely Tolnában, a mai Dombóvár területén állott. Alig ismert tény, jóllehet két hiteles oklevél is tanúskodik arról, hogy a pilisi apát a nevezetes veszprémvölgyi ciszterci apácakolostor felett is ellenőrzést gyakorolt, vagyis vizitációs joga volt. A XIV. század folyamán a politikai helyzet miatt a francia atyaapátok egyre nehezebben tudták felkeresni magyarországi apátságaikat, és így a hivatalos évi látogatást nem tudták elvégezni. A generális káptalan ezért előbb osztrák apátokra, majd 1422-től ismételten a pilisi apátra bízta a magyarországi ciszterci monostorok vizitáció] át.

Nagy változás állt be a pilisi apátság életében 1356-ban, amikor Lajos király kérésére VI. Ince pápa Henrik heiligenkreuzi ciszterci szerzetest tette meg pilisi apátnak. A XIII. században jórészt francia szerzetesek képezhették a pilisi konventet. 1356-tól az osztrák—német befolyás érvényesült, amint ezt az apátok nevei: Henrik, Ulrik, Konrád, Hermann is mutatják. Pozsonyban ezek az apátok német nyelvű okleveleket is állítottak ki. 1480-tól 1486-ig Mátyás király reformkísérlete eredményeképpen Jodocus Rösner, korábban a frankországi Ebrach perjele, állt az apátság élén.

A mohácsi csatavesztés után a zsákmányoló, fosztogató török csapatok már 1526. szeptember 7-én megjelentek Buda környékén. Ezen a napon kezdődött a pilisi apátság végzetes pusztulása is. A törökök megrohanták, kifosztották és felgyújtották a monostort. Elmenekített oklevelei és egyházi kincsei elkallódtak, könyvei elégtek. Köveit elhordták. Környéke annyira elpusztult és elnéptelenedett, hogy az apátság helye is teljesen feledésbe ment. Buda visszafoglalása után a pálosok úgy vélték, hogy a romok az ő piliskeresztúri (pilisszentkereszti) kolostoruk maradványai. Meg is szerezték a környék birtokát. A XVIII. század közepén szlovák telepesekből falut létesítettek, a mai Pilisszentkeresztet. 

Pillérköteg lábazata a pilisi apátság egykori templomának főhajójában

Pásztói apátság

A pásztói monostorról az első írásos adat 1138-ból származik. II. Béla királynak a dömösi prépostság javait gyarapító oklevelében szerepel egy Ubad nevű halastó, amely közös a pásztói apáttal. Ezen kívül van még egy másik korai, a pásztói apátságról szóló adatunk. Egy Cerbanus nevű velencei klerikus, akiről tudjuk, hogy az 1120 körüli években a konstantinápolyi császári udvarban élt, lefordította görögről latinra két görög egyházatya, Maximus és Joannes Damascenus munkáinak egyes részleteit. Egy olyan kéziratból dolgozott, amelyet a pásztói apátság könyvtárában talált. Művét Dávid pannonhalmi apátnak (1131—1151 között volt Pannonhalmán apát) ajánlotta, akinek tudtával és engedélyével ment Pásztóra. Ebből az adatból következtetve a történeti szakirodalom görög (bizánci) monostoriként tartotta számon a korai pásztói apátságot. Az ásatás eredményei nem ezt igazolták. Minden bizonnyal bencés rendi szerzetesek éltek a korai pásztói apátságban.

1190-ben került a monostor a ciszterci rend birtokába. A történeti adatokban az nem szerepel, hogy egy már meglevő monostort vettek át, csak azt tudjuk a rendi Annalesekből, hogy 1190-ben Pilisről települve jöttek a ciszterciek Pásztora. Az apátság kegyura egészen 1265-ig a király volt, ekkor István ifjabb király a kegyuraságot a Rátót nembeli István mesternek, az ifjabb királyné főlovászmesterének adományozta. A ciszterci monostor első név szerint ismert apátja Egyed, aki peres ügyek kapcsán a Váradi Regestrumban (1205—1235) többször szerepel. A nagykáptalani visitator 1232-ben zilált viszonyokat talált Pásztón, 1275-ben a nagykáptalan utasítására leváltották tisztéből a pásztói apátot.

A XIV. században a magyarországi ciszterci apátságokban meglazult a belső fegyelem. A nagykáptalan Waldsteini Siegfried reini apátot küldte visitátornak, aki 1356-ban Pásztora is eljutott. Itt az apáton kívül még két szerzetest talált. Az évi jövedelem 140 Ft volt, ezért elrendelte, hogy ezen túl még négy felszentelt szerzetes legyen a monostorban. Talán végrehajtották a rendelkezést, mert 1387-ben egy eskütételnél három pásztói szerzetes nevét említik. Érdekes adatot tartalmaz Pásztói Jakab 1428-ból származó végrendelete, aki 200 juhából 40-et a Szűz Mária tiszteletére szentelt pásztói apátságra hagyott. Egy lovat azért adott, hogy annak az árából az apát javíttassa ki a Szent Péter-oltár fölötti boltozatot. Ez az első adat az apátsági templom egyik részletéről. Mátyás király is megkísérelte újjászervezni a rendezetlen viszonyok között élő ciszterci apátságokat. A citeaux-i nagykáptalan német szerzeteseket bízott meg az újjászervezéssel. így került Ebrachból Mulich Henrik a pásztói apátság élére 1480-ban.

Mátyás halála után a ciszterci monostorok széthullása megállíthatatlan volt. Pásztón 1502-ben még volt apát, Lukácsnak hívták. A mohácsi vész után a pásztói rendtagok a török elől Heiligenkreuzban kerestek menedéket. 1526-ban itt találunk egy Péter nevű pásztói rendtagot. Feljegyzések szerint Lukács nevű pásztói apát itt halt meg 1568-ban. Egykorú adat nem beszél többet a pásztói szerzetesekről. A monostor elnéptelenedett. A XVI. században erősségként szerepelt, amelyet a török elől visszavonuló császári seregek a várossal együtt felgyújtottak 1551-ben. A pásztói apátsági birtokon a XVI. század folyamán az egri püspök és világi birtokosok osztozkodtak. Az apáti címet királyi adományként a XVII. században commendátorok bírták. Nagy változást hozott Zolnay András kinevezése 1690-ben. Ö a ciszterci apátság visszaállítását tűzte ki céljául. Felvette a kapcsolatot a morvaországi wellehrádi ciszterci apátsággal. Onnan érkezett Pásztora 1698-ban Nezorin Flórián perjel és Maietynsky Wenzel senior, akik rajzot és leírást készítettek a középkori apátság romos épületeiről és a városról.

Zolnay András halála után I. Lipót 1702-ben a wellehrádi rendháznak adta a pásztói apátságot és Nezorin Flóriánt nevezte ki apáttá. Királyi rendelet írta elő az új apát számára a kolostor újjáépítését. Gontzik Pétert bízták meg az építkezés megszervezésével, aki 1715 februárjában érkezett Pásztora. 1715 augusztusában kezdték el az új monostor építését és többszörös tervmódosítás után 1717-ben fejezték be. A középkori monostor egy részét — így a szentély déli oldala melletti tornyot is — beépítették. Az építkezéshez a téglán kívül a romos épületből nyert követ használtak fel. 1725-ben a középkori templom szentélyét újraboltozták és így nyertek egy kápolnát. Egy 1764-es feljegyzés szerint a régi templom hat pillére egészen, a faragott kőből készült templomfalak részben még álltak. 1779-ben a helyszínre küldött bizottság a templomhajónak csak a nyomait találta. Beitler Metold elöljáró még az alapfalakat is kiszedette építkezés céljára. A kápolna rajza szerepel a községet ábrázoló 1793-as térképen és egy 1824-es céhlevélen. Időközben a pásztói cisztereket bízták meg az egri gimnázium vezetésével és így a pásztói birtokot bérbe adták. A bérlőknek nem volt szükségük a kápolnára, ezért azt a múlt század közepén lebontották. A középkori monostor alapjainak feltárására a barokk kolostorépület helyreállítása kapcsán került sor. Az ásatás 1965—1968 nyarán folyt.

A pásztói romkert

Bélapátfalvai apátság

A bélapátfalvai ciszterci apátságot II. Kilit egri püspök alapította, 1232-ben. Az apátság régi elnevezése: Abbatia de Beel Trium Fontium Beatae Mariae Virginis alias Trium Fontium de Beel Cumanorum, a kunok béli három forrásról nevezett Szűz Mária apátsága. Szerzetesei a királyi alapítású pilisi monostorból érkeztek, s feladatul a tatárok elől menekülvén hozzánk frissen betelepült kunok keresztény hitre való térítését kapták. A román stílusban megkezdett építkezést mint több más hasonló vállalkozást is az országban – a tatárok betörése félbe szakította. Szétszóródott az építő műhely is. A tatárok távozása után azonban folytatódott itt is a munka. Új építőközösség szerveződött, új emberek jöttek, akik a régi alaprajzot és a megépült román stílű részeket megtartották, ám az általuk megtervezett és fölépített újabb részek modernek, gótikus stílusúak lettek. Az eredmény az a ma is látható latin-kereszt alaprajzú, háromhajós bazilika lett, melyben a hajókat négy-négy pillér választja el egymástól.

A XVI. század harmincas éveiben végleg elnéptelenedett az apátság, miután a református hitre tért Perényi Péter az egri püspökség és a káptalan birtokait 1534-ben elfoglalta. Perényi Péter halála után, 1548-ban I. Ferdinánd szerezte meg az egri püspöki váruradalmat, amelynek a bélháromkúti apátsági birtok is részét képezte. Az apátsági javakat 1678-ban az egri káptalan kapta meg, majd az 1700-ban I. Lipót rendeletére az egri papnevelő intézet tulajdonába került. A templom, ekkor már rossz állapotban volt. Az apátsági templom a XVIII. századra annyira megrongálódott, hogy egykori feljegyzések szerint fák nőttek benne. Ekkor pusztult el a mellette álló kolostor is. 1745-ben a templomot helyreállították, de a kolostor falait teljesen elbontották. 1732-ben kezdték meg helyreállítását és 1745-ben szentelte fel az újjáépített templomot az egri püspök. Míg a templomról meglehetősen sok adat maradt ránk, a monostorról szűkszavúan szólnak a források. Az 1696-ban készült leírásban a templommal együtt nagyszerűnek nevezett monostor falairól történik említés.

1733-ban már csak a lebontott és elhagyott monostor helyéről olvashatunk, az 1829-es Cannonica Visitatio szerint a bükkszentmártoni templomot 1743-ban részben a monostor romjaiból állították helyre. Egy 1740 körüli leírás szerint azonban ekkor még magasan álltak a templom mellett a monostor falai. 1750 körül a monostor egy részét vadászkastély és plébánia céljára helyreállíttatták. A régebbi kőedénygyár épületei a Bélkő lábánál, az apátsági templom mellett álltak, a régi kolostor helyén, s 1835 körül itt kezdett termelni az üzem Schnir András bérlete idején. A gyár épületeként az a paplaknak emelt ház szolgált, amelynek alapjait 1750. július 11-én Gusztinyi János kanonok, papneveidei kormányzó rakta le. Erdődy egri püspök azt tervezte, hogy az egész települést áttelepíti a ciszterci apátság köré. Ez nem valósult meg, s az épületet hosszú ideig remeték lakták, 1827-ben fürdőházzá alakították, majd posztóüzemmé, s végül 1835-ben itt állították fel az apátfalvi kőedény gyárat. Ettől kezdve a monostor területének jelentős részét elfoglaló, több épületből álló kőedénygyár épült itt, mely több mint hetven évig — 1927-ig — működött. A csődbe jutott gyárat ekkor lebontották, építőanyagát a falu lakói széjjelhordták…

A mintegy 1,50 m-es kőedénygyári törmelékréteg eltávolítása után, Valter Ilona vezetésével tárták fel a monostor alapfalait. A feltárási munkálatok 1964. május 18-tól június 20-ig tartottak. Addig csak sejtésük volt a régészeknek a kolostor helyéről, amely a templom déli oldalához négyszögben csatlakozott. Az épületegyüttes középpontjában található a téglalap formájú udvart körbezáró kerengőfolyosó. A kerengő udvari falának alapjai mészkőből, felmenő falai kváderkövekből készültek. A falakat az udvaron — a boltozatrendszer támaszaként — kétméterenként pillérek tagolják. A ciszterci monostoroknál szokásos rendszer szerint, Bélapátfalván is a négyszögű kerengőfolyosóra van felfűzve a többi helyiség, a rendi szabályok szerinti sorrendben. A déli keresztháztól délre van a mai formájában barokk sekrestye. Tőle délre találjuk a káptalantermet, a monostornak a templom után a legfontosabb helyiségét. A terem két határfala igen széles, hiszen fölötte az emeleten helyezkedett el a dormitórium. A káptalanteremben és keleti falának külső oldalán néhány XIII. század eleji cserepet találtak. Ez a korai leletanyag is bizonyítja, hogy a káptalanterem a monostoregyüttes korai része. A szerzetesek ideérkezése előtt állnia kellett. Délkeleti sarkát a szerzetesek ülőhelyéül szolgáló ülőpadka foglalta el, míg a keleti fal közepén a felolvasópadka alapjait találták meg.

A káptalanterem melletti déli keskeny helyiség a fogadószoba volt. Emögött egy nagyon keskeny átjárófolyosó biztosította a közlekedést a monostor keleti oldalán levő gazdasági épületekhez. A fogadószoba és az átjárófolyosó keleti falának külső oldalánál 2 méter széles, 5 méter hosszú téglaalapot találtak, mely egy külső lépcső alapja volt. A monostor délkeleti sarkán a szerzetesi munkaszoba alapjai bontakoztak ki a kőedénygyári körkemence alól. E helyiség északkeleti sarkában egy középkor óta nem használt forrást találtak, amelynek vizét téglából készült, habarccsal kibélelt, kővel lefedett vízvezető csatornán keresztül vezették a monostorudvar déli részén levő kútházba. Nem három forrás volt tehát a középkorban, nanem négy (!). A szerzetesi munkaszoba mellett a melegedőhelyiség volt, középen a refektórium helyezkedett el, tőle nyugatra a konyha. A refektórium kis mérete is híven tükrözi a szerzetesek kis létszámát. Fűthető helyiség volt ez is, miként a szomszédos calefaktórium. Mindkét helyiségben találtak tál alakú, vörös színű XV. századi kályhaszemeket. A refektóriummal szemben, a kerengőfolyosóról nyílóan állt valamikor a kútház. Csekély maradványaiból nem dönthető el, hogy kerek vagy nyolcszögletű volt-e. A kerengőfolyosó délnyugati sarkában — a nyugati traktusba nyúlóan — latrinát tártak fel. Téglalap alakú, középen téglaboltozattal osztott, falai vakolva voltak, alja terrazoszerűen kialakított. A belőle előkerült leletanyag a XV. századba keltezi. A latrinától északra épségben megmaradt ajtónyíláson át a conversusi refektóriumba jutottak.

A monostor délnyugati sarkán elhelyezkedő refektórium lényegesen nagyobb volt, mint a szerzetesek ebédlője. A tőle északra levő conversusi munkaterem is nagyobb volt, mint a szerzeteseké. Mindezekből a conversusok nagyobb számára következtethetünk. A nyugati részen egy erős támfalat építettek, az egész monostorterület védelmére. 5 méter mélységig kellett lealapozni, mert a nyugati rész alatt pince volt és annak beomlott téglaboltozatát és törmelékét találták a feltáráskor. A pince bejáratát is megtalálták. Ez a pincefal északi részén, a templom előtti előcsarnok mellett nyílott. A pinceajtó kávája egybeesik az előcsarnok délnyugati sarkával. A templom nyugati homlokzata előtt előcsarnok állt. A bélapátfalvi ciszterci egyike azon kevés magyar monostorunknak, ahol a gazdasági épületek kivételével a monostor teljes alaprajzát ismerjük. A bélapátfalvi monostor szabályos négyszögben csatlakozik a templom déli oldalához, a refektórium nem nyúlik ki dél felé. A déli keresztház nyugati falában levő armarium tulajdonképpen egy faliszekrény. Ilyen megoldású armarium van Silvanesben, Senanqueban, Villelongueban. A nyugati szárny túlnyúlik a templomhajón és közvetlenül a nyugati kerengőfolyosóhoz csatlakozott. Itt nincs a conversusok számára fenntartott keskeny udvar, amelyen át juthattak a conversusok a templomba. Nem ismeretlen ez a megoldás a ciszterci építészetben. A XIII. századi bélháromkúti ciszterci monostor a rend szabályainak megfelelően épült, kisméretű, de arányos léptékű épületegyüttes volt.

A feltárásnál egy jelentős XV. század eleji átépítést rögzítettek. Javításra szorult a káptalanterem, a fogadószoba, a szerzetesi munkaterem — tehát a keleti szárny. Űj téglaburkolatot kaptak a helyiségek és a kerengő, ekkor épült a latrina. A kályhaszemek alapján ítélve, szemeskályhát is ekkor kaptak a helyiségek. Ekkor még virágzó élet folyt itt. Zsigmond király 1412-ben megerősítette az I. Lajos által adott kiváltságokat, a béli nemesek az apátságtól jelentős összeget kaptak kölcsön 1415-ben, 1422-ben Zsigmond engedélyt adott az apátságnak jobbágyok telepítésére. Ez a kiegyensúlyozott anyagi helyzet tette lehetővé az építkezést, melynek segítésére, mint láttuk, Zsigmond 1426-ben felszólította az apátság népeit. A XV. század harmincas éveiben elnéptelenedett a monostor. A nyugati szárnyban talált égésréteg tanúsága szerint tűzvész is pusztított itt. A magára hagyott épületeket temetkezési helyül is használták a falu lakói a XVI — XVII. században. Az ásatás befejezését követően a helyreállított templom mellett a monostor alapfalait romkertszerűen mutatták be, ahol jól érzékelhető az elpusztult monostor alaprajza.

Az apátság napjainkban
Az apátság mellékhajója

 

 

Forrás:
Vida Beáta: A ciszterci rend története a középkori Magyar Királyságban, különös tekintettel a zirci apátságra
A Zirci Ciszterci Apátság hivatalos weboldala
Hervay Ferenc: Részletek a pilisi apátság történetéből In.: Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985) Egy középkori kulturális központ a Pilisben
Szerk. Horváth Sándor, Legeza LászlóCiszterci apátság Pilisszentkereszten
Valter Ilona: Ciszterci monostorok kutatása In.: Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)
Kovács Béla: Elpusztult középkori kolostorok Heves megyében In.: Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis 4. (1966)
Valter Ilona: A bélapátfalvi monostor feltárási munkálatai 1964-ben In.: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)
Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében – Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)

Képek:
Id. Jörg Breu: Ciszterci szerzetesek aratás közben (1500) The Yorck Project (2002) 10.000 Meisterwerke der Malerei (DVD-ROM), distributed by DIRECTMEDIA Publishing GmbH
A Ciszterci Rend alapító atyái Szent Róbert, Szent Alberik és Harding Szent István apát: Zirci Nevelési Központ
A korai apátságból maradt pillérköteg: Zirci Ciszterci Apátság hivatalos weboldala
A zirczi apátság és templom homlokzata: Vasárnapi Ujság 43. évf. 4. sz. (1896. január 26.)

Back to Top